panic attack (novel)

Breathe

Egy nagy levegő, ezzel kezdődik. Majd szaggatottan szakad ki tüdőmből. Egyedül vagyok, fény szökik a szemembe. Székhez szögezve ülök, lábamon vastag láncokban lóg az idő amely a percekkel rozsdásodik és tűnik el. A fejem kiürült a levegővel, de most ismét telik meg zajokkal és arcokkal. A kréta egyre hangosabban csikorog a táblán, a halk suttogások kiáltássá erősödnek, kaparásznak a közeledő falakon. A szavak eltorzulnak, nincs menekvés. Az ismerős félelem megint úrrá lesz rajtam. Nincs mitől félnem és ettől rettegek a legjobban. Lehunyom a szemem egyedül akarok lenni, de a hangok öröknek tűnnek. Kigúnyolnak, más vagyok mint ők. Rongyként kezelnek s így ronggyá válok magam is, tehetetlenül tűröm a sosem múló fájdalmat, kivert kutyaként ülök és várom a megváltást ami talán sosem érkezik. Az idő mulásával tűnik el a remény és az erő arra hogy felszegjem állam . Az óra ketyeg a zaj nem ül el a lábam egyre csak, jár egyre türelmetlenebb, a szabadság ízét érzi. Fémes, mint a vér, de mindenki szereti különben miért ontanánk unhatatlanul?
A hangok elnyomnak minden más fejembe férkőző gondolatot. Az egykor hangosnak bizonyuló csendet vágyom vissza. Némán szenvedek, várok és eljön a megváltás. Az utolsó homokszem is lepereg. Egy hangos csengő, éles csend tisztítja ki fejem. Felállok, a súly a földre hull mi pedig szabadon szárnyalunk el,de nem túl messze, sose túl messze.
Leülök, a tanár belép lábamra ismét rábilincselem a nehezéket. Megszólal a csengő és egy ismerős rettegés fog el. Egy nagy levegő...

Kellemes olvasást ^3^