Daddy's little princess

< 6. Fejezet >

-Harry nem is szeret engem igazán-mondtam félve

-Oh,dehogy nem édes,magának sem vallja be,de akár az életét adná a tiédért.
És éppen ezt fogom én kihasználni...

Kérdések sora villant a fejembe. Akkor valóban szeret? Olyan nehéz ezt elhinni,de talán már értem miert kötődök hozzá ennyire,mert neki számítok,és nekem rajta kívűl nincs olyan ember az életemben akinek számítanék bármennyit is. És eddig tartott? Ennyi törődést kaptam az élettől? Máris elszakított tőle az öccse. És vajon miért tette? De a legfontosabb: Harry,azaz Apuci értem fog jönni?

Lekuporodtam a szoba sarkába és ijedten néztem fel elrablómra,aki egyelőre ügyet sem vetve rám a zárral bajlódott.

-Miért hoztál ide?-kérdeztem félve tőle

-Megmondtam,hogy kussolsz nem?-ordított hátra nekem

-Sajnálom-hajtottam le a fejem

-Te komolyan nem értesz a szép szóból?-rivallt rám,és kevert le egy akkora pofont,hogy annak még egy hónap múlva is nyoma marad

Majd egy könnyed mozdulattal az ágyra emelt és végigsimított egészen a melleimtől a lábfejemig a testemen. Érintése nyomán libabőrös lettem,de magam sem tudtam eldönteni,hogy jóleső érzés volt-e,vagy inkább undorító,de jobban belegondolva mindkettő.

Ezután a számhoz hajolt,és éreztem,hogy eljött a pillanat,most visszaadhatom neki a pofont és talán el is menekülhetek innen,de mintha csak a fejembe látott volna megszólalt:

-Ha bárhogyan is menekülni próbálsz,nem lesz ilyen arany életed utána-mondta ezt olyan közel a számhoz,amennyire csak lehetett anélkül,hogy hozzáért volna

Kínzó érzés volt,itt van egy srác aki kísértetiesen hasonlít ahhoz a perverzhez,akit talán a kelleténél hamarabb és jobban megkedveltem,mint ahogyan azt szabadott volna,de mégsem csókol meg,mégsem érzem a telt ajkai a számon.

-Te jó ég,te nagyon vágysz a szeretetre-gondoltam magamban

Gondolatmenetemből az ajtó hangja zökkentett ki. Elrablóm már félig kint volt de még visszaszólt nekem:

-Ha el mersz onnan mozdulni nem csak te,de a kis barátod is nagyon megkeserülitek-majd bevágta az ajtót,ráfordította a kulcsot és még hallottam távolodó lépteit,aztán teljesen elhalt minden nesz.

Talán ez a csönd kellett,hogy végig tudjam gondolni,hogy mégis mi minden történt velem,mennyire kiszakadtam az eddigi kis nyugodt életemből. De pár másodperc elég volt és hangos zokogásban törtem ki. Csak feküdtem az ágyon fejemet a párnába nyomva és azt kívantam,hogy bárcsak megfojthatnám magamat a párnával,vagy bárcsak belefulladhatnék a saját könnyeimbe. De egyik sem történt meg,azonban a távolból egy ismerősen csengő hang ordítására lettem figyelmes...

------------------------------------------------------------------
Sziasztok!
Fhu tudom nagyon-nagyon régen volt az előző rész,de remélem páran vagytok még itt,mostmár igyekszem rendszeresen folytatni a történetet,és kérlek továbbra is hagyjatok nyomot magatok után!🐾
Xoxo:Szilvi