csend társaságában | PJM. | 𝗕𝗘𝗙𝗘𝗝𝗘𝗭𝗘𝗧𝗧

- emptiness.

Jimin leülve a padra nézi a hold által megvilágított folyót, és vár.

Vár rá.

Min Suára.

De a lány nem jön.

A fiún kívül nincs senki a közelben. Lassan már egy órája ül, de nincs semmi másik személyre utaló jel, csak a folyó hangját hallani, viszont az is egyre csak halkul.

Egyedül van.

Jimin ezt már megszokhatta volna, mégis fáj neki. Nem érti miért, de fáj.

Tényleg ennyire szörnyű ember lennék?
Ennyire naív?
Ennyire szánalmas?
Ennyire visszataszító?

Az elméjét egyre jobban lepték el a negatív gondolatok, amikkel már együtt élt egy ideje.

Szánalmasnak érzte magát.
Naivnak.
De mégis ami legjobban eluralkodott rajta, az a csalódottság.

Csalódott volt, nem is kicsit.

A folyó úgy lett egyre csak nyugodtabb, ahogy a fiú kezdte elveszteni a reményt az iránt, hogy a lány megjelenik.

Minél több idő telt el, annál jobban emésztette őt a szomorúság.

Már nem is érzett semmit, csupán ült, belül pedig teljesen üres volt.

Várt rá.

Min Suára.

Mégsem jött el.