Dear Friend (KTH FF){Szünetel}

4. rész: Ellentmondás

Az egyedüllét nem ugyan az, mint a magány.

A magány az, amitől mindenki meg akar szabadulni. Magány az, amikor érzelmileg valaki mástól függsz. Az egyedüllét viszont csak egy pillanatnyi állapot. Az embereknek csak akkor kellene csak egyedül lenniük, amikor egyedül AKARNAK lenni. Az egyedüllét egy választás eredménye.

Nagyon nehéz dolog társ nélkül lenni, még akkor is, amikor éppen nincsen senki a szívünkben. Amikor viszont van, akkor duplán nehéz. Akkor, amikor ez a fajta magány teljesen maga alá akar teperni minket, az egyetlen módja az ellenállásnak, ha tovább szeretünk.

A magány az, amikor van egy különleges személy a szívünkben, de nem lehetünk vele. És ez nem a mi választásunk. Ez egyáltalán nem is választás.

Ez csak egy állapot, amit alig lehet elviselni.

Én nem tudtam, mennyire magányos volt Soowon, egészen addig, amíg el nem tűntem az életéből.

***

- Taehyung! Ne legyél idióta, Ő csak egy levelező társ, nem? Egyáltalán nem köteles beszámolnia az összes magán...dolgairól.

- Jungkook! Kösz a nagy semmit, igazán sokat segítesz.

- De hát Ő csak egy lány, nincs igazam? – még egyszer utoljára belenéz az előszobai tükörbe és megigazítja a szemébe hulló fekete tincseit.

- Persze, hogy az. De azért...

- Akkor meg, miért is vagy úgy meglepődve, hogy van valakije? Ez tök normális, ugye tudod? – lecsekkolja a fogsorát is, majd felkapja a tükör alatti kis komódról a kulcsát és a mutatóujján pörgetni kezdi. Végre hajlandó felém fordulni, de nem tetszik az önelégült vigyora.

- Nem tudom. Azt hittem mindent elmond nekem, azt hittem nincsenek titkaink. Egyértelmű, hogy neki vannak.

- Teljesen úgy hangzol, mint ha féltékeny lennél. Biztos, hogy csak barátság van köztetek? – leül mellém a fekete kanapé karfájára és megfogja a vállamat. - Nem érzel ennél azért többet iránta?

Jungkook régi ismerősöm, még abból a korszakból, amikor itt éltem Koreában. Először nem igazán jöttünk ki egymással, nem volt túl szimpatikus...az életvitele. Túlságosan is pörgött. Mint egy túl nagy kutya egy kis lakásban, aki azt hiszi magáról hogy még kölyök és mindenhova felugrik, bemászik és lelkesen ugrándozik ha meglát.

Félre ne értsetek, nem vagyok egy zárkózott ember, de azért néha szeretek magamban lenni és csak úgy elmélázni az élet apró-cseprő dolgain, de ha Jongkook a közelben van, ez szinte lehetetlen. Neki mindig van valami nagyon fontos elintézni valója, amiről persze be kell számolnia, meg kell mutatnia és persze közben kötelező enni valamit. Neki kell a társaság.

Mindent összevetve, valahogy mégis összebarátkoztunk, ráébredtem, hogy Ő nagyon nyitott személyiség, a fiatal kora és a ragaszkodó természete ellenére nagyon is éleslátású, és érett gondolkodású.

Ezúttal azonban egyáltalán nem segít rajtam

Igazából senki sem tud segíteni, csak és kizárólag egy személy, de tőle viszont félek. Félek, hogy mit mondana. Félek, hogy elveszíthetem.

- Miért nem írsz neki? Írd meg, hogy hogyan érzed most magad miatta. Azt mondtad, hogy ti mindent meg tudok írni egymásnak. Biztosan elolvassa és lehet, hogy lesz egy igen is értelmes magyarázata mindenre.

- Nem tudom, hogy most akarok e neki beszélni az érzéseimről. Azt se tudom, akarok e vele beszélni egyáltalán. Nem tudom miért, de van valami szörnyű előérzetem.