Utolsó év a Roxfortban, de csak Hermione megy vissza az iskolába. Kiderül, hogy a mardekár hercege is ott marad a hetedik évre. Vajon lesz köztük valami? Vagy csak egy kósza gondolat? Tudj meg többet a könyvemből!
Hali
Ha szereted a Dracot és Hermi...
Elmúlás. egy aprócska szó, ami akár életeket is meg tud változtatni. Több szinonimája is van, még is a legtöbben úgy ismerik, hogy a halál. Sok ember az élete utolsó napjára vár, míg mások azt kívánják bár örökké élnének .Senki nem tudja meddig fog élni, vagy hogy hogyan fog meghalni. De mi van, ha. Mi van, ha egy ember, egy varázsló, egy tejfel-szőke herceg aki tudni fogja mint s hogy ér véget a léted
-Mégis, hogy képzelted ezt? Merlinre mondom te sokkal ostobább vagy mint gondoltam!- Hermione keze össze vissza vágtázott a levegőben, míg a lány hangosan artikulálva vezette le a feszültségét. Az előtte álló személy csak unottan dülöngélt előre-hátra.
-Örülj, hogy egyáltalán megtettem érted.- Vetette oda félvállról Draco. Nem gondolta volna, hogy miután vért izzadva megmentette a lányt, az majd neki áll. -Egy köszönömmel is beérem.-
-Neked soha, semmit nem fogok megköszönni.- Egyre dühösebb lett a lány. Látszott rajta, hogy nem kedvére való ez a beszélgetés. –Meg se kellett volna tenned! Ezzel most felborult az egész rendszer. Mit gondolsz miért nincs már több időnyerő? Azért, hogy az olyan ostoba emberek mint te, ne tudjanak ilyeneket csinálni!-
-Halkabban, még valaki meghall minket.- Kezdte el csitítgatni Drako a lányt, miközben körülnézett a kertben. Reménykedett benne, hogy senki sem hallotta vagy látta őket. Már csak az is rossz fényt vetne rá, ha valaki tudomást szerezne arról, hogy szóba állt a sárvérűvel, nem hogy meg is mentette az életét. Egy grimaszba fordult az arca, ahogy az apjára gondolt, ő már a családból is kitagadta volna az első adandó alkalommal.
-Készen álltál volna meghalni csak mert egy kerge mardekáros kimondta rád a halálos átkot?- Őszintén kérdezte, de már az ő hangjában is érezhető volt az indulat. Feje kezdett egyre inkább egy paradicsomra hasonlítani a nagy idegeskedés miatt, ám amikor látta, hogy a lány egy fájdalmas grimaszt vágott rájött, egy érzékeny ponthoz ért. Már majdnem sajnálta.
-Igen, képzeld készen álltam.- Csuklott el a hangja Hermionének. -Mióta elkezdődött a csata készen álltam rá.-Hajtotta le a fejét a mondta végén.
-Azt hinné az ember, hogy miután véget ért ez az egész minden ugyan olyan lesz. De nem, nagyon nem. Harryékkel már alig beszélek! És tudod miért? Mert minden arra emlékeztet, hogy akármelyik pillanatban meghallhattunk volna. Esténként rémálmaim vannak a múltról és sehogy sem akarnak elmúlni!- Granger egyre hevesebben kezdett lélegezni. Feldúlta az egész, ami történt velük az elmúlt 8 évben. Igazságtalannak érezte, hogy ilyen rossz gúnyt űzött vele a sors.
Próbálta lassítani levegő vételét, majd pár másodperc csöndben hallgatás után folytatta.
-De tudod mi fájt a legjobban az elmúlt időkben? Tudod mi tört meg engem igazán? Hogy miért vagyok olyan amilyen?- Sokkal halkabban mondta ki a szavakat. Draco minden figyelmét neki szentelte. Érdekelte a lány de még ő maga sem tudta, hogy miért is.
Hermione lassan a pulcsija bal ujjához nyúlt, majd azt elkezdte felfele hajtogatni. Eközben a könnyek halkan hagyták el szemét, majd csiga lassúsággal folytak le porcelán arcán. Draco felé emelte a kezét, hogy az jobb rálátással rendelkezzen. A lány kezén ott díszelgett a sárvérű felirat, mely az évek múlásával is tökéletesen kivehető volt.
A mardekáros fiú arca megrándult. Tisztán emlékezett azokra a percekre mikor Bellatrix belekarcolta a lány kezébe azokat a betűket. Persze, hogy emlékezett rá, hisz ott volt. A lány hiába kért segítséget tőle annó, ő csak nézett rá és nem tett semmit.
Ekkor bevillant neki valami. Tudta, hogy a lány mennyi fájdalmon ment keresztül a karján lévő szó miatt, hisz neki is van egy hasonló. Más, mégis ugyanolyan fájdalmas.
Hermione nézte ahogy Malfoy az ő felsője ujjához nyúl, majd ugyanazokkal a mozdulatokkal felfedi a lány előtt a legféltettebb titkát. A sötét jegy ott volt a fiú karján, ahol a lánynak a sok gonddal és fájdalommal járó szó.
-Megtudlak érteni.- Draco egy féloldalas, fájó mosollyal nézett le kettejük kezére. -Ezt nem mondtam még senkinek se, de...- Itt elakadt. Túl frissek voltak még a sebek. Azok a sebek amiket senki sem lát, azok, amiket csak érezni lehet. Valószínűleg azok jóval kegyetlenebbek, minden fizikai sérülésnél.
A fiú nyelt egyet majd remegő hanggal folytatta. -Mikor véget ért ez az egész. Én.... Én.. Az apám hangját hallottam mindenhol. Azt mondta, hogy nem vagyok elég jó. Hagy a Malfoy család szégyene vagyok.
Lassan felnézett a lányra és látta még a szemében a könnycseppek csillogását. Habár a szeme már rég nem csillogott olyan élénken mint régebben Draco még így is gyönyörűnek találta. Nem akarta elhinni, hogy ilyet gondol a lányról. Őt utálnia kellene. Hisz ő nem aranyvérű, még csak nem is félvér. Ő egy egyszerű muglik gyermeke. A mardekáros megrázta a fejét, hogy visszatérjen az eredeti témához.
-Azt hittem kezdek megőrülni. Mindent megtettem, hogy megszabaduljak a hangoktól. Mindent.- Eközben a felkarján lévő vágásnyomokra mutatott. Volt köztük néhány mély de a nagyja már kezdett gyógyulni. Hermione kezét szájához kapta. Meglepte, hogy a fiú ilyen módszerekhez folyamodott. Meg se fordult volna a fejében,hogy ő is milyen rossz dolgokon mehetett keresztül.
-Mikor ezeket csináltam, olyan volt mintha minden a helyére pattant volna. Elkezdett minden sötétedni és boldognak éreztem magam. Nem hallottam apám förtelmes hangját. Nem volt ami érdekeljen. Egyszerűen csak felszabadult voltam, hiába haldokoltam. Aztán minden elmúlt egy apró csettintéssel. Hallottam ahogy édesanyám imádkozik és varázsigéket duruzsol. Hirtelen minden túl valóságosnak tűnt és ez nem tetszett, nem akartam hogy megmentsenek. Meg akartam ölni magam és majdnem sikerült is. Csak néhány másodpercen múlott az egész.- A Griffendéles lány óvatosan ráhelyezte az kezét Draco karjára, majd végighúzta az ujjait a fiú sebein egytől egyig.
-Lehet..- Nyelte vissza a könnyeket Hermione. -Lehet, hogy félreismertelek.- Próbálta oldani a feszültséget ezért egy apró mosolyt villantott a másik fél felé, melyet Draco viszonzott.
A két diák a csillagos ég alatt a kert közepén álltak egymás előtt kéz a kézben. Tudták, hogy ezzel valami nagy kezdődött el kettejük között. Egy kimondatlan kötelék. Most, hogy mind a ketten megnyíltak egymás előtt kezdtek megbíznia másikban. Kellemes csalódás volt mindkettejük számára a másik fél. Rájöttek, hogy ők lehetnek egymásnak a gyógyír. Ami majd kivezeti őket a sötétség legmélyebb bugyraiból.
Halooooo van itt még valaki?
Senki? Okés.
Fogalmam sincs, hogy milyen kifogással jöhetnék, hogy miért nem volt rész majdnem egy évig de az a gond, hogy nincs semmim xd Nem is fogom megígérni, hogy hamar meglesz a következő rész de igyekezek.
btw sikerült leérettségiznem és azt kell, hogy mondjam elég nehéz volt úgy, hogy az utolsó pár hónapot karanténban töltöttük. Viszont nagyjából jól sikerült... Nagyjából (Valaki magyarázza már el nekem, hogy mégis mikor fogok én hasznosítani matek egyenleteket???? Soha)
Beakartam illeszteni egy tök vicces videót amit csináltam, de a wattpad nem igazán szeret mostanság úgyhogy azt most nem kapjátok meg viszont itt van egy kép helyette
Oops! Ang larawang ito ay hindi sumusunod sa aming mga alituntunin sa nilalaman. Upang magpatuloy sa pag-publish, subukan itong alisin o mag-upload ng bago.
AMÚGY kell egy kis önpromó is úgyhogy nyugodtan csekkoljátok le a másik két sztorimat. Mind a kettő egy bandáról szól (5 seconds of summer) valamint az egyikben szerepelnek a one direction tagjai is.
Remélem tetszett nektek ez a rész, kicsit depisebb lett mint ahogy elképzeltem viszont szerintem még így is elfogadható. Feel free hogy elmond a véleményed.
