Dear Friend (KTH FF){Szünetel}

7. rész: Szerelem

Anyukám mindig azt mondta nekem, hogy tudni fogom, ha találkozom az igazival. Azt az érzést nem elehet összetéveszteni semmivel. Nem lehet hajszolni, kényszeríteni, jönni fog magától. És az biztos, hogy nem leszek képes elsétálni mellette. Mint mindig mindenben, ebben is igaza lett.

Mondtam már nektek, hogy ez nem egy mindennapi szerelmi történet lesz. Már tudjátok, hogy miért?

Valószínűleg még mindig nem.

Úgy gondoltam, hogy senkit nem fog érdekelni az én egyszerű kis hétköznapi életem, a gyermeteg szerelmem, mert mind ez egy klisé. Rengeteg könyvet lehet olvasni, vagy akár filmet nézni az első szerelemről, csalódásról, beteljesülésről. Miért lenne különb az enyém?

De mégis itt vagyok, mert hinni akarok abban, hogy valaki végül el fogja olvasni. Egy bizonyos valaki! Hiszen minden megírt soromat őrá gondolva írtam, így próbáltam egy kis boldogságot csempészni a mindennapjaimba.

Szóval. A kérdés a következő: miért nem tipikus az én szerelmi történetem?

Elárulom hát!

A vége miatt.

***

Képtelen vagyok tisztán gondolkodni. Soowon puha ajkának édes íze megrészegít, így bolond módon hagyom, hogy a mindent elsöprő vágy átvegye felettem a hatalmat. Úgy csókolom őt, mint ha a világ minden perce a miénk lenne, mint ha nem létezne más csak mi ketten. Mint ha az örökkévaló boldogságot ízlelném és az, a számon elolvadva eggyé válna velem.

Nem marad semmi a józan gondolatokból, elpárolog belőlem az önfegyelem. Csak az őrült szenvedély marad, ami egyre inkább tombol, végighömpölyög a testemen, majd hatalmas hullámokat vetve teljesen maga alá taszít. Elsodor a valóságtól és egy kéjben örvénylő, számomra ismeretlen világba ringat. A szerelem világába.

A nyelvünk ölelkezik, szétválik, majd újra összesimul, testünkkel együtt feszül egymásnak ajkunk, és amikor egy apró sóhaj tör fel Soowonból, még jobban magamhoz szorítom. Nem érzek semmi mást csak is őt és megvadulva követelek egyre többet. Válaszul a hajamba markol és felhúzza a térdét, hogy könnyebben az öléhez nyomhassam magam.

Bárcsak meztelenek lennénk! Érezni akarom a bőrét az enyémen, azt akarom, hogy valóban megérintsük egymást, hogy teljesen egybeolvadjunk, ne csak ez a vacak hó alattunk érezze ezt perzselő izzást. Igen, azt akarom, hogy Soowon az enyém legyen, annyira akarom, hogy szinte elviselhetetlen ez a testemet szaggató vágy.

Te jó ég! Soha, de soha nem csókoltam így senkit. Amit az ajkunkkal művelünk az már nem is csak csók, sokkal inkább szeretkezés, és ez a szenvedély széthasít belülről. Nincs erőm leállni, képtelenség elszakadnom tőle, pedig még a mámor nyújtotta rózsaszín ködön át is tisztán látom, hogy önző seggfej vagyok, ráadásul egy park kellős közepén vagyunk a szabad ég alatt.

- Anya nézd, a hóban birkóznak! – egy gyerek hangja képes csak visszarántani a valóságba. Arcomat Soowon nyakába fúrom és hatalmas kortyokban nyelem a levegőt. Soowon kezei átkarolnak és aranyos kuncogása végül engem is mosolygásra ösztönöz. Őrülten ver a szíve, vagy ez a sajátom?

Úgy dől össze minden kétségem, mint egy jenga torony. Felfogni se volt időm mit teszek, már teljesen beleesetem. Igen, itt, ebben a pillanatban menthetetlenül szerelmes vagyok.

- Taehyung? – Még mindig a földön fekszünk, érzem, hogy a nadrágom átázik a térdemnél.

- Mennünk kéne, meg fogsz fázni – mondom Soowonnak miközben a hátamra fordulva közelebb húzom őt magamhoz úgy, hogy a feje a vállamon pihenjen. Eszem ágában sincs felállni innen.