Szenvedély

Cetli

Draco szemszöge

Már hetek teltek el azóta, hogy a két fiú testileg közelebbi kapcsolatba kerültek egymással mint eddig valaha. Draco nem értette, hogy Potter miért smárolta le őt olyan hirtelen, azt meg végképp nem tudta, hogy ő pedig mi okból csókolt vissza. Furcsán érezte magát, sokszor-amikor eszébe jutott az a bizonyos pillanat- elpirult, még akkor is ha éppen órán ült, vagy valakivel beszélgetett. Naponta kísértette a tény: Harry Potter-nek adta élete első csókját, aki elméletben az ő ellensége. Draco rengeteget gondolkodott ezen. Harry tényleg az ellensége lenne? Ők igazán utalják egymást? Ha utálják, akkor miért csókolóztak, és ő miért élvezte ennyire?
Aztán ott van a másik dolog ami aggasztotta a mardekárost: Az apja mit szólna, ha erről tudomást szerezne valahonnan?

Semmire nem tudott válaszolni, egyszerűen össze volt zavarodva a saját érzései és gondolatai között.

A szőke fiúnak akkor is ilyesmin járt az agya, amikor lefelé tartott a bájital-tanterembe. Tudta, hogy perceken belül meg fogja látni Harry-t. Érezte, hogy egész órán azon a csókon fog járni az esze, pedig tisztában volt vele, hogy ez nem helyes és le kéne állítani magát. Hirtelen döntést hozott: el fogja nyomni az érzéseit-akármik is azok, hiszen még maga sem tudja mit érez- a fiú iránt, megpróbálja levegőnek nézni. Igen, ezt kell tennie.

Amikor benyitott a terembe, Crack éppen magyarázott neki valamit, de nem nagyon figyelt rá. Biztos csak valami baromságról beszél, ha egyátalán van értelme annak amit mond.

A griffendéles csoport társak közül még csak talán kettő tartózkodott a pincéhez hasonlítható tanteremben, és egyikőjük sem Harry volt. Draco halkan, megkönnyebbülten felsóhajtott, s leült a szokásos helyére; miközben reménykedett, hogy Potter és a barátai nem oda ülnek ahová mindig, mert akkor pont szemben lesznek vele.

Kicsit idegesen vette elő a táskájából a bájitaltan-könyvét, majd az asztalra tette. Hallotta, hogy nyílik az ajtó, ezért felnézett; de azonnal azt kívánta, bár ne tette volna. A három jóbarát éppen akkor lépett be az ajtón, egymás után. Elől a vörös hajú, használt talárral rendelkező Weasley-fiú, utána az az idegesítő, sárvérű Granger, majd végül a Sötét Nagyúr támadását túlélő, híres-neves Harry Potter. A nyelvével csettintve, szemét megforgatva nézett el róluk Draco, inkább kinyitotta a könyvét hogy átnézze a múltórai anyagot. A teremben lévő minden más zajt ignorált, szándékosan nem hallgatta, hogy Harry-ék között miről folyik a csevegés.

Piton hangja zökkentette csak ki az olvasásból, majd el is kezdődött az óra, ami nem Draco tervei szerint alakult. Hiába próbálta kizárni a fejéből azokat a gondolatait, amik Potter-rel kapcsolatosak, csak rajta járt az esze, meg néha a bájitaltanon. El is rontott néhány lépést, a főzete így nem éppen hasonlított arra, amilyennek lennie kellett volna.

-Malfoy, szedd össze magad! Sosem láttam tőled még ilyen munkát. - haladt el a szöszi mögött Piton tanárúr. Draco csak bólogatott, s igyekezett kivajítani a hibákat, de ez sokat nem segített a kotyvalékán. Fájtak neki a házvezető tanára szúrós szavai. Igaza van. Még sosem teljesített ennyire rosszul.

Harry felé nézett, aki szintén nem állt valami jól. Vajon ő is róla fantáziál, azért nem tökéletes a munkája? Vagy inkább az az oka, hogy Harry-nek kicsit nehezebben megy a bájitaltan?
Draco ezt nem tudhatta, de nagyon foglalkoztatta, hogy vajon a griffendéles fiúnak is annyit jár az esze azon a csókon, mint neki.

Igazándiból a legjobban az gyötörte, hogy nem tudta eldönteni mit érez. Azt tudta biztosan, hogy egyátalán nem semlegesek az érzelmei Harry iránt. Szerelmes lenne? Idegesen csapott ököllel az asztalra a saját gondolata miatt. Komolyan? Ezzel hozna szégyent a családjára? Az ellenségbe szeret bele, aki ráadásul fiú? Egy Malfoy nem leget meleg!