– Nem tudom elhinni, hogy amíg mi Brooklynban abban az egérlyukban lakunk, addig te... – Tyler vékony vonallá préselt ajkakkal állt a szobám ajtajában.
– Felvételizz a New York Film Academy-re, és három év múlva te is itt lakhatsz – tanácsoltam, miközben az utolsó dolgaimat kapkodtam össze és tömködtem bele a bőröndöm oldalzsebeibe.
– Kösz, maradok a zenélésnél.
Ebben a pillanatban Lacey jelent meg az ajtóban. – Zenélsz? – kérdezte mosolyogva.
– Igen. Általában a gépemen ügyködök.
– Az egyetem mellett én is foglalkozok zenével. Játszol valamilyen hangszeren?
– Tanultam dobolni pár évig, de egy ideje már nem gyakoroltam. Már nincs meg a felszerelésem – sóhajtotta Tyler. – És te?
– Több mint tíz éve zongorázom – mondta Lacey. – Gimiben volt egy bandánk, játszottunk pár iskolai rendezvényen. Aztán miután leérettségiztünk, felbomlottunk, mert rajtam és Jay-en kívül mindenki másik egyetemre ment, vannak, akik egészen messzire.
– Kár.
Lacey kisöpört az arcából pár fekete hajszálat. – Igen. Hiányzik a közös zenélés. Egyébként Lacey vagyok.
– Tyler. És ez az idióta – mutatott rám – a nővérem.
–Én is szeretlek – mondtam, miközben a tőr után kutattam az éjjeliszekrényem fiókjában.
Lacey felnevetett. – Ismerős. Van egy húgom és egy nővérem. Iris, tudnál jönni egy pillanatra?
– Persze. – A temérdek apró holmit, amivel a kezeim tele voltak, mind ledobtam a bevetetlen ágyamra, majd mielőtt kiléptem volna a folyosóra Lacey-t követve, még visszafordultam Tylerhez. – Ha bármihez hozzányúlsz, meghalsz.
– Ne már, pedig már éppen készültem feltúrni a tikos fiókjaidat. Ki tudja, miket találnék – felelte Tyler csalódottságot tettetve.
A folyosó kimondottan forgalmas volt, úgy háromszor jobban, mint az egy általános délutánon lenni szokott. Mindkét stáb tagjai fejüket vesztve rohangáltak fel s alá, mint a mérgezett egerek. Az indulás előtti felfordulást ahhoz lehetett volna hasonlítani, mint ahogyan a Reszkessetek Betörőkben zajlott. A liftek nem győztek szüntelenül cikázni az emeletek között, minden pillanatban elviharzottak melletted legalább hárman, minden pillanatban felkiáltott valaki, hogy elfelejtett valamit becsomagolni, némelyik szobatársak egymással veszekedtek, hogy minek visz a másik annyi felesleges holmit három éjszakára, meg hogy le fogjuk késni a gépet, némelyik helyről pedig izgatott visongások hallatszottak.
Lacey a falnak támaszkodva várt rám, miközben egy hajtincsével játszadozott.
– Mi az? – kérdeztem remélve, hogy semmi komoly, és hogy főleg nem bármi, az indulásunkkal kapcsolatban felmerülő problémáról van szó.
Lacey körülnézett, majd visszafordult hozzám. – Greg hogy van?
– Sokkal jobban csütörtök estéhez képest – feleltem.
– Jó hallani. – Lacey ajkai széles mosolyra húzódtak. – Teljes a csapat.
– Igen. És ha szerencsénk van Caecus is mellettünk áll. Hány óra van egyébként? – jutott eszembe hirtelen, hogy már egy ideje nem néztem meg.
– Fél három, de egyébként ott a kezeden az órád – mondta Lacey félig visszafojtva egy nevetést. – Most megyek. Az az érzésem, hogy valamit el fogok felejteni – majd ezzel el is tűnt a lépcsőn, mivel a liftek jelenleg tömve voltak.
ESTÁS LEYENDO
A Lerandrie trilógia 1. - Kegyetlen világ
FantasíaA Lerandrie trilógia 1. - Kegyetlen világ Egy haláleset mindent megváltoztat. Egy gyerek halála még kívülállókat is megrendít, és akkor még szót sem ejtettünk arról, hogy bizony gyilkosság történt. Hat éve, pontosan 2012. október 15-én a fe...