Chernobyl - Egy Másik Világ

Prológus - Borisz Scserbina

A kis fiú a kanapè szèlèn figyelte az Apját. Ahogyan a kezèben váltogatja a szerszámokat, és èletet lehel az èletettelen tárgyakba. Körülötte mindenhol csavarok voltak szètdobálva. Nem telt bele nèhány percbe és az apró vonat újra működőkèpes lett.
-Köszönöm Apa! -kapott a fiú mohón a vonat felè.
Az Apja ajka szèlèn ott bújkált egy apró mosoly.
Megsimogatta a kölyke buksiját,így ezzel teljesen összekócolva a haját.
A fiú megtapogatta a vonatot és vègigfutatta picinyke ujját a vonat èlein. Megfigyelte a különösen aprólékos rèszleteket, majd ámulattal görgetette meg a játèk kerekeit.
Az Apja nèzte őt egy darabig. Olyan bèkès. Olyan boldog. Olyan mint egy valódi gyerek. És most ezt tegye tönkre? A boldog gyermekkorát? Fossza meg őt azoktól a rövid èvektől is? De ugyanakkor becsületes, munkás ember volt ő, nem egy hitvány hazug.
-Apa, Anya mikor jön haza? -kèrdezte a gyeremek feleszmèlve a játszásból. Az Apa az Anya említèsre odakapta a fejèt. Elszorult a torka, és hirtelen meg sem tudott szólalni.Mègis mit mondhatna egy ilyen kis apró embernek, amit meg is ért?
Az Apuka letèrdt a kis fiú elé. Kisimította a barnás, de ugyan akkor fehéres kis fürtjeit a szeme elől. De a kezei remegtek a fèlelemtől.
-Anya most nem tud haza jönni hosszú ideig. Máshol van már dolga... -az Apuka szemèben megjelentek az első könnycseppek.
A fiú aggodalmasan nèzett az Apjára.
-Apa, mi a baj? Hogy tudok segíteni? Vagy szóljunk Anyának, hátha ő tud segíteni! -ajánlkozott fel a kis ember. Bár a szavaival csak még  inkàbb megforgatták a kèst az Apában.
Az Apuka a kanapé karfájára borult. És sírni kezdett. Hirtelen kezdett a levegő vètele szaporává válni, és hüppögèst hallatni. Ami csak még  jobban megíjesztette a fiút.
-Apa...? Apa? Apa, mi a baj? Apa, hagy segítsek! Apa, Apa, Apa! -kántálta.
A férfi erre felemelte a fejèt és megtörölte a kèzfejèvel a szemeit.
-Apa jól van. -válaszolta hamis mosollyal. -Anya is jol van. Csak most nem tud haza jönni. Majd fogtok találkozni vele egy szép napon. Viszont addig ki kell bírnod azt a kis időt, rendben Kicsi? -kèrdezte vörös szemekkel a családfő.
-Igen Apa. Majd írunk neki levet addig ameddig távol van? Csak el szeretnèm neki mondani, hogy mennyire hiányzik. -mosolygott rá a fiú kedvesen, de ez rossz döntèsnek bizonyult.
Az Apuka tekintete tele lett még több bánattal, fèlelemmel és remènyt vesztetsèggel.
-Mars a szobádba.  -dünnyögte a férfi halkan.
-De mièrt Apa? -kèrdezte a kölyök kíváncsian.
-Azt mondtam mars a szobádba! -ordított a kis fiú arcába.
A fiú hátrahőkült, és az arcát takargatva rohant be a szobájána, nehogy valaki sírni lássa. Az Apuka bűnbánóan nèzett körbe a kirürült nappaliban. Az egyetlen társasága csak egy kis vonat volt.