Mardekár cserediáka

Griffendél vagy Mardekár?

A vonatmegállóban egy nagydarab férfi várt ránk.
- Ti vagytok a cserediákok? - nézett le ránk. Engem furcsán végigmért.
- Igen. - felelte Lydia, aki az évfolyamtársam volt Svájcban.
- Ti nem fogtok a tavon végigcsónakázni, mert nem vagytok elsősök. Menjetek egy kocsival az iskolához. Ott az öreg McGalagony fog várni rátok. - mondta mély, dörmögő hangon az óriásszerzet.
Kira szorosan mellettem lépdelt, biztonságot adott a jelenléte. A vonaton jól összeismerkedtünk, előttem Lydia, a mindig tudálékos és Oscar, a sportember mentek. A kocsik üresen álltak sorban egy erdőbe vezető út mellett.
Kiskoromban mindig a szüleim szobájában kutattam, akkor akadtam rá egy Roxfortról szoló könyvre anya dolgai között. Ott írta, hogy ezeket a kocsikat thestralok húzzák, de őket csak az láthatja, aki már szembe került a halállal.
- De csúnya lovak. - suttogta Kira. Nem akartam rákérdezni, hogy ki-e halt meg, csak felsegítettem a kocsira.
Oscar végig beszélte az utat, kedvem lett volna kihajítani.
- Azt mondják a kviddics pályájuk az egyik legjobb... - szeretem a sportot, de amikor valaki ilyen idegesítően beszél megállás nélkül valamiről, az lehet bármilyen téma, megutálom egy pillanat alatt.
A kastély kapujához érve megállt a kocsi. Talárba öltözött diákok álltak csoportokban a kapun belől és minket figyeltek.
Egy öreg, szemüveges nő intett nekünk, mikor leszálltunk, hogy menjünk oda.
- Minerva McGalagony vagyok. Önök ha jól értesültem a Svájci Magán Varázslóiskola növendékei. - nézett végig rajtunk. Mi csak bólogattunk erre.
- Van nevük is? - kérdezte türelmetlenül.
- Kira Loboplate.
- Lydia Perle.
- Scorpius Malfoy. - mikor bemutatkoztam érdeklődve mért végig, és valami olyat suttogott, ,,hogy az nem lehetséges".
- Oscar Wald.
- Örvendek, hogy iskolánkba köszönthetem önöket, remélem otthonosan érzik majd magukat. Úgy tudom Svájcban is egy kastély szolgál épületül az iskolának. Önöket is beossza a Teszlegsüveg egy-egy házba a tulajdonságaiknak és képességeiknek megfelelően. Kérem kövessenek. - azzal betessékelt minket a főbejáraton és utána egy nagy ebédlő helyiségbe.
Ez volt a nagyterem, 4 asztal, telis tele diákokkal. Mindenki a mi négyesünket figyelte, szembe a tanári asztalnál ülők is figyelmesen követték minden léptünket. McGalagony, akiről kiderült, hogy az iskola igazgatója is közben, egy ócska faszékhez vezetett, rajta egy kopott serleggel.
- Kérem üljenek a székre, amikor a nevüket mondom. A fejükre teszem a Teszlegsüveget, ő pedig beossza önöket az iskola egyik házába.
- Kira Loboplate. - szólt, mire Kira leült a székre. Ahogy a fejére került a süveg, mintha megelevenedett volna, keskeny szájnyílás lett rajta.
- Hmm... spanyol forrongó vér, már tudom is hol a helyed... Griffendél! - kiáltotta el magát. A piros-fekete taláros asztal tapsolni kezdett. Kira rám mosolygott és leült a kijelölt háza asztalához.
- Lydia Perle.
- Van itt tudás... Hollóhát! - ekkor a kék-fekete taláros asztal tört ki tapsba.
- Scorpius Malfoy. - ahogy leültem a székre mindenki mélyen hallgatott és figyelt. Egy ősi hang szólalt meg a fejemben.
- Anyád a Griffendél legjobbja volt, míg apád a Mardekár büszkesége. A te helyed melyik ház legyen? - gondolkodott a fejemben.
A zöld-fekete taláros asztalra néztem, ezt megérezhette a süveg, mert elkiáltotta magát.
- Mardekár! - ahogy levették a fejemről a süveget vissza sem nézve, egyenesen az asztalhoz mentem.
- Gyere, ülj ide! - mondta egy barna hajú fiú.
Leültem mellé a hosszú padra.
- Albus vagyok. - nyújtotta a kezét. Elfogadva megráztam.
- Scorpius. - feleltem.
- Tudom, hallottam. - bólintott. - 4.-es vagy te is ugy-e? - kérdezte mosolyogva.
- Igen. - válaszoltam, nem igazán tudtam beszélni, még mindig a süveg szavainak a hatása alatt voltam.
- Akkor osztálytársak leszünk. - mondta Albus. Eközben Oscart a Griffendélhez osztották be, de annyira elmerültem a gondolataimba, hogy csak akkor tudtam ezt meg, mikor már az asztalnál ült.
McGalagony elmondott pár fontos dolgot, amiből semmi sem jutott el a tudatomig, majd megnyitotta a vacsorát.
Albus kérdezősködött, beszélt evés közben végig. Igazából nem zavart, jó volt hallgatni.
- Ha nincs szobád akkor lehetnél velem. Én most úgy is egyedül vagyok, mert a tavalyi szobatársam kiköltözött Amerikába és oda ment iskolába. - ajánlotta fel Albus.
- Rendben, nekem jó. - mosolyodtam el. Volt valami ebben a srácban, ami azt az érzést kellette bennem, hogy mi jó barátok leszünk.