Jégvirág - Sansa története

2. Fuldoklás

A felém közeledő léptek neszét szinte meg sem hallom. Mikor azonban feleszmélek, egy pillanatra elkap a rémület, hogy engem itt meg akarnak ölni. Csak azért utaztam át a világot, hogy meghaljak?

Azonban a gyengéd érintés, amellyel a királynőm magához von, eloszlatja a kétségeimet. Jó helyen vagyok. Kellemes illat lengi körül, amelyet beszívva idegességem kezd alábbhagyni. A testemben érzet feszültség viszont már lassabban enged.

– Már biztonságban vagy, Sansa. Itt nem bánthat senki sem – suttogja halkan, megnyugtatóan. – Ígérem, hogy megvédelek.

Hát ennyire látszódna rajtam, mennyire esetlen vagyok?

Mikor legutoljára egy királynő közelében voltam, csak szörnyű dolgok történtek velem. Hagyta, hogy a fia pokollá tegye az életem, megölethette az apámat, engem pedig addig üttetett, míg a zöld és kék foltok el nem lepték a testem. Utána pedig hozzáadott a nagybátyjához...

Az apró érintések, amik ellepik a testem, több érzelmet váltanak ki belőlem, mint amelyeket a verésekkor kellett átélnem.

– Felség, a többi ember várakozik – mondja egy karcos férfi hang, amelyet még soha nem hallottam. Az akcentusát pedig végképp nem ismerem fel.

Egyedül vagyok – fut át a fejemen, de a világért se mondanám ki. Bízni és hinni akarok Danyben, aki egykor volt, akivel együtt játszottam és sugdolóztam a kisfiúkról és kislányokról, akik Deresben rohangáltak.

Most már ő egy királynő, én pedig Deres örököse – és jobb híján – Észak Királyságának uralkodója. Robbot megölték, ahogy anyát, Brant és Rickont is. Valószínűleg Arya is halott. Nincs senkim.

– Köszönöm, Szürke Féreg. Sajnálom kedves, de azt hiszem, a beszélgetéssel várnunk kell még. Addig Missandei és Tyrion elkísérnek a szobádba.

Hallom, hogy még beszél hozzám, de e név hallatán remegés fut végig rajtam. Megint. Friss könnycseppek gördülnek végig az arcomon, és nagy nehezen egy reszelős, hüppögő "Köszönöm!"–öt préselek ki a számon.

Kinyújtott kezét csak homályosan látom, de sikerül első érintésre megtalálnom. Próbálok erőt meríteni belőle, hiszen ez lesz az utolsó érintés a valószínűleg hosszúra nyúló kihallgatás végéig, amellyel be kell érnem.

Missandei és Tyrion lép mellém, én pedig kézfejemmel igyekszem letörölni a könnyeket az arcomról.

– Ennél szívélyesebben is üdvözölhetnéd szíved választottját és férjuradat. Megbántasz.

Tyrion hangja felébreszt rengeteg emléket bennem, de csak csapkodnak a foszlányok. Felszólítja Joffreyt, hogy állítsa le a kutyáit, hogy ne verjenek szét engem. Előzékenyen megkínál borból. Próbálja a vállamra teríteni házának köpenyegét. Csendben kisurran a közös szobánkból. Előveszi a farkát a nászéjszakán, de végül nem ér hozzám. Sajnálatát fejezi ki apám halála miatt.

– I... igazán megtisztel a viszontlátás öröme.

Nevetésben fakad ki, amelyet kevéssé fűszerez csak az öröm.

– Azt hiszem, jobb lesz, ha inkább az ülésen maradok a királynővel. Missandei, viseld gondját. Sokat szenvedett.

A lány bólint, aki mintha egy picivel fiatalabbnak tűnne nálam, de olajbarna bőre miatt mégis idősebbként tekintek rá. Megérinti a karom, és egy apró nyomással motivál, hogy induljak el. Egyáltalán nincs semmi bántó az érintésében, talán ő a legkevesebb lény a világon, csak én nem tudok róla. Elindulok hát, hagyom, hogy vezessen. Léptei felveszik az én tempómat, és ügyel arra, hogy végig mellettem haladjon, ne pedig előttem.