Viharos szerelem [Park Jimin ff.]

8.rész

"- Ne aggodalmaskodj annyit, mindjárt meg látod, nem lövöm le a poént. - hangján hallatszott, hogy mosolyog, majd a terem menyezetén lévő neon csövek elárasztották a helyiséget fénnyel."

*Jimin's pov*

Kellett pár másodperc a szemeimnek, amíg megszokják a fényt, majd miután megdörzsöltem őket körül néztem. A teremben az ég világon nem volt semmi, de a szoba egyik falát csak és kizárólag tükör borította, a négy sarokban, egy-egy fekete, elég nagy méretű hangfal sorakozott és kábelek futottak végig a fal mentén. Szóval egy táncterembe jöttünk. Nem is tudtam, hogy Jungkook tud táncolni. Azt pedig végképp nem, hogy Seoyun is. Hatalmas meglepetés számomra ez a család, az egyszer biztos. Gondolatmenetemből kiszakadva Kook-ra néztem, aki épp a telefonját csatlakoztatta a hangfalakhoz, majd Seo-ra, aki pedig épp nyújtott illetve bemelegített. Csak néztem azokat a kecses mozdulatokat amelyeket véghez visz, és egyszerűen képtelenség lett volna levenni róla a szemem. Végül inkább barátom segítségére indultam, mielőtt a lány a tükörből meglátja, hogy őt figyelem. Nagy nehézségek árán ugyan, de sikerrel jártunk, ezután JK kiválasztott egy zenét, amit megmutatott Seonak, gondolom, hogy felidézze magában a koreográfiát. Párat bólogatott az ütemre, elmosolyodott majd beállt a helyére, mellé pedig a bátyja. Jungkook megkért, hogy indítsam el újra, az elejétől a zenét, amit készségesen meg is tettem és meg is álltam ott, mert onnan tökéletes rálátásom nyílt mindkettőjükre. A zene lassan beindult, ők pedig mozogni kezdtek. Szemeim a kétszeresére tágultak, állam pedig a földet verdeste, amikor megláttam, hogy mekkora összhangban táncolnak. Egy ezredmásodpercnyi eltérés sem volt a kettejük mozgása között, szinte már egy emberként mozogtak, miközben önmagukat figyelték a tükörben. Mivel rám ügyet sem vetve adták át magukat a ritmusnak, így lehetőségem nyílt fél másodpercnél tovább a lányra tekinteni. Mindenféle érzelem kiült az arcára. Szomorúság, csalódottság, düh és boldogság is egyaránt. A szomorúságot a két srác távozásához kötöttem, míg a dühöt a vitánkhoz társítottam, hiszen rendesen kihoztam a sodrából. A boldogság gondolom amiatt ragyogott az arcán, mert újra táncolhat, de azt a cseppnyi csalódottságot nem tudtam hova tenni. Rá kellett jönnöm mi van a háttérben. Ki kellett derítenem a titkát.

*Seoyun's pov*

Amint elindult a zene, az összes gondomat elfelejtettem egy pici időre, de miközben mozogtam a ritmusra, gondolatok ezrei özönlöttek át az agyamon. Hiába, nincs mit tenni..tánc közben tudok igazán kibontakozni. Egészen kicsi koromtól kezdve végig kísérte az életemet a tánc iránti szenvedélyem, de egy ideje már nem jutottam el egyetlen táncterembe sem. Rendkívül hálás voltam Jungkook-nak, amiért ide hozott, tudta mire van szükségem. Szinte egyszerre éreztem mindent. A mellkasom feszített a bennem dúló érzelmektől, épp ezért még jobban rá kapcsoltam és önfeledten táncoltam. Szomorú voltam, csalódott, dühös és egyszerre boldog is. Persze a srácok is eszembe jutottak, és természetesen a Jimin-nel való vitám is, de valamiért apa ugrott be ismét. Eltaszított minket a viselkedésével és meg sem próbálta visszaszerezni a családját. Nem kellettünk neki. Talán már van másik felesége, akitől vannak gyerekei, és minket szép lassan teljesen elfelejtett. Ezek a dolgok cikáztam a fejemben, amikor az egyik forgásnál - mely közben helyet cserélek Kook-kal - kissé erőteljesebben csaptam ki oldalra a kezem, mire a testvérem egy fájdalmas nyögés közben esett térdre mellettem, a hasát fogva. Jimin rögtön leállította a zenét, én pedig azonnal bátyám segítségére siettem.

- Kook, én nagyon sajnálom. Kérlek ne haragudj rám. - kezdtem el rögtön szabadkozni, mire ő csak a hasát fogva, lehajtott fejét megrázta, jelezve ezzel, hogy semmi baj.

- Hugi....te....te egy...állat vagy. - emelte fel fejét, miközben zihálva elmosolyodott, végül a terem egyik felében lévő szivacsokon foglaltunk helyet, kezünkben kulacsainkkal, és szép lassan a vizet kortyolgattuk.