Megtörtént. ~Jikook ff.~

17.rész- Negyedik halálkúra

Mindenki saját felelősségre olvassa!

Kellemes olvasást!

Ajkai lágyan cirógatták számat.
Tökéletes tempót tartott fenn, ezzel tovább ingerelve érzékszerveimet.
Szívem hevesen vert, s éreztem hogy testhőmérsékletem a maximumot súrolja.

Mily' gyönyörűen történt, oly fájdalmasan ért véget.

Lassan eltávolodott duzzadt ajkaimtól, s tekintete az enyémbe fúródott. Megragadta csuklómat, majd fokozatosan egyre erősebben szorította azt. Bőre perzselt, akár a frissen begyújtott parázs.
Hoseokra pillantott, utána rám, s ezt a mozdulatát párszor megismételte.

Azon gondolkozik, hogy kinek higyjen.
Valahogy érzem.

Kook odalép báttyja mellé, majd egy hatalmas pofonban részesíti lelkem rombolóját.

-Mégis mi a francért nem védted meg Taehyunggal szemben te gyökér, mi?!
Kibaszottul tudom, hogy előre láttad..- Jungkook szeme csillogott a rávetődő fény szilánkjaitól. Ez a gyönyörű ember mindig is a legjobbat akarta nekem. Mindig rám gondolt elöszőr. Mindig próbált megvédeni. Mindent nekem adott, úgy ahogy én neki.
Ez a démon bemocskolta a testemet, s én mégis élveztem minden egyes pillanatát. Felejthetetlenné tette a szánalmas kis életemet.
Bízott bennem.. de én elfojtottam mostanra bizalmát.

-Azért kedves kisöcsém, mivel úgy gondoltam, hogy azok után amiket csináltak azzal az emberi lénnyel a Földön, ez már meg sem fog kottyani neked.- mosolygott pimaszul, mire Szerelmem szemei kitágultak, én meg könnyekben kötöttem ki.
Soha nem említettem Nochunak, hogy miket is tettünk Yoongival..
Rettegtem, ha elmondom elfog hagyni, s én azt nem élném túl. Kérlek Istenem.. most segíts meg!

-Ne imádkozz ahhoz a gyötrelemhez az égben. Úgysem fog segíteni ribanc.- lépett elém Hoseok, majd nyakamnál fogva felemelt, s a szobában lévő fotelbe lökött. Mielőtt még lekötözhetett volna, gyorsan belerúgtam hasába, minden erőmet bevetve félrelöktem, s az ajtó felé rohantam.
Utoljára vissza pillantottam Kookra, aki szomorú szemekkel meredt rám.

Sajnálom Jeongguk...

>●●●>
Úgy rohantam, ahogy csak tudtam, s kerestem a kiutat ebből a romhalmazból, elég kevés sikerrel.
A folyóson rohanva, éreztem, hogy valaki figyel engem. Lassítottam, és már félelemtől mentesen ordítottam az ismeretlennek.

-KI VAGY TE?! MIT AKARSZ TŐLEM?- testem megremegett, de tartottam magam. Nem szabad félnem, mert ezek a lények ebből táplálkoznak.

A sötétség ellepett mindent, így látásom is elhomályosodott, s már csak érzékszerveimre hagyakozhattam.

Lélegzetem csendes, elfojtott hangját hallottam egyedül, s apró lihegéseket tőlem pár méterre.
Testemet átjárta a fagyos éj didergése*. Nem volt annyi bátorság bennem, hogy megforduljak így csak álltam egyhelyben, megdermedve.

Lépések szava ütötte meg fülemet.
Közeledik.
Bármi is ez, de itt van mögöttem.
Lehet most jön el a vég gyenge testemnek, de ígérem, hogy szívem örökké Jeongguknak fog dobogni.

Az idegen, kezemet hirtelen megfogva kezd el húzni talán a végzetem felé, de már agyam úgy fogja fel a helyzetet, hogy neki már mindegy.
Elvesztettem azt az embert akit mindennél jobban szerettem.
Élni érdemes-e még?

Fényességet látok a közelben.
Látom.
Látom a kifele vezető kaput, s szívem egy hatalmasat dobbant.
Az idegen megállás nélkül ráncigál, sprintel a kijárat felé, ezzel maga után ráncigálva engem is. Vajon mit akar?
Miért vezet át a fényességbe?

A kapu kezd lassan visszazáródni, de Ő nem adja fel. Utolsó erejét bevetve,  kiránt a halál zárka* bejáratán, mely végül hangos kattanással adja tudtunkra, hogy nincs vissza út.

Jeongguk bent maradt.

•••

A némi világosság, utat adott látásom kitisztulásának, így végre kitudtam venni megmentőm alakját.

-Taehyung? -dermedtem meg egy pillanatra, majd egy erős mozdulattal kirántottam kezem addigi fogságából.

-Hiányoztam? -mosolygott rám kedvesen, de én átláttam rajta. Ez az undorító dög, a történtek után képes rám mosolyogni, mintha semmi nem történt volna?!
Öklöm arcán landolt, mozdulatomra feje elbicsaklott.

-Én.. sajnálom Jimin..-emeli rám tekintetét, melyben tényleg megbánást látok.
Mi ez? Hogy lehetséges ez?
Ha egy démont megütsz, az bedühödik, agresszívá válik, s szeme vérvörösre vállt, de..  
Az ő tekintete nem.

-Ne szórakozz velem te elmebeteg! -kezem ismét lendült, de ő egy hirtelen mozdulattal megfogta azt.
Így álltunk. Némán, s lefagyva.
Nem mertem mozdulni, ő meg nem akart.

-Kérlek ne.. -hangja megcsúszott, fejét lehajtotta.
Elengedte kezemet, s ekkor vettem csak észre, hogy egész testében remeg, s az ájulás határán tart.

-Mi van veled Taehyung?! Miért nem akarsz most is úgy bántani, mint eddig mi?! Eddig úgy tűnt ritka jól szórakoztál a szenvedésemen, most meg eljátszod a kedves, megértő kisfiút? Miattad veszítettem el Jungkookot te állat! Azt az embert akit mindennél jobban szerettem! Gyűlöllek! -förmedtem rá teljes haragommal, s zokogva a földre estem. Apró, gyenge testem annyi kínt élt át itt a pokol fergetegében, hogy nem is igazán az fájt.. hanem inkább a lelkem. A levegőt kapkodtam, arcomat tenyerembe temettem.

-Nem én voltam Jimin.. nem én tettem.. nem én akartam..nem akartam ott lenni.. nem akartalak bántani érted?! -rogy a földre ő is, s inmáron ketten hullajtottuk fájdalom cseppjeinket.

Nem értettem őt.
Nem értettem miért mondja ezt, hiszen ott volt. Ő tette ezt velem.
Miért állítja azt, hogy nem ő tette?

Kérdéseim zuhataga csak tovább bővült, s elmém megvilágosodásra szorult.

-Jimin én..  én nem tehetem ezt.. nem tehetem ezt veled, se a legjobb barátommal.. aki már a múlt. Gyűlöl engem.
Miatta..- hangja elhalt, s kezét ökölbe szorította.

-Miről beszélsz.. - agyam nem képes feldolgozni az eseményeket, lassan vész homályba minden emlékem.

-El kell tűnnöd innen..- mondja mélyen szemembe nézve.
-Ha itt vagy.. megfog találni..- elkezd remegni, majd kiroppantja nyakát egy mozdulattal.
-Négy napod maradt Jimin.. ha most elmész talán még van esélyed arra, hogy túléld.. szólók MinWoonak, hogy vigyen el innen.. ha átvisz a kapun nem lesz gond.. kérlek mentsd magad, mert nekünk már túl késő..

-Kiről beszélsz Taehyung?! Mi folyik itt?! Mi ez az egész?! -gondolataim hada cikázott fejemben, s értetlenségemet nem lepleztem tovább. Egyet akarok.
Tudni, hogy mi folyik itt.

-S eljövendől a nap, mikor a Mennyei Ég és a Pokol Tüze keresztezi egymás útját, s a nagy Úr kilép fogságából, megszabadítva a jó lelkeket ártatlanságuktól, majdan' ki lelkét elígérte a nagy Úrnak, halálsora megpecsételődik, s ó a nagy Lucifer jut hatalomra!- szemei elfeketülnek, s a betonra hullva leheli ki mostani utolsó mondatát.

-Taehyung?!

--------------------

Itt volt az idő, hogy újra visszatérjek, s remélem mostantól több időt tudok Veletek tölteni, itt Wattpadon!

Ha tetszett, ne felejts el visszajelzést adni, s köszönöm nektek, hogy mindig vártok rám! Szeretlek titeket!

Egy bejelentő poszt még várható, ami majd később miután a könyvet befejeztem, törlésre kerül!♡