Mióta vége lett a csatának mindenki visszahúzódottabb lett. Peter a gyász miatt. Dorothy azóta is csak sír. Lisa próbál neki segíteni. Én Peter-nek. Nem igazán sikeresen. Akárhogyan próbálkozok nem hagyja, csak magában szeretne üldögélni az egyik legmagasabb ház tetején és próbál arra gondolni, hogy még itt van vele Tony. Minden egyes álmában ott van és tehetetlennek érzi magát. Nem tudott rajta segíteni aki apja helyett apja volt.
Hiányzott neki, jobban, mint apja, anyja és Ben bácsikája. Engem meg az bántott, hogy én nem tudtam neki segíteni. May néni csak nézi hogyan megy tönkre Peter élete. Nem értem miért nem tesz valamit. Peter egy szót sem szólva megy mindennap iskolába ( ha megy ).
Hiányzik az a Peter aki boldogan kelt, rám várt a ház előtt, elvitt ugrálni a házakra, elmentünk piknikezni és éreztem a lágy csókjait. Hiányoznak a közös pillanatok. Hiányzik Peter, az igazi Peter.
Egy hete nem jár iskolába. Üresen áll a padja és Ned mindig kérdezgeti hol lehet de persze tudja a választ. Aznap délután felmentem annak a háznak a tetejére ahol Peter kivételesen nem volt ott. Leültem a földre és vártam, egészen addig vártam amíg be nem sötétedett. Aztán inkább vissza mentem az új bázisra. Ami ugyebár Thanos miatt megsemmisült.
Bementem a szobámba és leültem az ágyamra. Elővettem azt a képet amit még akkor készítettünk amikor először elmentünk piknikezni. Egy órán át bámultam azt a képet mikor valaki félbeszakította szomorkodásomat. Peter kopogott, beengedtem majd visszaültem az ágyra. Ő megállt az ajtóba.
Elkezdte tördelni a kezét én meg csak bámultam. Ő törte meg a csendet:
-Em..Em.. Nem is tudjam hol kezdjem-dadogott.
-Igen????-nézek rá felhúzott szemöldökkel.
-Van valami amit elkéne mondanom.
-Igen????????????????????
-Szakítanom kell veled.-mondja enyhén ideges de mégis nyugodt tekintettel. Én meg csak nézek mint a hülye.
-Mi?-nézek mint aki fel se fogta mi van.
-Szakítok veled.-jelenti ki határozottan.
-Ok?-kérdezem.
-Azt nem mondhatom meg de tudd én mindig attól kezdve szerettelek amióta először megláttalak a suli padba. És mindig szeretni foglak, de neked így lesz a legjobb.-néz rám sírós szemekkel.
-Akkor miért? Tony miatt? Inkább elmenekülsz a fájdalom elől? Miért pont tőlem kell megszabadulnod? Minden mástól megszabadulhattál volna és együtt mehetnénk el a gondok elől de látom csak a nem olyan fontos dolgokat dobod el magadtól!!!!!-már konktrétan zokogok.
-Nem!! Nem erről van szó!! Te mindig is a legfontosabb része leszel az életemnek.-itt picit elpirulok- és igen egy részben Tony miatt, de nem a gyász miatt. Még rámhagyott egy feladatot és nem szabad senkit se veszélybe sodornom! Nem akarok tőled megszabadulni csak megvédeni! És igen szeretnék elmenekülni a fájdalomtól!-már üvöltözik velem.
-Nem kell engem védelmezni képes vagyok megvédeni magam! És had segítsek neked! Így nem igazán tudsz küzdeni. Mi van ha valamiről eszedbe jut Tony és elbambúlsz és már rögtön földre kerülsz. Kell valaki melléd! Aki fedez ha baj van!-próbáltam rábeszélni.
-Nem ezt már sokszor átgondoltam. Neked az lesz a jobb ha itt maradsz és az lesz a legjobb ha hazaköltözöl és többet nem találkozunk. Így semmi bajod nem eshet neked és a családodnak.-jelentette ki és próbál határozott maradni de mindketten tudtuk, hogy ez lehetetlen számára.
-Csak tudd én nem az a lány leszek aki élete végéig fog küzdeni érted ha most kimondod, hogy menjek el az életedből és ne is gondoljak rád akkor ez lesz de akkor te se küzdj értem!-jelentettem ki sírva de határozottan.
-De nem mondhatom ki.-motyogta alig érthetően.
-Igen? Mit szeretnél mondani?-mondattam ki vele újra.
-Nem mondhatom ki, mert szeretlek!!-kiabál rám. Elpirulok. Majd megfogja az arcomat és lágyan megcsókol. Visszacsókolok de szenvedélyesebben. Ráugrok és rákulcsolom a lábam a derekára. Néhányszor belemosolyog a csókba így tudom, hogy tetszik neki.
-Szeretlek-súgtam közbe.
-Én is szeretlek.
El kezd hátrálni meg nem szakítva a csókot. Elfordítja a kulcsot a zárba és olyan dolgok történnek amiket sajnos nem mesélhetek el. (perverz emoji).
Utána
Az ágyon feküdtünk. Én Peter mellkasára feküdve, ő meg engem simogatva.
-Lesz egy sulis kirándulás ha érdekel.-jelentette ki mosolyogva.
-Ha veled mehetek akkor ezer örömmel :)
-Majd elmegyünk Velencébe, Párizsba és még valahova de nem tom hova-itt felnevettünk-majd ülhetünk együtt a repülőn és....
-Re..pü..pü...lő??-dadogtam.
-Igen mi baj vele?
-Nem igazán bírom.-vallottam be.
-Ugrálsz velem a háztetőkön, harcolsz űrlényekkel, de félsz a repüléstől?-nevetett fel.
-Nem a repüléstől félek hanem magától a repülőtől. Szűk a hely, sok az ember, nincs levegő és szar a kaja. Ja és a fejem szétreped felszálláskor.
-Majd a rágó segít de a többin nem tok segíteni-szintén nevetni kezdett.
-Ha most az egyszer vigyázni fogsz rám de tudod, hogy amúgy nem kéne. Na mindegy csak legyél ott mellettem-adtam az orrára egy puszit.
