csend társaságában | PJM. | 𝗕𝗘𝗙𝗘𝗝𝗘𝗭𝗘𝗧𝗧

- the last disaster.

Jimin szeméből megállíthatatlanul folytak a könnyek. Édesapja lent dühöngött, viszont a fiút jelenleg ez érdekelte legkevésbé. Egy melegítőnadrágban ült a vízzel megengedett kádban, míg az ajtót magára zárta. Térdeit felhúzta, kezével körbefonta azokat, állát pedig ráhelyezte, és csak sírt.

Meghalt.

Nem akarta felfogni, nem tudta feldolgozni, hogy a lány, aki miatt eddig élt, meghalt. Ez volt számára a végső csapás. A kishúga halála.

A víz, amiben ült már kihűlt, mégsem érdekelte, észre sem vette.

Felzokogott, ma már sokadszorra. A szemében semmi más nem volt észrevehető a tömény reménytelenségen, s végtelen fájdalmon kívül.

A kádtól balra elhelyezkedő mosdó széléről levett valamit. Egy kis, éles tárgyat, mely hívogatóan tekintett vissza a fiúra, aki mély levegőt vett, majd megszorította a tárgyat, csuklójához érintette, s végighúzta rajta, szépen lassan. Zokogása még mindig nem múlt, s egyre indulatosabban, egyre többször húzta végig a pengét ugyanazon karján. A vörös vér csak úgy ömlött végtagjából, a víz, amiben ült, az sem volt már átlátszó, a piros sötét árnyalatában pompázott. Minden vágás után egyre jobban hagyta el az ereje, s mikor elégnek érezte mindazt, amit tett, a kád mellé hajította az éles segédeszközt. Hirtelen tört rá a felülmúlhatatlan fáradtság, úgy érezte azonnal aludnia kell, szervezete kérésének pedig eleget is tett. Hátradőlt a kádban, ezzel pedig megásta saját sírját. A vörös víz elnyelte őt, azzal egyetemben pedig a sötétség is átjárta testét, s érezte, hogy végre megnyugvásra lelt.