Utálom?✔️

4.

A suliban még láttam Gabrielt,de nem szóltunk egymáshoz.
Este,ahogy ígértem,ráírtam.

Én: Látom betartottad a szavadat...

Ő; Igen. És mégegyszer bocs a nyomulásért...

Fura volt,hogy megbánta! Nem ismertem eléggé,de úgy éreztem,ő még sosem tanúsított megbánást.

Ő:Lenne kedved élőben kommunikálni?

Nem tudtam,mit válaszoljak...
Én: Hidd el,még mindig utállak,de oké.

Láttam magam előtt,ahogy Gab önelégült fejet vág.

Ő; A parkban?

Én: tíz perc és ott vagyok

Ő; Kimászok az ablakon :)

Rossz előérzetem volt....,de mégis belementem,magamnak csinálva a bajt.

A bejáratnál várakoztam. Hirtelen felbukkant.
-Arról nem volt szó,hogy átöltözöl!-mosolygott végignézve rajtam.
Egész más volt! Nem hittem,hogy megváltozott..
Jó,nagyon is azt gondoltam.. ebből lett a baj.
-A parkba nem jöhetek iskolai ruhába...-válaszoltam elmosolyodva.

Elindultunk befelé.
Kezdett ránksötétedni, így még hangulatosabb volt a hely.
Nem sokat beszélgettünk.
Bámultuk egymást.
Láttam a szemében az édes reményt-pont olyat,mint amilyet egy fogorvos érez,ha egy fogszabályzós gyereket lát-,és ekkor megnyugodtam. Nem lehet olyan rossz ember-gondoltam.

Egyszer csak újra el kezdtem érezni pillangó barátaimat,és abban a percben tudtam,Gabriel nem rossz ember.
Talán félreértettük egymást.

Két órája már biztos ott voltunk, amikor csörgött a mobilom.
Anyu fáradt,és mérges volt.
-Mit csinálsz?-ordított. Aggódott. Én hülye nem szóltam neki...
-Gabriellel vagyok..-motyogtam.
-Most azonnal gyertek haza!!!-ellentmondást nem tűrő hangja parancsoló volt. -Kislányom,te még sosem szöktél el!-akadt ki még jobban.
-Ez nem elszökés!-védekeztem.-Itt van a "tesóm" anya!
-Feleselsz?-és lerakta. Most biztos átkozódik a szobám közepén.
-Ne menj-mondta Gabriel.
-Dehát ez neked is szólt!-nevettem fel.
-Kis stréberke-mosolygott.
Ne...megint kezdi.
-Nem is! -tiltakoztam.
-Figyelj. Azt mondtam,hogy élj a mának hugi-fordult felém hirtelen,és megcsókolt (!!!)
Ez volt életem első csókja.
Be kell vallanom,hogy jó volt... Igaz,nem így képzeltem,de...

Gabriel ezután azt mondta,hogy menjünk a lakására,ami igaz,hogy pici,de jobb ott átvészelni anyám haragját. Beleegyeztem. Nem értem,hogy voltam erre képes,de eléggé imponált a srác viselkedése.

Anyu ezerszer hívott,de nem vettem fel. Gab lakása tényleg pici volt,de megfelelt egy személynek.
-Bocs...nem egy Fehér ház-szabadkozott.
-Nekem megfelel-mosolyogtam rá,és teljesen elpirultam.
-Akkor jó-ült le a kanapéra.
-Na és a csók..-kezdtem megilletődve.
-Mac. Amióta megláttalak tetszel. Tudom,eléggé lényegre törő voltam,de....sajnálom-magyarázta.
-Semmi baj-mosolyodtam el,és leültem mellé. Talán túl közel.
Gabriel egyszer csak megfogta a derakamat,és onnan nem volt menekvés. Képes lett volna ez az állat...
Úristen! Nem tudtam,mit tegyek.
Már majdnem megtörtént,amikor anyu és David benyitottak. Gondolom sejtették,hogy ide jöttünk. Gabriel elugrott.

David ott maradt vele,engem pedig anyu hazavitt. Anyu arról beszélt,hogy ezért büntetést kapok,de miután elmeséltem neki mindent,pontról pontra,csak két nap szobafogságot kaptam. Tudtam,hogy mostmár soha többé nem találkozhatok azzal az idiótával...

Közben anyu elmondta,hogy David Gabrielt elviszi Gabriel anyjához,és ott hagyja egy évig,inkább vigyázzon rá valaki még,nehogy másokkal is "ezt tegye". Na és persze egy másik iskolába íratják át.
Töröltem a számát is. Nehéz volt.
Innentől csak az ellenségem lehet!
Amit tett,az túlment egy határon. Hiába éreztem iránta valamit,ez durva volt tőle.
Ekkor még nem sejtettem,hogy két teljes év múlva újra találkozunk....