Szenvedély

Csók

/Harry/

A Teszlek Süveg idei nótája kissé megijesztette Harry-t, hiszen tisztába volt vele, hogy a házak közötti összetartás kérésével arra utalt a régi varázsló süveg, hogy össze kell fogni Voldemort ellen. Harry figyelmét elvonták a gondolatai míg az elsősöket osztatták be a házaikba, kicsit el is bambult. Egy idő után arra lett figyelmes, hogy Draco Malfoy őt bámulja, bájos szürke szemeivel. Amint találkozott a tekintetük, a griffendéles fiú inkább gyorsan másik irányba nézett. Egy pillanatra látta csak a másik nézését, de valamiért úgy érezte, hogy egy ideig nem felejti el.

„Azok a csodálatos szürke szemek túl sok érzelmet tükröztek ahhoz, hogy olyan könnyen ki menjen a fejemből“

Maga Harry is melepődött a saját gondolatain, s az arca pirosabb színt vett fel. Ennyire szenvedélyesen utálna Malfoy-t, hogy el sem tudja felejteni? Hiszen egész nyáron mindennap eszébe jutott az aranyvérű fiú! Olyankor szinte látta maga előtt Draco rendezett, tejfölszőke tincseit, mik már épp belelógtak szürkés, utálattól csillogó íriszeibe. Normális, ha valaki ennyit gondol az esküdt ellenségére?

Harry el akarta terelni a figyelmét valami mással, így inkább körbenézett a teremben, de arra direkt nem fordult ahol a mardekáros szöszi ült, pedig érezte Malfoy utálatos tekintetét magán. Amint a többi griffendéles arcát meglátta, rájött, hogy ők talán még csúnyábban néznek rá mint Draco. Tudta is, hogy mi az oka ennek: senki nem hiszi el neki a barátain –meg ugye a rend tagjain és a halálfalók gyerekein– kívül, hogy Tudjuk Ki visszatért, és valószínűleg azt gondolják Harry-ről mindannyian, hogy megbuggyant. Így hát inkább lenézett az asztallapra, de az nem terelte el kellőképpen a gondolatait. Megint Malfoy-on járt az esze..a szokásos kérdések merültek fel benne:

„Miért utál engem ennyire? Mit csináltam vele?“

Mielőtt komolyabban elgondolkodhatott volna, megjelentek az asztalon a finomabbnál finomabb ételek, s ezzel le is foglalta magát egy időre: kedvére falatozott mindenféle kajából, bár kissé kényelmetlenül érezte magát.

„Mintha állandóan nézne...“

Megint Malfoy-ra gondolt, látta maga előtt azt a bizonyos tekintetet, amiben szinte forr az utálat. Kicsit összeszorult Harry szíve, hiszen ő sosem akarta, hogy ellenségek legyenek. Ó, oly sokszor teszi fel magának a kérdést, hogy mivel is ártott ő Draco-nak! Talán az lehet a gond, hogy az apja halálfalónak nevelte, és számára alapvető ez a "Potter-utálat"? Harry valahol mélyen érezte, hogy hiába ezt látja a Malfoy család legfiatalabb tagján, itt valami más is történik. Ráadásul reménykedett benne, hogy ellensége nem lesz halálfaló, elég erős lesz ahhoz, hogyha Voldemort erre kéri, inkább ellenszegül vagy elmenekül. Ezen gondolata után Harry látta maga előtt, ahogyan Draco-t a Sötét Nagyúr Cruciatus átokkal kínozza, mire halkan felszisszent, majd megrázta a fejét, hátha eltűnik ez a kép az agyából. Nem járt sikerrel, még mindig Malfoy szenvedését nézte, egy pillanatra még egy sikoltást is hallott. Harry az ajkaiba harapott, s a kezei ökölbe szorultak.

Szerencséjére éppen ekkor lett vége a vacsorának, s arra lett figyelmes, hogy a Roxfortos diákok a teremből kifelé özönlenek. Elkergette a szörnyű gondolatait, reménykedve, hogy amiket látott sosem fognak megtörténni; aztán felállt az asztaltól, s elindult ki a nagyteremből, minek elvarázsolt mennyezetén most is csillagok ragyogtak.

Barátai már előre mentek, hiszen mindketten prefektusok lettek, és nekik kell kísérniük az elsősöket a griffendél klubbhelyiségbe. Harry még mindig nem értette, hogy Dumbledore őt miért nem választotta ki erre a posztra, pedig az ő jegyei jobbak, mint Ron-é. Azt meg végképpen nem fogta fel, hogy Draco is prefektus lett.