A Rosszfiú

Part 10

                  Stella szemszöge:

Basszus.. Tegnap este nagyon bebasztam. Oldalra néztem ahol Adam békésen aludt. Hogy kerültünk egyáltalán ide. Nem az ágyba egyáltalán haza. Mindegy.. Fel keltem és le mentem kávét csinálni. Egy kicsit fáztam. Magamra kaptam a kedvenc köntösöm. Mikor kész lett a kávém kortyolgattam, mikor valaki csengetett. El mondtam magamba vagy ezer átkot. Nagy kómás fejjel, kócos hajjal, köntösbe, minionos mamuszba nyitottam ajtót. - Szia hol a pasim? - Jött be Vanessa. - Neked is heló.. A szobámba alszik. - Nagyon fura fejjel nézett engem. Biztos nem vagyok egy szép látvány. - Nyugi nem erőszakoltam meg a pasidat. - El indult fel. Mikor a lépcső közepén tartott utána kiabáltam. - Azért a bilicset levehetnéd a csuklójáról biztos már fáj neki. - Az arcát nem láttam de el tudom képzelni. Vigyorogva kortyoltam a meleg kávémba. Mikor még ittam a kávét kaptam. Egy üzit Mike-tól hogy Adam másnaposan kávé nélkül nem száll ki az ágyból. Csináltam neki is és fel mentem a szobámba. Vanessa keltette Adamet sikertelenül. Be mentem és Adam orra alá dugtam a  kávét. Nehezen ki nyitotta a szemét és rám emelte tekintetét. - Egy angyal vagy. - Ült fel el vette a kezemből a bögrét és nyomott egy puszit a homlokomra. - Khm.. - Köhintett Vanessa kelletlenül. - Ja szia. - Nyomott a szájára egy puszit. Kortyolgatta a kávéját. - Este nagyon be basztál. - Nevetett rám. Én csak zavartan meg vakartam a tarkómat. Tényleg semmire emlékszem. - Semmire se emlékszem. - Adam még jobban nevetett. - Csinálunk reggelit? - Váltottam témát. Bolintottak egyszerre nem mintha őfelségéhez beszéltem volna. Csináltam rántottát ahogy szoktam táncolva énekelve. Adam jót szórakozott a műsoromon. Vanessa meg semleges volt. Meg reggeliztünk és ők le léptek. Pont mosogattam mikor ki nyílt az ajtó. Oda kaptam a fejem és a tányér ki esett a kezemből. Álmodom.. Nem lehet.. Ő nem.. - Már nem is üdvözölsz? - Jött közelebb de én csak hátráltam. - Te halott vagy! - Kiabáltam a könnyeimmel küszködve. - Igen.. Mindenki úgy tudja. De itt vagyok Stella. - Nem.. Ez csak egy álom és fél fogok ébredni. - Azért játszottam a halálomat, mert egy kis távol létet akartam. - Magyarázta. Belőlem kitörő a zokogás. - De.. Láttam a holttested! Miattam haltál meg! Tudod milyen volt abban a tudatban élni hogy miattam haltál meg??? - Ordibáltam sírva. - Tudod milyen abban élni hogy anyámék menekülnek amióta te meghaltál? Audrey.. Aznap én is maghaltam... - Zokogtam a tenyerembe. Ő meg ölelt. - Ne haragudj.. Önző voltam. Nem gondoltam se rád, se anyuékra.. Csak el akartam tűnni. - Mondta ő is sírva. Ott ölelkeztem a "halott" nővéremmel a konyhában. Azonnal fel hívtam Jacket, de nem mondtam neki semmit. - Jack.. Azonnal gyere haza! - Mondtam a telefonba kétségbeesetten. - Stella baj van? - Kérdezte aggodalmasan. - Gyere haza MOST! - És ki nyomtam. Fel vittem Audreyt a szobámba és vártunk. Körülbelül tíz perc múlva nyílt a bejárati ajtó. Aztán Jack lépteit. - Stella ez marhára nem.. - De el akadt a szava mikor megláttta Audreyt. - Mi van bátyus? Már meg sem ölelsz? - Jack átölelte Audreyt és sírni kezdett. - Azt hittem meghaltál! - Zokogott Jack is. Hiszen ő is a húga. A szemembe könnyek gyűltek. Jack meg fogta a csuklóm és oda rántott engem is. Így már hárman ölelkeztünk sírva. Mikor mindenki ki sírtam magát Jack el ment itthonról. Én meg Audrey pont a nappaliba shuffle-ztünk. Erre is ő tanított. Olyan hangosan szólt a zene észre se vettük hogy Luke bejött. - Szia..sztok..- Nézett furán Luke Audrey-ra. - Lucas vagyok.. Stella barátja. - Nyújtotta a kezét a nővérem felé. - Audrey.. Stella nővére. - Mosolygott, de Luke arca csak értetlenséget tükrözött. Meg volt ijrdve. - Ő is úgy tudja meg haltam igaz? - Súgta nekem Audrey. Bolintottam. El mesélte Luke-nak is mi miért történt. - Szóval van barátod? És el se mondtad? - Vonta kérdőre azonnal amint befejezte a mesét. - Mert csak ma tértél vissza a "halálból". - Rajzoltam macska körmöket a levegőbe. Luke-nak meg csörrent a telefonja és ki ment telefonálni. - Nagyon helyes.. Azok a szemek. - Áradozott Audrey. Igaza van.. Nem sok embert láttam életembe akinek ennyire zöld szemei vannak. - Most hívott Adam mingyárt jövök. Azt mondta dta fontos. - Adott egy szájra puszit és el ment. - Ki az az Adam? - Vonta fel a szemöldökét Audrey. - Luke öccse és egyben a legjobb barátom. Habár a barátnője nem nagyon szeret. - Nevettem el magam. Rám nézett ilyen mesélj csak  nézéssel. És én el meséltem neki mindent Vanessáról, és hogy mennyire nem szeretjük egymást. Audrey el ment gyorsan lezuhanyozni. Addig én egyedül gyakoroltam A shuffle-t, mikor ki vágódott az ajtó és egy dühös Lucas-sal találtam szembe magam. - Hogy merted?? Mikor akartad el mondani??? - Ordított és el kapta a kezem. - Áu.. Luke ez fáj! - Próbáltam kiszabaditani a kezem a szoritásából. - Az öcsémmel smárolni nem fájt?? - Értetlenül néztem rá. Nem emlékszem semmire a tegnap estéből. - Luke.. Én nem emlékszem semmire! - Rángatóztam de csak erősebben fogott. Már nagyon fájt a kezem. - Luke! Engedj el! - Kiabáltam már a sírás szélén. - Jaj Stella.. Ne tegyél úgy mintha nem emlékeznél arra hogy lesmároltad a tesómat! - Ekkor Luke hátra lépett, de nem önszántából. Audrey lökte hátrébb. - Ne merj a hugomhoz érni! - Emelte meg a hangját. - A húgod egy ribanc. - Luke hátrébb  lépett, de megint csak nem önszántából, hanem mert Audrey tenyere és az arca találkoztak. - NE BESZÉLJ ÍGY RÓLA! ÉS TAKARODJ KIFELÉ AMÍG SZÉPEN MONDOM! - Mutatott az ajtó irányába, Luke egy utolsó lenéző pillantást vetett rám és el ment. Én csak remegő lábakkal álltam ott, és azt hittem összeesküvés, ha Audrey el nem kap. Leültetett a kanapéra és beszélt valamit, de nem figyeltem mert gondolkoztam. Tényleg meg csókoltam Adame-et? Miért nem mondta el? És miért mondta el pont Luke-nak? Én semmit se értek. Pittyegett a telefonom.