Mikrofon

7. fejezet

Reggel, mikor kinyitottam a szemem be voltam takarva és egy hatalmas csokor virág volt letéve az éjjeli szekrényemre. Mellette egy boríték. Felültem és kibontottam.

Sophie!

Nagyon sajnálom a tegnap estét. Teljesen összezavarodtam. Fogadd el ezt a virágot bocsánatkérő ajándékként. Kérlek, ne haragudj rám. Tudod, milyen vagyok. Ezt szóban sosem lennék képes elmondani neked. Hiszen ismersz. És ennek nagyon örülök. Kedvellek. Inkább leírtam ezt, minthogy elnyögdécseljem egy gyengébb pillanatomban. Remélem neked ez elég ahhoz, hogy megbocsáss nekem. Tudom, milyen bunkó voltam. De megfogadom, míg el nem válnak az útjaink nem teszek ilyet. (utána sem természetesen) Ja és remélem, megmarad a kapcsolatunk, miután visszarepültél.
Ha ezt elolvastad gyere le a konyhába.
Várlak.
Luke

Könnyes szemmel leszaladtam a konyhába. Megtorpantam, mert Luke ott állt egy szál gyönyörű vörös rózsával. Kitört rajtam a sírás. Nem tudok haragudni rá. Egyszerűen nem engedi a szívem. Odaszaladtam és a karjaiba vetettem magam. A vállába fúrtam az arcom, beszívtam azt a csodálatos illatát utána meg megcsókoltam. Éreztem, hogy elmosolyodik. Felugrottam rá és a dereka köré fontam a lábam. Letette a pultra a rózsát és a fenekem alá nyúlt, hogy megtartson. Szorosan tartottam, hogy el ne húzódjon. Megszakítottam a csókot és csak öleltem. Nagyon sokáig. Valaki egyszer azt mondta, hogy az ölelés az egyik legszebb módja annak, hogy kimutasd, fontos neked az illető. Nagyon remélem, hogy ő is így gondolta. Erősen tartott. Nem engedett el, csak akkor, mikor érezte, hogy le akarok szállni. Letett és megtörölte a könnyes arcom.
- Ne, haragudj!- suttogta a számtól szinte egy centire és lágy csókot lehelt rá.
- Soha.

Aznap már elvileg nem volt semmi dolgunk. Tévét néztünk, énekelgettünk. Nagyon jól éreztük magunkat. Eszembe jutott, hogy nem írtuk meg még a második dalszöveget sem egészen.
- Szerintem be kellene fejeznünk a másodikat.- mondtam, miközben lenéztem a combomon fekvő Luke-ra.
- Rendben. – felállt és elővette a füzetet. – Lássuk csak, meddig jutottunk....- megint elkezdte rágcsálni a toll végét. Esküszöm hiányzott. Elmosolyodtam. – Á, megvan. – Megmutatta a mondatot, én meg gondolkodni kezdtem.
- Szerintem ide jöhetne az, hogy: Sosem gondoltam, hogy velem ez megtörténhet.
- De az emberek mindig azt mondják, ilyen az élet. – fejezte be Luke és lepacsiztunk. Közben láttam átsuhanni az arcán egyfajta bánatot. Nem kérdeztem rá, mert amennyire ismerem, úgysem mondaná el. Tovább írtunk, míg teljesen be nem fejeztük. Luke felhívta Nate-et. Majd kicsattant a boldogságtól, mikor letette a telefont.
- Képzeld,-fordult felém- Két nap múlva koncertünk lesz itt a városi arénában.
- Micsoda?- feljebb kellett üljek, mert teljesen ledöbbentem.
- Tegnap este meg volt hívva a polgármester is és ragaszkodott hozzá. Már ma reggelre el lett rendezve minden. Nagyon lelkes egy ürge, az biztos.
- Hú- megfogtam a homlokom.- Ez komoly.- néztem Luke-ra tág szemmel.
- Igen az. Alig várom. – megölelt.
Átragadt rám a boldogság és az izgalom, mert még nem tudtam, mi vár rám aznap este.

A koncert napján már délelőtt az arénában próbáltunk. Úgy fogjuk csinálni, hogy egy pár számot eljátszanak a fiúk az előző lemezekről, utána meg én jövök be és a közös számokat énekeljük el a koncert lezárására. A polgármester úr nagyon aranyos volt, ahogy lelkesedett az egész dologért. Tizenötezer jegyet adtak el két nap alatt. Mikor meghallottam, leesett az állam. Lisa teljesen fel volt pörögve, hogy mit adjon rám. Végül egy fekete farmershort, egy vérvörös haspóló és egy vékony bőrdzseki mellett döntött, de a lelkemre kötötte, hogy csak a fellépés előtt vehetem fel. Amit nem is bántam, mert sokkal jobban éreztem magam a pamut, fehér rövidnadrágos együttesemben.
- Izgulsz?- lépett mellém Chris és feltűrte az ingujját.
- Áh- legyintettem- dehogy. Úristen, el sem tudod képzelni, mennyire meg vagyok ijedve. – belekapaszkodtam a karjába és segítségkérőn néztem rá. Chris nagyon jót mulatott rajtam.
- Nyugi, kislány. Nagyon jó leszel. Megpaskolta a felsőjébe kapaszkodó kezem.- Ja és el e felejtsd megmondani a pasidnak, hogy jutalmazzon meg érte.- húzódott pajzán vigyorra a szája.
- Mi az istenért mondja mindenki, hogy a pasim?- tettem szét a karom.
- Ezt most komolyan kérdezed?- összehúzta a szemöldökét. – Sophie, mindenki erről beszél a csapatban. Nem igaz, hogy pont ti ketten nem veszitek észre saját magatokat. – elindult, de még visszasuttogott a fülembe. – Meg nem vagyunk vakok.