A 74. Éhezők Viadalának legváratlanabb eseménye, minden kétséget kizárólag a Tizenkettedik Körzetben élő Katniss Everdeen, húgáért, Primért való bátor önfeláldozása volt. A lány, aki a legszegényebb körzetből jelentkezett önként, hamar felkeltette a...
Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.
- A nevem Glimmer Fernsby, ő itt a társam, Marvel Dankworth! Remélem ti is abban gondolkodtatok, hogy szövetségre lépjetek velünk, mert hát mi rögtön kiszúrtunk benneteket és egyetértettünk abban, hogy ti lennétek a legalkalmasabb partnerek! – sétált oda hozzájuk a gyakorlás legelső napján, a szabályok tisztázását követően az Első Körzet szőke, női kiválasztottja akit Rosemary már alapból nem kedvelt, de amint meghallotta irritálóan vékony hangját és észrevette a megjátszottságot a mozdulataiban, már száz százalékig biztos volt benne, hogy nem szeretne szövetségre lépni sem vele, sem pedig a mellette álló, bamba képet vágó fiúval. Egy szót sem szólt hozzájuk, hagyta, hogy Cato beszéljen, ő egyébként is jobban értett az ilyesmihez.
A szőke fiú rögtön át is vette a stafétát. Mindkét kiválasztottat már első kézből nevetségesen szánalmasnak tartotta, ennek ellenére Lyme tanácsa ott csengett végig a fülében, amit próbált meg is fogadni.
- Cato Hadley, ő itt Rosemary Baumgarten és hát valójában minden attól függ, mennyit is tudtok! – tette karba kezeit a fiú mosolyogva. Rosemary legszívesebben elnevette volna magát és adott volna neki egy buksisimit, hiszen látta, hogy Catonak sem túlzottan jön be a lány viselkedése. Ez valahol meg is nyugtatta őt. De ez a nyugalom másodpercek alatt szertefoszlott, amint Glimmer kiejtette a száján a következő mondatot:
- Oh, biztos lehetsz benne, szépfiú, hogy van egy-két aduász a tarsolyomban! – kacsintott rá a lány kacéran, mire Rosemary azonnal gyilkos pillantást vetett rá. Valahol nem bánta volna, ha az arénában ez a lány esik el elsőként, de aztán rögtön el is hessegette ezt a szörnyű gondolatot a fejéből. A féltékenység sem jogosította fel őt arra, hogy ilyeneket gondoljon. Borzalmasan érezte magát ezek után, még akkor is, ha az arénában tényleg nem maradhatott mindenki életben. Mindeközben az sem tudta elkerülni a figyelmét, hogy a Marvel nevű fiú nagyon fixírozta őt. Olyan merev tekintettel bámult rá, mintha belelátna Rosemary fejébe, átlátna rajta, az álcáján, a színjátékán, így a lány igyekezett morcos, távolságtartó attitűdjét megőrizni egészen az edzés végéig. A legeslegelső napon még ment is neki a dolog, de a harmadik napra már megtört benne valami. Egyszerűen nem bírta már elviselni a két, folyton viháncoló, mindenkit kárörvendő módon kifigurázó Első Körzetest, akik borzalmasabbak voltak még a hazai fiataloknál is. Olyannyira rosszul érezte már magát a környezetükben, hogy muszáj volt odébb állnia, keresnie valakit, aki normálisabb vagy legalább egyedül legyen, hogy kitisztítsa kicsit a fejét.
Vele ellentétben Cato próbálta minél erősebben összetartani ezt a szövetséget. Idegesítette az, hogy Rosemary meg sem próbált jóban lenni Marvellel és Glimmerrel, ellenben nagyon imponált számára, hogy a szerepét legalább jól játszotta. Fogalma sem volt, hogyan képes ennyire lélektelennek tetszeni, főleg, hogy nagyon jól tudta: Rosemarynél szentimentálisabb ember valami kevés létezhetett Panemben. Catoban már alapból ott volt egy kis ádázság, egy kis gőg, amit rettenetesen tudott utálni magában, de már nem igazán volt képes változtatni rajta, az évek során egyszerűen csak rá ragadt, mert mindig mindenkinél jobb volt, a legjobb és ezt állandóan kihangoztatták az edzések alkalmával.
