A fejvadász #BEFEJEZETT

V. rész

Az Apátság tulajdonképpen egy épület-együttesből állt, amelyet fal szegélyezett. A fal tetején mérgező tüskesorok futottak végig, többek között ez tartotta vissza a fejvadászt az éjjeli beosonástól. A főkapu és a templom bejárata egyik oldalon volt, a templom benyúlt az Apátság területére. A főkapun belépve kisebb épületek mellett elhaladva lehetett megközelíteni a főépületet. Ahogy a város és a Városi Rend nőtt, úgy kezdtek el szaporodni a kisebb épületek a templom és a főépület körül, az idők folyamán mindkettőt átépítették.

A fejvadász a délelőtti órákban igyekezett a lehető legészrevétlenebb maradni, és élőben is felmérni a terepet. Megszemlélte belülről az épületeket, felkereste a szálláshelyeket és a közösségi termeket, felmérte a magasabb rangú szerzetesek és a belső őrök mozgását. A Városi Rend két részből állt, a szerzetesekből és a Rendi Gárdából. A szerzetesek békés úton hirdették a lélek megtisztulásának útját, de biztos ami biztos alapon a túlzottan vitás esetek eldöntésére és a túlzottan vonakodó hívek meggyőzésére bikacsököt hordtak maguknál. A Rendi Gárda viszont fegyveres alakulat volt, tagjainak feladatuk volt a szerzetesek védelme, az önkéntes adományok behajtása, és annak biztosítása, hogy az emberek ne csak áhítattal, hanem kellő félelemmel is viseltessenek a Rend iránt. Ők alkották a belső őrséget is. Soraikban leszerelt katonák és úgymond jó útra tért útonállók is akadtak, akik veszélyt jelenthettek a fejvadászra. Ő tisztában volt ezzel, ezért igyekezett semmilyen szinten nem kitűnni a szerzetesek közül. Szerencséjére a környező falvakból bejövő, az apátságot ritkábban látogató szerzetesek között könnyű volt elvegyülnie. Elégedetten nyugtázta, hogy az őrök bár a jelek szerint lelkiismeretesen végezték dolgukat, szemmel láthatóan nem tartottak attól, hogy a szokottnál nagyobb tömegen kívül bármi érdemleges van az épület falain belül.

Nem kereste mások társaságát, de mikor két szerzetes megszólította, rávette őket, hogy csodálják meg a főépületet. Ily módon elérte, hogy ne egyedül kelljen végrehajtania ezt a helyszíni szemlét, de némi bosszússággal konstatálta, hogy semmi előnye nem származott a terepszemléből. Korábban egy közeli épületről már felmérte az Apátság belsejét, és látta, hogy bár az Apátságot fal zárta körül, a főépület földszinti ablakain rács volt. Most megbizonyosodott róla, hogy ez nem egy hevenyészett vagy rozsdásodó tákolmány, hanem tényleges védelmet szolgál, nem érdemes próbálkoznia vele.

Ebéd után várt egy kis ideig, majd elindult a főapát szobájához. Korábban egy kertésztől, aki néha az apátságban is megfordult, megtudta, hogy a főapát minden nap ebéd után visszavonul a szobájába. Terve az volt, hogy ekkor üt rajta, ha ez valamiért kivitelezhetetlen, akkor próbálkozik az éjszakai beosonással. Mindkét tervnek megvolt a maga előnye és kockázata, nappal könnyű volt elvegyülni a tömegben, de a kritikus helyzetben könnyebben felfedezhető is volt, éjjel kihasználhatta a sötétséget, de az őrség a falakon belül tartózkodó tömeg miatt sokkal éberebb volt, és korábbi felmérésekor látta, hogy a főépület folyosóin éjszaka is égett néhány mécses.

A főépület belülről impozáns volt, nem látszott meg rajta, hogy valamikor ez volt Wakeflood Városi Őrségének első laktanyája. A belépő egy nagyobb, szobrokkal díszített oszlopos térben találta magát, ahonnan ajtók nyíltak különböző kisebb termekbe. A terem végén egy folyosó vezetett a belső területek felé, a folyosó két oldalán őr állt.

- Meglátszik, hogy sok önkéntes adót hajtanak be. - morogta maga elé a fejvadász.

Itt kisebb volt a nyüzsgés, kevesebb szerzetes járt be. Emiatt nagyobb volt a lebukás veszélye is, de a fejvadász remélte, hogy megfelelő találékonysággal feltűnés nélkül tud mozogni. Már a délelőtt folyamán megfigyelte a magasabb rangú szerzeteseket, most ahogy belépett a főépületbe egyből észrevett kettőt is. Gyorsan csatlakozott az egyikük csoportjához oly módon, hogy a csoport a mögöttük nézelődő alakot ugyanúgy tekinthette magához tartozónak, mint egy keresgélő egyénnek, miközben egy külső szemlélő számára meg inkább úgy tűnhetett, hogy oda tartozik, csak elkésett. Amikor a csoport bevonult egy terembe, intett az épp elforduló vezéralak felé, mintha nyugtázna egy utasítást, és átment a másik magasabb rangú szerzetes körül csoportosulókhoz. Egy oszlopnak dőlt mögöttük, a csoport kijárat felőli oldalán, külső szemlélő nem tudta volna eldönteni, hogy hozzájuk tartozik-e vagy sem. Szerencséje volt, ez a szerzetes amikor kiadta csoportjának az utasításait három követővel elindult az épület belseje felé. A fejvadász lassan utána indult, mintha nehezen kapna utat a vele szembe mozdulók között. Amint tisztult előtte a tér megszaporázta lépteit, és olyan ütemben érte utol a befele tartó csoportot, hogy két lépéssel volt mögöttük, mikor azok beléptek az őrök közt a folyosóra, mintha csak kissé lemaradt volna. A két őr szó nélkül átengedte.