𝗣𝗘𝗛𝗘𝗟𝗬𝗙𝗘𝗟𝗛𝝝̋ /SZÜNETEL/

☁️8. Szomszédok

VALAMI JÓ ERŐS ALTATÓT NYOMHATTAK BELÉM, mert azután, hogy Tyler és Jason letettek az egyik ágyra, teljes képszakadás. Nem emlékszem semmire, ami ezután történt.

Már jócskán estefelé járhatunk, amikor kinyitom a szemem. A fejem zúg, nem érzem a két vállam, és erősen szédülök. Mm, fincsi kombó!

Lassacskán felülök, és körbenézek. Semmi kétség, még mindig a gyengélkedőn vagyok. Mellettem ágyak, pici szekrények és székek helyezkednek el. Néhány félvér is itt van, de csak kevesen.

Felállok, de rögtön meg is kell támaszkodnom az ágytámlában. A világ vészesen imbolyogni kezd körülöttem. Szép lassan teszem meg az első lépéseket, nehogy elessek, és zajt keltsek. Visszanyúlok, felkaptam a hátamra Hurrikán és Tornádó tokját, aztán útnak indulok.

- Pszt! Pssszt! Hahó!

Ijedten fordulok a hang irányába, de akármennyire tekergettem a nyakam, nem találom a hang forrását.

- Az ágynál, aminél állsz. Itt lent.

Letekintek, aztán megpillantok egy fiút. Nagyjából két évvel lehetett idősebb nálam, de a sötétben nem tudom jól kivenni az alakját.

- Merre, merre, Ms Hidd-Csak-Hogy-Ártalmatlan-Vagyok? - kérdezi, amint meglátom.

- Uh, kezdődik... - szólal meg egy másik hang, feltehetőleg a szomszéd ágyról, tőlem balra.

- Mégis mennyit szoktál gyúrni? - folytatja az első hang. - Tudod, nemrég meglestem, hogy Hedge edzŐ hova szokott tűnni minden nap 10 óra tájt. És tudod mit láttam? Hogy egy 160 magas szöszi lenyom zsinórban ötven fekvőtámaszt, izomláz nélkül, és kettépüföl egy gyakorlóbábut egy veszélyesnek nem tűnő fadarabbal.

A meglepettségtől a padlón koppanó állal meredtem a srácra. Hogy ennek mekkora képe van...!

- Egy: nem szép dolog az edződ után kémkedni - kezdek bele csípőre tett kézzel. - Kettő: vagyok én 164 centi is, mert a múltkor lemértem. Három: igenis szokott izomlázam lenni. És négy: tanuld már meg megkülönböztetni a fadarabot egy Wilson baseballütőtől!!

- Kuss, Lou, különben akkorát kapsz, hogy bereped az arcod! - figyelmezteti a második az elsőt. Jól is teszi. - Amilyen bicepsze van a Szöszinek...

- Mindjárt megtudod milyen, ha nem hagyod abba a Szöszizést!

- A helyedben inkább én most futnék, Sim. Rohadt gyorsan.

- Hú, de bölcs itt valak-

- Mindkettő kap egy széket az arcába, ha nem dugul el!! - emelem egy kicsit fel a hangom, mire elröhögik magukat.

- Itt nem üthetsz meg minket, Ms Baseballer. Ez a gyengélkedő.

- Ohohó, kipróbáljuk?!

- Szerintem nem nagyon zavarja, hogy hol vagyunk - magyaráz tovább (mint kiderült) Sim. - Úgyhogy, tesó, imádkozZ nagybácsihoz, hogy gyógyítsa be azt a csinos kis eldeformálódott pofikádat.

- Idióták... - motyogom, aztán sietősen távozok.

Úgy érzem, ki kell szellőztetnem a fejem, úgyhogy egyenesen az erdőt veszem célba. Aztán eszembe jut, hogy rengeteg szörny mászkál itt, úgyhogy irányt változtatok, és Thália fájához megyek. Idefele jövet láttam, hogy egy sárkány alszik mellette... szóval kissé rizikós, de nincs más hely, ahol úgy tudok hegedülni, hogy nem csalogatom magamhoz a szörnyeket, és nem ébresztem fel a tábort.

Nincs mese, meg kell próbálnom.

Óvatosan, nesztelenül közelítek felé. Ki tudom venni vöröslő alakját, ahogy felcsavarodott a fára. Amikor már csak három méterre vagyok tőle, leguggolok, és várok. Látom, ahogy egy-egy kósza füstpamacs hagyja el az orrlyukait. Egyenletesen szuszog, de nem alszik. Végül aztán kinyitja sárga gyíkszemeit, és engem figyel. Percekig nézzük a másikat, majd a sárkány fúj felém egy füstkarikát. Mosolyogva beledugom a fejem, és úgy teszek, mintha finom illata lenne. Egy idő után halkan dúdolni kezdek.