Mikrofon

5. fejezet

Másnap reggel kipattant a szemem és egyből pörögni kezdett az agyam. Édes Istenem! Mit engedtem én meg Luke-nak? Apropó, hol van? Körülnéztem, de nem láttam sehol. Kitakaróztam és felültem. Végiggondoltam a tegnap esti eseményeket. Végülis nem volt semmi extrémebb dolog. Csak egy kicsit beljebb engedtem az ujját a kelleténél. Ó, ez sehogy se jó! Ennek sem lett volna szabad megtörténnie. Soha. Csak fogtam a fejem és sajnáltam magam, hogy ekkora hülye vagyok. Ekkor nyílt az ajtó és Luke lépett be rajta egy táskával a kezében.
- Jó reggelt!- rövid farmer volt rajta egy sima feszülős, fekete pólóval. A nyálam kissé csordogálni kezdett.
- Szia, merre jártál?- kérdeztem.
- Tegnap este mondtad, hogy nincs nálad ruha, ezért elszaladtam venni neked, ami kellhet a mai napra. – odajött és átnyújtotta nekem a táskát. Annyira figyelmes. Annyira tudtam szeretni ezt az oldalát. Fenébe, hiszen én azt az oldalát is tudom szeretni, amelyik sérteget.
- Köszönöm.- felálltam és hosszan megöleltem. Annyira jól esett az érintése. Visszaölelt. Jó szorosan magához húzott és ott álltunk nagyon sokáig.
Egy idő után elhúzódott és azt mondta:
- Na, menj, próbáld fel!
Kivettem a csomagból egy vörös csipketangát és felhúzott szemöldökkel ránéztem.
- Ez most komoly?
- Miért? Magamnak is kell kedveskednem valamivel.- nevetett.
A fejemet rázva tovább nézegettem a cuccokat. Kiemeltem egy a bugyival egy színű melltartót, meg még két ugyanilyen szettet csak feketében és kékben.
- Most komolyan felvásároltál nekem egy egész Victoria's Secret boltot?- nevetve mutattam neki a darabokat.
- Ha szeretnéd, azt is megteszem. Csak nekem lesz jobb.- vigyorgott önelégülten.
Találtam még egy farmershortot és egy fekete haspólót spagettipántokkal, aminek csipkeberakás volt a dekoltázsánál. Felsóhajtottam.
- Te aztán tudod, hogy kell felöltöznie egy lánynak. Na megyek felveszem. – nem mondtam ki, de imádtam a ruhákat. Régebben nem vettem volna fel, még akkor sem, ha Lauren mondja, de az ő szavaitól valahogy másképp kezdtem gondolkozni. Ez jó vagy rossz? Fogalmam sincs.
Elindultam a fürdő felé, ahol tegnap este minden kezdődött.
- Gyere majd ki megmutatni a fehérneműt!- kiáltott utánam.
Mosolyogva magamra zártam az ajtót. A kék bugyit és melltartót választottam, mert imádom ezt a színt. Megnéztem a tükörben magam. Elismerően bólintottam, mert meglepett, amit láttam. Tényleg érti a dolgát. A melltartó pont annyira nyomta fel a mellem, amennyire kellett és a bugyi is kényelmes volt. Nagy levegőt vettem és kitártam az ajtót. Luke-nak elkerekedett a szeme. Felállt és nagy levegőt véve odajött. Elém állt lenézett a testemre és nagyot nyelt.
-Hú...- ennyi jött ki a száján én meg elnevettem magam.
- Ööö, akkor ezt bóknak veszem.- válaszoltam jókedvűen és a nyakába fontam a karom. Megragadta a csípőmet és magához rántott. Mélyen, szenvedélyesen megcsókolt, majd hirtelen elszakította magát tőlem.
- Menj öltözz fel, mert ha így maradsz, nem engedlek ki ebből a szobából, míg az ájulás nem fog kerülgetni az orgazmustól.
Pislogtam párat, mire felfogtam, mit is mondott. Gyorsan visszazártam az ajtót és felsóhajtottam. Ha belegondolok, hogy már este is a halálomon voltam a keze miatt, milyen lehet ténylegesen együtt lenni vele. Megborzongtam. Annyi a baj, hogy nem most képzelődöm ezen először. Gyorsan magamra kaptam a nadrágot meg a felsőt. Nagyon jó összeállítás. Biztos felhívta Lisát, hogy segítsen neki. Kijöttem a fürdőből és Luke már nem volt ott. Lementem a konyhába, ahol megtaláltam mindenkit, kivéve akit én kerestem.
- Sziasztok!- köszöntem, mire hét kíváncsi szempár szegeződött rám. Elpirultam.- Mi van?- tettem csípőre a kezem. Nem válaszolt senki, csak Lauren jött oda és húzott ki a nappali végébe.
- Mindenki arról beszél, hogy Luke beléd szeretett.
- Mi? Ki mondta ezt?- urrá lett rajtam az izgalom, a boldogság, na meg a félelem is egyszerre.
- Ó, csupán mindenki odabent.- mutogatott a konyha felé.- Mi van köztetek Sophie?
- Ahj- felsóhajtottam- fogalmam sincs. – megdörzsöltem a homlokom.
- Hogy érted ezt?- Lauren abszolút nem értette a helyzetet.
- Eleinte ki nem állhattuk egymást. Folyton beszólt én meg megsértődtem. Nagyon utáltuk egymást. – megint sóhaj- De Nate-nek volt egy ötlete.
- Igen tudom. Mesélte.
-Na, aztán az lett belőle, hogy azóta állandóan bizsergek, ha hozzám ér, vagy olyanokat súg a fülembe, hogy belepirulok. A csókjairól ne is beszéljünk. De félek megkérdezni, mi is ez az egész, mert eléggé változatos a hangulata.
- Hú, csajszi, pedig nem sokára túl kell esned a vallatásán, mert közeledik ám annak a két hónapnak a vége.
- Nekem mondod? – eszembe jutott ő és Nate.- Na, és mi a helyzet veletek?- perverzen meghúzogattam a szemöldököm, Lauren meg oldalba lökött.
- Nagyon udvarias volt egész este. Már, nem mintha nem akartam volna mondani neki, hogy nagyon ne legyen az, hanem..
- Értem.- szakítottam félbe. – Folytasd, kérlek.
Lauren jót röhögött.
- Mikor felajánlotta, hogy a földön alszik, azt mondtam, szó se lehet róla. Megmondtam neki, hogy most azonnal feljössz, és lefekszel mellém. Erre mikor befeküdt, azt mondta, hogy ilyen lánnyal sosem találkozott és nagyon tetszem neki. – it majdnem kiugrott a bőrébőé, annyira boldogan mesélt.- Azt mondta, hogy maradjak és meg szeretne ismerni. Majd alvás előtt adott egy jóéjt puszit. – a boldogsága átragadt rám is, de még mindig nem tudtam merre lehet Luke.
Visszamentünk a többiekhez. Nagyjából már mindenki letudta a reggelit, szóval leültem arra a helyre, amit Zach felajánlott és szedtem magamnak a kirakott péksüteményből. Közben elém raktak egy csésze forró kávét, aminek már az illatától jobban működtem.
- Luke nem tudjátok véletlenül, merre van?- kérdeztem két falat között.
- Elment futni, mert elvileg ki kell tisztítania a fejét. – mondta Nate bizonytalanul.
- Ó.- ennyire telt tőlem. Bennem volt az, hogy utánamegyek. Gyorsan megettem a maradékot. Még a kávém felét is ott hagytam és felpattantam.
- Én a helyedben nem tenném.- emelte fel a kezét Nate.
- Miért? Meg fog ölni? Vagy mi lesz? Juj,- kaptam a szám elé a kezem.- A legrosszabb. Megint bebunkózik. Nagy cucc. – hátat fordítottam és kiszaladtam a házból. Nem kellett sokáig futnom, mert a második kanyarban megtaláltam egy kidőlt fa törzsén összegörnyedve. Sírt. Keservesen. Odamentem és szó nélkül leültem mellé. Kicsit megijedt, mikor meglátott, de nem csinált semmit, csak némán hozzám bújt és tovább itatta az egereket. Ott ültünk, míg abba nem hagyta. Felült és rám nézett.
- Utánam jöttél.- mondta és megtörölte a szemét
- Igen, mert érdekelt, hogy mi van veled. – megsimogattam az arcát és lágyan rámosolyogtam.
- Köszönöm.- suttogta.
- Mi a baj Luke?
- Nem fontos.
- De igenis fontos, az Isten szerelmére!
- Mollyról kérdeztél a múltkor.
Meglepődtem, hogy ezt hozza fel.
-Igen.
- Molly az exemé volt. Mikor már nem voltunk együtt, akkor vittem át a másik házba, mert nem akartam, hogy rá emlékeztessen.
- Értem. De ez hogy jön ide?
- Úgy, hogy, amikor azt kérdeztem tőled, csalódtál-e már valakiben, én nem válaszoltam. Nem tudom azt megemészteni, hogy akkor , és egész eddigi életemben, magamban csalódtam a legnagyobbat.
Tátva maradt a szám, bár még mindig nem tudtam, miért.
- Miért?
Megkeményedett az arca.
- Szerintem ennyi lelkizés elég lesz.- itt tudtam, hogy nem érdemes tovább kérdezősködnöm, mert úgysem mond többet. – Gyere!- felállt, a kezét nyújtotta és felhúzott. Megfogta a kezem és néma csöndben sétáltunk tovább az ösvényen. Én meg azon gondolkodtam, vajon mit titkol. Ugyanakkor annak nagyon örültem, hogy már ennyi mindent el mert mondani nekem.