The boy from the window /Chanbaek/ /BEFEJEZETT/

5.rész

Chanyeol
Amint erőt vettem magamon kimásztam az ágyból, és kiengedtem a házból a toporgó Tobent, aki majdnem bepisilt annyit várt rám szegény.
Raktam ki neki tápot, illetve vizet a két kis tálkájába, aztán kinyitottam az ablakot, hogy friss levegőhez jussak, majd bevetettem az ágyam, és egy gyors átöltözés után már össze is pakoltam a szokásos cuccaim, és indulásra készen vártam apára, aki még a reggeli felesét itta.
Miután ezzel végzett, felvettük a gumicsizmáinkat, és meg is eredtünk a farmra, hogy azt ahogyan már megszoktuk, elvégezzük a teendőinket.
Mivel apának volt egy kis "üzelete" a szomszéddal, ami nem más volt, mint a pálinka és bor csereberéje egymás közt, így előre küldött, mondván, hogy majd utánam jön, nem fog sokat késni.
Persze ha késne sem szólnám meg érte, bár ezt ő is tudja.
Elköszöntem tőle egy "Majd várlak" mondattal, aztán megigazítva magamon a mocsárzöld színű málhám folytattam egyedül az utat.
Igen, tudom, hogy nem látok színeket, így mielőtt még furcsán néznétek rám, tájékoztatlak titeket, hogy mások mondták, hogy ilyen a színe az apám katonai éveiről maradt zsáknak.

Minden lépéssel egyre közelebb, és közelebb értem a házhoz, amelynek lassan láttam a színeit, ahogyan minden másnak is, így már nem csak fekete fehér, esetenként pedig szürke színvilágban pompázott előttem a táj.
Az ablak tárva nyitva volt, ám a fiú nem volt sehol.
Az ajtó hirtelen kivágódott, minek hatására kissé összehúztam magam, még a szemeim is lecsuktam egy pillanatra, így mikor újra kinyitottam azokat, láttam, ahogyan a fiú koszos, helyenként ütött kopott, térdeinél elszakadt farmer overálban tipeg felém, mosolyt húzva ajkaira.
Nyeltem egy nagyot, és kissé remegve, de a fiú felé lépdeltem, így mindketten megálltunk félúton, amikor már egymás elé értünk.
A szívem hevesen dobogott, majd' kiszakadt bordáim fogságából, a tenyereim izzadtak, a torkomban éreztem szívem heves kalapálását, majd ahogy lenéztem a szalmakalapos fiúra, aki még mindig mosolygott, menten halvány pírban éreztem úszni az arcom, minek hatására az idegen is kissé elpirult.
Perceken át csak álltunk egymás előtt, és bámultuk a másikat, elveszve a másik barna, igéző szemeiben.
Megszűnt létezni a világ körülöttünk, csak kiélveztük azt a pár percet, amikor semmi sem zavarta meg a csendet, csak a természet hangjai, ahogyan a kellmes nyári szellő megmozgatta a bokrok és fák lusta ágait, és leveleit, illetve a madarak csicsergését, na meg a patak csobogását, így össze szedve minden bátorságom megtörtem a csendet, és végre megszólaltam.

- Te vagy a fiú az ablakból...

Vége

Na lassan el is érkeztünk a fici végéhez.
Remélem tetszett mindenkinek, főleg annak akinek ezt írtam💕
Na meg persze azt is remélem, hogy mindenki aki olvasta élvezte a rövid részek olvasását!❤
Köszönöm szépen, hogy ezt a ficim is figyelemmel kísértétek végig, és megjegyzést fűztetek hozzá, illetve a csillagokat, és a listázást is!❤