panic attack (novel)

Twelve

12. Ki vagyok én? Elkapott, nincs kiút, a börtön zárva, a kulcs eltűnt. Mivé lettem? A valóság nem létezik, egy tündér mesévé vált. Csillagok, álmodok talán, hát akkor miért fáj még a valóság? Mint hideg kés hasít belém.

11. A csendből hang emelkedik. Távoli, talán ismerem, miért nem lépsz közelebb? A fájdalom súlya tart lent. Nincs fény, sötét ez a világ, s mégis tisztán látok, itthon vagyok tehát.

10. Görcs szalad át testemen, minden porcikám megremeg. Hol az alagút vége? Hol a fény amit követhetnék? Merre induljak ha elold a lánc s nyílik a zár?

9. Fém csörren a sötétben, a remény új életre kel. Tán van kiút nincs még minden elveszve.

8. Lerázom békjóim, a bilincs hidegen tűnik el a sötétben, a mindent elnyelő sűrű ködben. Menekülni kell! Fogságban tartom lelkemet.

7. Tompa hang zeng a távolba, vagy csupán azt szeretném hinni újra, hogy nem csak a gyilkos csend uralkodik. Pedig ő az úr.

6. Egy lépés előre, majd kettőt taszít hátra a félelem. Győzöm kell, menni csak menni előre. Már nem adom fel .

5. Ajtó sejlik a távolban. Kiút? Megváltás? Szabadság? Vagy egy újabb csapda talán?

4. A hideg kilincsre teszem kezem, lehunyom szemem és belépek. Ismét a rettenet csend fogad. A cella ajtó bezárul ,a kulcs lehull, elnyeli a sötét.

3. Nincs kiút, egy ábránd volt csupán. Örökké elmém fogja leszek, gyenge vagyok nem tudok felül kerekedni saját félelmeimen.

2. Lehunyom szemem, egy forró könnycsepp folyik le arcomon. Hisz ez is csak egy csapda itt nem a csend az úr, ez az én házam, én hozom a szabályokat nem ejthetnek rabul. Leomlanak a falak, a sötét lassan eltűnik. Egy ajtó nyílik és kiképek a fényre.

1. Kinyitom szemem és zajok támadnak meg. Nem értem őket,de itt nem a csend az úr. Csöngetnek és belép a tanár, mindenki a helyén van már. Csend honol a teremben. Egy nagy levegő ezzel kezdődik minden...