Szívemből éneklek [Oikawa x Reader]

9.: Hogy Kerülsz Ide?

[Reader]

Másnap már kora reggel ébren kellett lennem. Frederic olyan hat óra körül ébresztett, mondván hogy amilyen lassú vagyok a készülődésben tuti, hogy elkésnénk, ha nyolckor keltene.

-Ugh...-Már fél hét volt, de még mindig nem keltem ki az ágyamból. Mindig is perceket, vagy órákat kellett szenvednem ahhoz nekem, hogy rászánjam magamat s hogy kikeljek az ágyamból, mindenesetre tudtam, hogyha még akár egy percig is húzom az időt akkor Frederic fog engem két kézzel kirobbantani az ágyamból.

-Hé [Név]-chan, kelj fel~.-Hallottam meg egy igencsak ismerős hangot. Mivel még a fejemre volt húzva a párnám, illetve nem realizáltam azt hogy milyen bolygón is vagyok csak rá bólintottam egyet, majd szólásra nyitottam a számat.:

-Csak még öt perceeeet....-Motyogtam, szinte nyüszítve, miközben még jobban a fejemre húztam a nagyon is kényelmesnek mondható párnácskámat. Lépteket hallottam meg magam mögül, mely néhány pillanattal később már mellőlem jött, majd elnémult.

-Tudod [Név]-chan eléggé édes vagy így reggel, viszont a drága menedzsered nem állna jót értünk, ha nem sikerülne gyorsan kiüldözni téged az ágyból.-Ezt a férfi hangot közvetlenül a fülem mellől hallottam meg. A hátamon végigfutott a hideg, elkerekedett szemekkel kaptam fel fejemet a hang irányába, így sikeresen lefejelhettem a betolakodómat.-AUUH!

Kellett pár másodperc, mire felfogtam mi is történt. A padlómon jelenleg egy vérző orrú Oikawa foglalt helyet, aki fogalmam sincsen hogy hogy kerülhetett ide s hogy mit keres itt.

-Ezt most miért kellett, [Név]-chaaaan?-Nyüszített Oikawa, miközben fájdalomtól eltorzult arccal fogta az orrát az ujjaival.

-Itt én kérdezek! ! Mégis mit keresel itt??-Hangom kissé hisztérikusan, és ijedten csengett a szobámban, melynek köszönhetően Oikawa rám kapta a tekintetét, de kezeit továbbra sem távolította el orra elől.

-A menedzsered hívott meg minket reggelire. Tudtad, hogy már hét óra van? Elmesélte, hogy már hatkor felkeltett téged de nem voltál hajlandó kikelni az ágyból, szóval önként jelentkeztem arra a nemes feladatra, hogy kiűzzelek téged a pihe-puha alvókádból. -Mosolyodott el meséje végére, majd a zsebéből előhúzott egy hófehér zsebkendőt, s odaszorította az orrához.-Jó nagy erőd van, [Név]...-Motyogta kissé fájdalmas hangon, az orrára célozva.

-Kellett neked megijesztened?-Kérdeztem rá, majd egy laza mozdulattal kikeltem az ágyamból, s a ruhásszekrényem fele vedtem az irányomat. - Amúgy meg, nem úgy ismerem Fredet mint aki bárkiket beengedne hozzánk. Iwaizumi még oké, mert ő a rokona, viszont azt meg tudod magyarázni nekem, hogy egy teljesen idegen fiú, azaz te hogy jutottál be ide?-Néztem bele szúrósan szemeibe, mikor az ő irányába fordultam.

-Miért nem hiszel nekeeem?-Dünnyögött. - Ő ajánlotta fel ezt az egészet, és direkt ki is emelte hogy a barátja is jöhet, azaz én!

Megráztam a fejemet.-Mindegy,ha illetéktelenül hatoltál volna be akkor szólt volna a riasztó...-Motyogtam leginkább magamnak, majd kitártan a ruhásszekrényem ajtajait, s valami megfelelő ruha után kezdtem el kutakodni.-Megtennéd,hogy kimész?

-Ugyan miért? Csak nem szégyenlős vagy?~-Incselkedett a barna hajú fiú, miközben felállt a földről, s egyre közelebb kezdett el hozzám lépdelni. Ahogyan a halk, mégis magabiztos lépteit egyre közelebbről hallottam, a szívem egyre vadabbuk kezdett el verni, ott bennt a mellkasomban.

-Nem fogok egy magadfajta ember előtt átöltözni, ráadásként alig ismerlek, szóval nem mondom még egyszer; menj ki a szobámból!-Mondtam egy fokkal erőteljesebben, és megpördültem a tengelyem körül, hogy a fiú szemeibe tudjak nézni. Nem kellett nagy távot megtennie a tekintetemnek azért, hogy elérje az ő íriszeit, mivel mikor megfordultam ő már a hátam mögött, szinte semmi levegőt nem hagyva közöttünk álldogállt.

-Szóval az egyik bajod az, hogy nem ismersz. Mi lenne, ha megismerkednénk?-Hajolt le hozzám, így ajkaink majdnem, hogy találkoztak. Akaratlanul is, egy másodperc erejéig rápillantottam a szájára, mely hirtelen nagyon is hivogató lett a számomra,s arcom jelentősen elvörösödött. Oikawa ezt látva elmosolyodott.-Úgy látom, nem lenne ellenedre.

-Oh, dehogynem.-Hatalmasat nyeltem, s próbáltam eltüntetni a píromat, mely arcomra varázsolódott.-Az lenne életem legnagyobb hibája, ha még jobban megismernélek.-Mondtam kacéran a szemeibe, majd megpöcköltem az orrát, s ettől a cselekedetemtől még én is meglepődtem. S úgy láttam, Oikawa is.

-Miért gondolod így?-Nézett mélyen bele [Sz/szín] színű szemeibe. Szinte éreztem a leheletét a bőrömön, de még mielőtt valami is történhetett volna, erőt vettem magamon s elfordultam tőle.

-Ember, alig ismerlek két napja. Minden új lányra így nyomulsz, ezt így meg tudom állapítani.
Mindegyiket egytől-egyig kihasználod, mi? -Mondtam ki gondolataimat vissza nem tartva saját magamat, s néha-néha rápillantottam a szekrényem ajtaján levő tükörben. Meglepett arcot vágott, gondolom nem gondolta volna hogy valaki ennyire átlát rajta.

"Pedig én igen, Oikawa! És nem fogok beleesni a kis csapdádba!"