Szent Johanna Gimi 7, Útvesztő

Szeptember 2, péntek

Ma reggel villámgyorsan elkészültem, és már mentem is le a lépcsőn. Csak hogy éppen rohantam. És elestem. És lezúdultam a lépcsőn. Eléggé fájt. Anyu rohanva ért oda hozzám.
-Reni, jól vagy?- kérdezte kétségbeesetten.
-Jól, azt hiszem. De nagyon fáj a karom meg a bokám is.
-Úristen, Reni, azonnal megyünk a kórházba! Felhívom Máday igazgató helyettest, hogy ma nem mész.
-Anyu, hidd el, nincs semmi bajom, csak megütöttem magam.- próbáltam felállni, de nem sikerült. Irtóra fájt a bokám.
-Na persze. Gyere, segítek felállni.- fogott meg, és lassan felhúzott.
Amikor beültünk az autóba, dobtam sms-t Virágnak, Kingának meg Ricsinek, hogy ne számítsanak rám, mert elestem és irány a kórház. Erre visszaírtak, hogy vigyázzak magamra, és hogy üzenjek, ha van valami.
Amikor beértünk a korházba, egyenesen a radiólógiára mentünk. A doki megvizsgált, és közölte, hogy menjünk röntgenre.
A röntgen szobában egy középkorú férfi fogadott minket.
-Jó reggelt, Dr. Kovács Zoltán vagyok. - fogott kezet anyuval. Aztán felém fordult.
-Szia, veled meg mi történt?
-Á, semmi, csak legurultam a lépcsőn.
-Az biztos fájt- húzta el a száját a doki.
-Hát, eléggé.
-Akkor gyere, megröntgenezzük a lábadat meg a karodat.
Amikor végeztünk, a doki közölte, hogy a karom több ponton eltört, a bokám pedig csak kibicsaklott. Ezért a karomra gipsz, a lábamra merevítő kell. Á, semmi gáz, dehogy.
-És,... Meddig kell a gipsz?- kérdeztem félve.
-Sajnálom, de négy hétig.
-Hogy mii???- szaladt fel a szemöldököm. Ezt nem gondolhatja komolyan! Cortez tisztára ki fog röhögni, amiért gipszben fogadom! Jaj, istenem.
-Sajnálom, de ahhoz, hogy teljesen rendbe jöjj, teljes négy hétig kell hordanod a gipszet.
-Rendben, megértem.
Amikor felrakták a gipszemet meg a merevítőt, anyuval elindultunk haza.
Otthon segített felmenni a lépcsőn, aztán becsuktam magam mögött az ajtót, és leültem a babzsák fotelembe. Na, akkor kezdjük is ezt a négy hetet.
Ekkor felkaptam a telefonom, és hívtam.
A negyedik csöngésnél fel is vette.
-Szia!- szólt bele Cortez.
-Szia.- mondtam.
-Valami baj van?- kérdezte.
-Reggel lefele menet megcsúsztam a lépcsőn, és legurultam. Eltört a karom és kibicsaklott a bokám. Gipszben ülök négy hétig, amúgy meg nincs semmi baj. - hadartam.
-Tessék? Úristen, Reni, biztos hogy jól vagy?- kérdezte, és eléggé kétségbeesettnek tűnt.
-Cortez, persze hogy jól vagyok, nincs semmi baj. -mosolyodtam el.
-Hála az égnek. Azonnal pakolok és holnap jövök haza!
-Mi? Ne, Cortez! Maradj nyugodtan, én jól vagyok, és nem akarom hogy bántódást okozz a szüleidnek! -mondtam, és bár örülnék, ha Cortez hamarabb hazajönne, nem akarom, hogy a szüleivel megint összetűzésbe essen. Az nem lenne jó, ráadásul nem szeretnek engem annyira, úgyhogy jobb így.
-Dehogy maradok! A barátnőm a világ másik oldalán van eltört karral! Szerinted itt maradok még két napig? Szó sincs róla!
-De biztos? Cortez, tényleg ne tedd, ha a szüleid nem egyeznek bele!
-Engem aztán nem érdekel, hogy mit mondanak a szüleim!
-Nagyon biztos?
-Nagyon biztos.
-Akkor... Holnap este találkozunk.
-Holnap este találkozunk.
-Szia.
-Szia. És, Reni! - szólt gyorsan bele, mielőtt letenném.
-Igen?
-Szeretlek.
-Én is. Nem tudod mennyire.- mosolyodtam el. Ebben a pillanatban, mindennél jobban szeretném , hogy itt legyen mellettem. De nem lehet. Majd csak holnap. Kibírom.
Letettük.
Amikor apu este hazaért, már tudott mindenről, úgyhogy gyorsan felment hozzám.
-Szia, Reni. Hogy vagy?
-Szia, jól köszi szépen.
-Még jó. - simogatta meg az arcomat, aztán már ment volna ki, de én utána szóltam.
-Apu! Hoznál nekem egy teát?
-Persze.

Este Virág, Ricsi, Kinga, Zsolti, Dave és még Macu is eljöttek meglátogatni. Nagyon örültem. Olyan annyira kedvesek(milyen magyar ez!)!

-------------------------------------

Elestem: 5/1- eléggé fáj.
Négy hét gipsz: 5/1**- ó, a francba!
Barátaim: 5/5***- annyira örülök, hogy eljöttek. Nagyon jól esett.
Cortez: 5/5**** - de jó! Jön haza holnap! Na de várjunk csak. Ugye a szülei nem fognak utálni? :(