A fejvadász #BEFEJEZETT

III. rész

Az Arany Ponty valóban tömve volt. Nem volt szabad asztal, de ez különösebben nem zavarta a három embert, akik pult sarkában álldogálva beszélgettek egymáshoz hajolva. Lévén a tömeg miatt nagy volt a hangzavar ez nem volt feltűnő, és attól sem kellett félniük, hogy valaki kihallgatja őket.

- Szóval miről is lenne szó? - kérdezte az informátor.

- A múlandóságról. - mondta a hegyi ember. Szava járása rögtön elárulta a másik kettőnek, hogy valóban egy szerzetessel állnak szemben.

- Kiéről?

- Tenk főapátéról.

Egy ideig mindhárman hallgattak. A fejvadász lassan megsimogatta borostáját. Nem érte váratlanul a bejelentés. Ha a Hegyi Rend főapátja nem természetes halált halt, akkor a legkézenfekvőbb feltételezés az volt, hogy a két rend közti parázsló ellentétet újból lángra lobbantó Tenk főapát áll az ügy hátterében. Többedszerre is végigmérte a hegyi embert, és ezúttal se talált rajta semmi olyat ami gyanakvásra adott volna okot. Ruházata egy falakon túli városszéliére emlékeztetett, de kissé szűk volt neki, mintha valaki másét hordta volna. Bőre barna, de a ruha szélénél lévő helyeken fehér, ami alátámasztotta azt, hogy nem a saját ruháját hordja, és mutatta, hogy nem sokat van levetett felsőruha nélkül. Arca szikár volt, termete egyenes, kezei kérgesek és karcolások nyomait hordozták, arról árulkodva, hogy gyakran nyúlt szúrós bozótba. Lábán hatalmas bakancsot hordott, ilyen lábbelit csak ritkán viseltek a város falain belül.

- Nehéz feladat. - mondta végül az informátor.

- Ha könnyű lenne most nem mi beszélgetnénk. - jött a válasz.

A fejvadász tovább gondolkozott. Az ifjú Lord után még egy hasonló kaliberű megbízás igencsak furcsa, és gyanakvásra okot adó volt. De mivel a két rend közti ellenségeskedés korábban kiújult, minthogy a z ifjú Lordra való megbízást megkapta, hagyta elaludni gyanakvását.

- Nehéz, de nem lehetetlen. - vette át a szót a fejvadász, akinek hiúságát legyezgette az elismerés. - Ez azt jelenti, hogy magas költséggel jár.

- Az mit jelent?

- Kétezer ötszáz koronát.

- Sok.

- Persze, hogy sok, de egy ilyen feladathoz ennyi jár.

- Kétezer.

Ismét hallgattak egy sort, végül a fejvadász szólalt meg.

- Kétezer ötszáz. Nem engedek.

A hegyi ember vett egy nagy levegőt, lassan kifújta, majd válaszolt.

- Ennyit hoztunk az egész útra.

Szóval valóban őket követte az az alak, villant át a fejvadász agyán a gondolat.

- Hányan jöttetek?

- Ketten a bátyámmal.

- Hol van a bátyád? - tette fel a kérdést.

- Távolból vigyáz, nehogy megtámadjanak.

- De most nincs itt.

- Nem tőletek félt engem.

Ismét csend telepedett közéjük, melyet végül a hegyi ember tört meg.

- Kétezer négyszáz le van téve váltóba. A többiből éltünk. A maradék hetvenöt koronát négy híján megkaphatod, annyi kell visszaútra.

Hangja őszintének, az összegek reálisnak tűntek. A fejvadász nem látott okot a gyanakvásra, de egy dolgot még tudnia kellett.

- Mennyi a váltó lejárata, ha nem szándékoztok megvárni?

- Még nyolcvanhat nap.

- Ennél nagyobb előleget szoktam kérni, de elfogadom.

A hegyi ember kivett két váltót kabátja bélésének egyik oldalából, kettőt a másik oldalából, négyet egy harmadik helyről, majd két zsebéből egy-egy erszényt.

- Nem ismerik az árakat, de megvan a magukhoz való eszük, és jól felkészültek, gondolta a fejvadász, miközben megnézte a váltókat. Négy ötszáz koronás és négy száz koronás váltó volt.

A fejvadász sem a kinézet, sem a beszédstílus, sem a viselkedés alapján nem látott okot a gyanakvásra. Eltette a pénzt és a váltókat, ezzel az üzlet megköttetett.

- Mi távozunk elsőnek. - mondta a fejvadász.

A hegyi ember bólintott, és a falnak dőlt. A fejvadász letett pár rézpénzt a pultra, és az informátorral egymás nyomában távoztak a fogadóból.