A fejvadász #BEFEJEZETT

VI. rész

A rövid folyosón jobban lemaradt, és amikor a többiek a lépcsőhöz érve elindultak felfelé, megállt egy ajtó előtt, s úgy tett mintha kopogna. Pár másodperc múlva már egyedül volt a folyosón, ekkor tovább indult a főapát szobája felé. Közel volt a cél, s a magány adta relatív biztonságérzet engedte feltörni feszültségét, amely eddig pattanásig feszítette idegeit. Benézett az oldalfolyosóra, melyben a főapát szobája volt, és elégedetten nyugtázta, hogy nincs őr a főapát ajtaja előtt. Gyors léptekkel megindult a szoba felé, látta, hogy az oldalfolyosón lévő két másik ajtó közül az egyik résnyire nyitva van, de elsiklott fölötte, mivel a résen át nem látott senkit, és az előző folyosón is volt nyitva hagyott ajtó. Hátrapillantott, a folyosó üres volt, odalépett a főapát ajtajához, és óvatosan lenyomta a kilincset. Az engedett, ő résnyire nyitotta az ajtót, s egy gyors mozdulattal belépett a szobába.

Elégedetten nyugtázta, hogy az ágyon a takaró meg van emelkedve, mint amikor van alatta valaki. Egyik tőrének hegyét az ajtó és a keret közti résbe illesztette, és tenyerével ráütött a nyelére, így beszorítva az ajtót a keretbe. Bal kezébe vett egy másik tőrt, és csendben odalépett az ágyhoz az alvó lába felől, jobb oldalról kerülve azt. Ebben a pillanatban a fekvő alak a feldobta a takarót miközben ugyanazzal a mozdulattal felült és a fejvadász felé döfött. Bár a támadás valóban meglepte, a fejvadász nem dermedt le. A takaró elől nem hátra lépett, hanem tovább előre és oldalra, így kikerülte azt is és a pengét is. Azonnal szúrt, mellkason találva ellenfelét. Kivágódott a szekrény ajtaja és a kilépő alak rálőtt egy nyílpuskával a fejvadászra. Ő lebukott, közben előrántott egy dobótőrt és a szekrényből kilépő alak felé hajította, majd rögtön egy másodikat is. Az nem volt felkészülve egy ilyen gyors ellentámadásra, így a fejvadász mindkét tőre eltalálta, ettől visszazuhant a szekrénybe. Az ajtót megpróbálták kinyitni, de a tőr megtartotta. A fejvadász villámgyorsan odaugrott egy székhez, felkapta, az ajtóhoz lépett vele és a kilincs alá feszítette. Pillanatnyilag biztonságban volt. Körbenézett a szobában, és összeszedte fegyvereit.

Világos volt számára minden. Tőrbe csalták, a Rendi Gárda emberei várták a főapát szobájában. A megbízás a Városi Rendtől érkezett, a főépület résnyire nyílt ajtói az idegenek megfigyelését szolgálták. Az egész az ifjú Lord Raton halálával kellett kapcsolatban legyen. Nigitsch vagy benne volt vagy nem, lehet tudta mire megy ki a megbízatás, de lehet, hogy csak ahhoz irányította a hegyi embert, aki elvállalta Tenk főapát meggyilkolását. Az pedig egyedül az az ember lehetett, aki elvállalta az ifjú Lord Raton megölését. A fejvadász megacélozta magát.

- Hát rendben, játszunk. - morogta maga elé. Megmozgatta vállait és meghimbálta testét. Középmagas volt, épp a határán annak, hogy magassága ne zavarja fürgeségében vagy a gyors irányváltásokban, de elég magas is ahhoz, hogy ne is kerüljön hátrányba a nála magasabbakkal szemben mérete miatt. Teste természetétől fogva ruganyos volt, és ő tudatosan őrizte izmai rugalmasságát, hogy fenntartsa gyorsaságát. Miközben átmozgatta izmait átgondolta helyzetét is.

A szoba nyilván körül volt véve, és a rácsok miatt az ablakon való távozással is kár lett volna kísérletezni, de volt más lehetősége is. Tudta, hogy az Apátságból vezetnek ki alagutak, és az egyik  bejárat a főapát szobájából nyílt. A behatolásnál csak azért vetette el az alagút használatának ötletét, mert a térképet lemásoló könyvárus biztosította arról, hogy a terv alapján az ajtó csak a szobából nyílik, az alagútból nem. Odatolt egy asztalt a kilincset tartó székhez, ezzel megerősítve a bejárat torlaszát, eltolta helyéről a szekrényt, és megtapogatta mögötte a falat. A kárpitos jó munkát végzett az ajtó, és a nyitókar eltakarásával, de a fejvadász megtalálta azt. Elvette a szekrény egyik polcát, becsukta szemét, levette csuháját és bal karjára tekerte oly módon, hogy belefogta a szekrénypolcot. Ezzel ugyan kevésbé tudta használni a bal kezét, de egy hevenyészett pajzsot kapott. Résnyire nyitotta egyik szemét, meghúzta a kart, az alagút ajtaja kinyílt, ő pedig beugrott és rögtön tovább is lépett a sötétség felé. Egy nyílvessző elsuhant mellette, egy pedig megakadt pajzsában. Az alagútban fényt egy fáklya adott, illetve a nyitott ajtón beszűrődő fény, de a félhomály nem zavarta meg a fejvadász, számolt vele, azért tartotta csukva a szemeit, hogy felkészüljön rá. Azonnal egyik támadója felé rohant, aki egy pillanatnyit késett annak eldöntésével, hogy újra lőjön vagy kardot rántson és védje magát, és ez végzetes volt, a támadás felkészületlenül érte. A fejvadász nem állt meg a döfés után, mellé lépett oly módon, hogy a leszúrt őr közé és a másik támadó közé került, és rálökte azt ellenfelére. Az nem tudott elég gyorsan kitérni, és ez elég is volt a fejvadásznak, elszúrt ellenfele pajzsa mellett, és nyakon találta azt.

- Mindenre számítottak. - morogta magában a fejvadász, miközben az égő fáklyát visszadobta a szobába, az ágyra. Tudta, hogy ha magával viszi azt, akkor a fény őt világítja meg, és teszi célponttá, így viszont remélte, hogy a tűz feltartja hátulról jövő üldözőit, miután azoknak sikerül betörniük az ajtót.

Egy pillanatra elgondolkozott azon, hogy elvegye az egyik őr kardját és pajzsát, de végül inkább saját tőrei, és hevenyészett pajzsa mellett döntött. Jártas volt a pajzsharcban, de azt kissé lassabb lefolyásúnak tartotta, és úgy vélte, hogy ez most kockázatosabb, mint a gyors, két tőrös harc.

Bevágta az ajtót, és elindult. Menet közben végiggondolta, mit kell tennie. Az alagút falon kívüli és folyóra nyíló kijáratánál is várni fognak rá, valószínűleg többen is. De az alagútnak volt még egy kijárata, amely a szegénynegyed egy lezárt kútjához vezetett. Az ide vezető folyosót befalazták, de ő a felkészülés során ellenőrizte, rést bontott rajta, és a téglákat visszaépítette, hogy csak alapos ellenőrzéssel lehetessen észrevenni, hogy már nem szilárd a fal. Ráadásul amikor ezt megtette alaposan körbenézett, és semmi gyanúsat nem tapasztalt. Mivel nem tudhatták mikor próbálkozik, ellenségeinek folyamatosan őrt kellett állniuk az alagút kijáratainál, márpedig azt észrevette volna. Tehát az a kijárat szabad kell legyen. Legalábbis ebben bízott. Óvatosan haladt az alagútban, amely ezen a szakaszon már teljesen sötét volt, de ez őt nem zavarta különösebben. A fal mellett ment, és ismét becsukta szemeit. Látni úgysem látott, de így többi érzékszerve automatikusan megélesedett. Számolta lépéseit, nagyjából tisztában volt vele, hogy hol tarthat.

Egyszer csak meghallotta, amint valaki a közelben mély levegőt vesz. Nyilván akaratlanul, de ezzel elárulta magát. A fejvadász egyenletes tempóban lépdelt, de már csak alighaladt előre, szinte egy helyben járt, miközben figyelte a hangokat. Tudta, hogy egy minimális zajt okoz lépteivel, ezért nem akarta megkockáztatni, hogy rájöjjenek, pontosan hol van. Becslése szerint közel lehetett az elágazáshoz, ahol azalagút szétvált, egyik folyosója a falakon kívülre, másik a folyóhoz, harmadik - a lezárt - a szegénynegyedhez vezetett. Az őrök jelenléte megerősítette feltételezését, hogy közel lehet az elágazás. Ésszerű volt, hogy oda is állítanak őrt, akkor is, ha nem sejtik, hogy a harmadik irányba is mehet. Óvatosan eltávolodott a faltól, és rendületlen tempóval, de csak apró távolságok megtételével araszolt előre. Óvatossága kifizetődött, megérezte, hogy a folyosó másik oldalán is van valaki. A terjengő olajillatból tudta, hogy fáklyájuk is van, de parancsot kaptak rá, hogy ne használják. A kapkodó levegővételekből tudta, hogy az őrök is tisztában vannak jelenlétével, de nemtudják, hogy pontosan hol van. Hirtelen egyenesen előremozdult, belépett a két őrközé, balján levő őrnek nekiugrott a pajzsával, hátralökte, és tőrével átszúrta, fegyverét megcsavarta és rögtön vissza is rántotta. A másik őr a zaj hallatán előreugrott és lesújtott fegyverével, de a fejvadász még időben megperdült, kitartotta pajzsát arra,amerről az ütést sejtette, abban elakadt az őr kardja, ő előredöfött, és érezte, hogy talál. Megcsavarta a tőrt, majd félrelökte az őrt és leengedte karjait. Ebben a pillanatban fellobbant előtte egy meggyulladó fáklya, ő a vakító fénytől ösztönösen a szeme elé kapta a kezét, és érezte, hogy egy penge hatol hátába. Miközben lerogyott, még átvillant fején, hogy nem egy-egy ember állt az alagút két oldalán, hanem kettő-kettő, egymás mögött.