Mikrofon

8. fejezet

Egy héttel később elérkezett a nyílt nap. Rengeteg gimnazista diák látogatott el hozzánk. Nagyon sok órára beültek. Annak külön örültem, hogy a zenetörténet is érdekli őket. Szinte már levegőt sem lehetett kapni a teremben, annyian voltunk. De jól éreztünk magunkat. Délután, mikor vége lett az óráknak az igazgató felment a nagyszínpadra és köszönetet mondott a vendégeknek. A színpad mellett nagyon izgatottan figyeltem, hogy elmondja-e, kik jöttek.
- Szia Sophie!- köszönt mellém lépve Demi Lovato én meg majdnem szívinfarktust kaptam.
- Ööö, szia.- szinte reszkettem. – Úr Isten!- fogtam meg a homlokom.
Demi elnevette magát.
- Vicces egy lány vagy te. Figyelj- tette a karomra a kezét.- Nagyon sajnálom, ami történt.
- Köszönöm.- ezzel együttérző mosollyal felugrott a színpadra a tömeg meg tombolni kezdett. Kihallatszódott, hogy egy fiú bekiabálja:
- Gyere hozzám Demi!
Demi is jót nevetett és mindenki más is. Megfordultam és visszamentem az öltözőkhöz. Éppen egy pohár vizet ittam, mikor megpillantottam a szemem sarkából Zach-et. Félre nyeltem, a víz pedig az orromon keresztül jött vissza. Hangosan köhögtem és a falnak támaszkodtam, míg levegőért kapkodtam. Zach odapattant mellém.
- Jól vagy Sophie?- fordított maga felé. Mikor elegendő oxigénhez jutottam, hogy megszólaljak megfogtam a csuklóját.
- Mi a halált keresel itt?
- Én biztos nem azt keresem, de Luke lehet.- vigyorodott el, mert azt hitte, most milyen vicceset mondott. Lesápadtam.
- L-Luke itt van?- dadogtam.
- Igen itt. És szeretne beszélni veled.
- Biztos, hogy nem fog velem beszélni. Eltelt egy hónap Zach. Egy egész hónap! És most jutott el odáig, hogy beszélni akar velem? Hát nem fog. Ezt nyugodtan mondd meg neki is.
- Hallottad Zach, mondd meg nekem is.- mondta egy veszélyesen ismerős hang a hátam mögött, mire nagyot ugrottam. Megpördültem és szembe találtam magam vele. Ott állt, még mindig gyönyörűen. A hosszú szőke haja összefogva, akárcsak mikor először találkoztunk. Kék szeme csak úgy fénylett és bűnbánóan nézett rám a falnak támaszkodva. – Szia Sophie.
Erre én nem állok készen sehogy. A fejemet ingatva hátráltam el tőlük. Ez nem lehet igaz. Hiszen minden koncertet lemondtak. Zach lelépett, mielőtt két tűz közé került volna. Nagyokat nyeltem és le sem vettem a szemem Luke-ról. Mikor látta, hogy csak távolodom elindult felém, de feltartottam a kezem, hogy fenn tartsam a távolságot.
- Ott maradsz! Ne merj idejönni.- mondtam rekedten. A könnyeimmel küszködtem.- Miért hagytad, hogy mindez megtörténjen?- mutattam kettőnkre.
- Sophie, hadd magyarázzam meg.- jött nagyon lassú tempóban felém és a két kezét előre tette, hogy valamelyest nyugtasson vele. Hát nem jött össze.
- Mit? Amit már úgyis tudok? Mindent elmondtál aznap este.- már sírtam és nem harcoltam ellene. – Világosan a tudtomra adtad, hogy nagyon sajnálod, de nem tudsz szeretni. Én odaadtam neked a szívem te utolsó bunkó. Erre te meg megfogtad, kicsit vigyáztál rá, amíg én teljesen beléd nem szerettem, utána meg hozzám vágtad, hogy nem kell. – még mindig tartottam a kezem, de semmit sem használt, mert Luke odalépett és megfogta. Hiába akartam elhúzni, nem eresztett.
- Figyelj rám!- nézett mélyen a szemembe, amiben csak egyszer kellett elvesznem, hogy többé ne találjak vissza. – Nem tudod, min mentem keresztül az elmúlt egy hónapban. Rágtam magam, ittam, nagyon sokat. Megbántam minden olyan dolgot, amit neked mondtam. Amikor elmentél és odadobtad a házkulcsot a szívem darabokra tört. Azt hittem, hogy örökre elveszítelek. Onnan meg csak zuhanni kezdtem. Nem beszéltem senkivel, csak magamat okoltam. Hiányzott a kezed az enyémből. Hiányzott az illatod a kanapéról, az ágyamból. És hiányzott az, hogy minden apróságon össze tudtunk kapni. Egyszerűen nem találtam a helyem a lakásban. Sophie, én nagyon bunkó voltam veled, beismerem. Csak amikor kérted, hogy tegyük meg, teljesen leblokkoltam, mert mikor Katy meghalt, megfogadtam, hogy soha többé nem fogok senkit úgy szeretni, mint őt. Erre megjelentél. Teljesen megváltoztattad a véleményem. – egy pillanatig sem habozott, magához húzott és megcsókolt. Ez de hiányzott már. Nem húzódtam el, mert a testem nem hagyta. Fellángolt bennem a szerelem. Luke elhúzódott. És a homlokomnak nyomta az övét.
- Szeretlek Sophie! Mindennél jobban. Kérlek, ne haragudj rám!- szorított magához én meg sírva szívtam magamba azt a csodálatos illatát, amire azt hittem soha többé nem érzem. Megsimogatta a hajam, felnéztem rá.
- Szeretlek Luke.- suttogtam és megint megcsókoltam.
Elhúzódtam.- Akkor most mi van?
Luke elnevette magát.
- Most az van, hogy feljössz velünk a színpadra és elénekeljük a közös számainkat. Ja, és mától úgy fognak emlegetni, hogy Luke Cox csodálatos és fantasztikus barátnője. – elnevettük magunkat és átkarolta a vállam.
- Istenem, de jó ezt hallani.- mondtam. – Luke?
- Hmm?- nézett le rám.
- Mikor jöttél rá, hogy szeretsz?
- Már a tónál. Csak harcoltam saját magammal. Nem akartam elfogadni. Pedig ott volt ez az érzés és bármivel próbálkoztam nem sikerült. De mostmár biztos vagyok magamban és megígérem, soha többé nem engedlek el.
És így történt, hogy én és Luke együtt léptünk fel a színpadra, hogy elkezdjük a közös jövőnket, amiben a zene és mi ketten jelentjük a legnagyobb boldogságot egymásnak.

Vége