Mágneses vonzalom ✔️

5

Leo

- Rendben. Akkor a jövő héten Milánóba utazol, hogy modellt álljál Livia Hopes-nak, utána irány New York a Cosmo címlapfotózására, végül Miami-ban lesz egy jótékonysági est, ahova meghívtak - közlöm a programot Amber-rel. Ő csak néz rám unottan, majd sóhajtva megszólal.

- Minek a jótékonysági est? De most komolyan...

Megrázom a fejem. Az elmúlt időben sokkal nehezebb vele együttdolgoznom. Makacs egy nő, az tuti.

- Azért, mert a múltkori részeg randalírozásodat minden pletykalap lehozta. Most már csak úgy emlegetnek, mint a lány, aki ittasan összekarcolta az exe autóját. Szerinted nem szükséges kiszednem téged a szarból? Talán tudsz jobb megoldást erre az egészre? - kérdem tőle egy picit keményebben, mint akartam, mire ő nemet int a fejével. - Akkor elmész oda, téma lezárva.

Ezután még egy-két részletet megbeszéltünk az időbeosztásáról, majd kilépett az irodámból. Jézus, alig várom, hogy hazamenjek, és szétölelgessem az asszonyt!

A telefonom csörgése szakította meg édes gondolatmenetemet.

Összeráncolt homlokkal nézek a képernyőn virító névre.

- Anya? - szólok bele köszönés nélkül. - Valami gond van?

- Hát így kell szeretett anyádat üdvözölni? - kérdezi azzal a mézes-mázos hanggal az én anyám.

Hogy őszinte legyek, már legalább egy fél éve nem találkoztam vele, de még csak nem is beszéltem vele. Nagyon elvan a neurológia fejeként a városi kórházban, én meg nem zavarom őt. Mellesleg nagyon furcsállom, hogy most hív. Eddig le se szart minket, most meg már fontosak lennénk neki? Nem hiszek a tündérmesékben!

- Mit vársz, hogy beszéljek veled, amikor nekem kellett felnevelnem Leah-t apa halála után, mert ránk sem bagóztál!

- Mi ez a hangnem? Az anyád vagyok, velem nem beszélhetsz így! - háborodik fel a kirohanásom miatt.

- Talán annyi közöd van hozzám, hogy megszültél. Utána mintha nem is léteztem volna számodra. Egy anya csinál ilyet?

Nagyot sóhajt a telefonba.

- Mégis meddig róvod még fel nekem ezt?

- Amíg abba nem hagyod a főnökösködést. A fiad vagyok, nem a rezidensed. Ideje megtanulnod.

- Találkozni szeretnék veled - vált gyorsan témát.

- Miért? - érdeklődöm gyanakvóan.

Anyámról azt kell tudni, hogy olyan ember, aki csak akkor hív fel engem vagy Leah-t, ha valami segítségre van szüksége. Amúgy meg felőle élhetünk-halhatunk.

- Mert szeretném látni az én egyetlen fiamat.

- Anya, most erre nem érek rá. Haza kell mennem, a barátnőm sincs jól, hosszú napom volt, úgyhogy most nem lesz ebből semmi.

- Neked van barátnőd? - kérdezi meglepődve, mintha rá se hederítene a többi dologra, amit megosztottam vele.

- Már vagy 4 hónapja, de ha nem hívsz, meg nem is érdekel, hogy mi van velem, akkor nem tudhatod - rázom meg a fejem csalódottan, de minek? Ő úgysem látja. Őt úgy sem érdekli a dolog.

- Akkor hagylak. Nem is zavarlak tovább. Majd valamikor összefutunk - hagyja rám a dolgot, mint a hülyére, és sietősen leteszi a telefont.

Ebbe az emberbe meg mi a frászkarika ütött?

Nagyot sóhajtva teszem le a telefont az asztalra, és reflexből a fali órára nézek. 3 perc múlva 5, ami annyit jelent, hogy 3 perc múlva hivatalosan is vége a munkaidőmnek, és mehetek haza az én kis Törpimhez.

Azonnal hatalmas mosoly ül ki az arcomra, ha belegondolok, hogy nemsokára a karjaim közt tarthatom azt az egy embert, aki igazán fontos nekem. Aki a fényt jelenti a sötétben. Ő a szivárvány egy esős napon. Egyszerűen nem tudok betelni vele.

Amint 5 órát üt az óra, sietősen bepakolom a cuccaimat a táskámba, rendet rakok az asztalomon, lekapkodom a kabátomat a vállfáról, és a kulcsommal lezárom a mai munkanapot.

A liftes utazásom, és Katie-től való elköszönésem után gyorsan a kocsimhoz veszem az irányt. A táskát csak hanyagul bedobom az anyósülésre, majd én is beszállok, és beindítom a dörmögő motort.

Szerencsére a házam nincs messze a munkahelyemtől. Még csúcsforgalomban is körül-belül 20 perc, tehát minél hamarabb láthatom a szerelmem.

Igen, ez már igaz és tiszta szerelem. igaz, voltak már barátnőim, egyik jobban nézett ki, mint a másik, de egyikért sem tettem volna meg ennyi mindent, mint Nora-ért. A többi lány csúnyán mondva csak töltelék volt az életemben. Csak a szexuális partnerek űrét töltötték be. Helyettesítő addig, amíg az igazi be nem toppan az életembe, és fenekestől fel nem forgatja azt. És ez meg is történt akkor, amikor megismertem Nora-t.

Még mindig mosolyogva gondolok arra a napra, amikor azon az estén faképnél hagyott. Istenem, mennyit hadakozott ellenünk, a szeremünk ellen, míg be nem adta a derekát. Meg kellett küzdenem érte, de egyetlen percét sem bánom, hiszen teljesen megérte az összes izzadságcseppért.

Nagy forgalom nem volt, úgyhogy hamar hazaértem. Sietősen leparkolom a kocsit, az sem érdekel, ha egy kissé srég lett. gyorsan ki is pattanok belőle, kikapom a táskámat, és a nyakkendőmet meglazítva caplatok az ajtóig.

A kulccsal kinyitom, és belépek az otthonos előtérbe. Leveszem a cipőmet, és beszólok:

- Törpi, megjöttem.

Miután mindent a kis szekrénykén hagyok, aggodalmasan veszem a nappaliba az irányt. Semmi válasz, így természetesen berezelek egy kicsit.

Ám aggodalmam fölösleges, hiszen ott ül ő a kanapén. Mellette Judy és Molly, és egy kis papírzacskót szorongat a kezében. Talán mégis félnem kéne?

- Szia, Élet! - mosolyog rám kedvesen. - Gyere, ülj le!

Úgy teszek, ahogy kéri, de még mindig zavartan nézek rá. Mire készül ez a lány?

- Hoztam neked valamit - mondja, és a kezembe nyomja a zacskót.

- Hű, most aztán kíváncsivá tettél - mondom teljesen őszintén, hiszen Nora nem szokott apróságokkal meglepni.

Igaz, hogy megbeszéltük a kapcsolatunk elején, hogy nem fontos egymást elhalmoznunk ajándékokkal, mivel a cselekedeteink egymás felé tökéletesen elegek, hogy kifejezzük szerelmünket.

Lassan nyitom ki, és veszem ki belőle a tárgyat, ami egy fehér póló. Furcsán nézek rá, mert nekem rengeteg ruhám van, nem kellett volna még egy pólóra költenie. Molly és Judy pajkosan összemosolyognak, Nora viszont kissé feszülten mutatja, hogy hajtsam szét, szóval így is teszek.

Amint meglátom a feliratot, leesik az állam.