Szívemből éneklek [Oikawa x Reader]

11.: Kihívás

[Reader]

Ahogy felléptem a színpadra, egyből rám vezették szinte az összes fényt, ám ez ezúttal nem tántorított el. Mosolyogva léptem a mikrofonom elé, majd egy laza mozdulattal kikaptam azt a helyéről.

Körbetekintettem. Előttem több mint negyvenezer ember álldogállt, az első sorban pedig rögtön fel is tudtam fedezni Iwaizumit, s mellette Oikawát. Jobb oldalamon, a színpadon, a fal mögött állt Frederic, egy bíztató mosoly kíséretében. Egy "like" jelet felmutatva kérdezett rá némán, hogy minden rendben van-e, mire csak bólintani tudtam.

Megszorítottam a mikrofont, majd lehunytam a szemeimet.

-Mindenkit üdvözlök! Remélem, készen álltok egy kis rock-and-roll-ra, mert én igen!-Vigyorodtam el, s ahogyan felnyitottam a szememet egyből kacsintottam is.

S akkor, abban a pillanatban, elkezdtem énekelni. A tömeg eléggé néma volt, szinte senki sem tapsolt, vagy táncolt, egyszerűen nem láttam rajtuk azt, hogy élveznék. A szívem pedig belesajdult ebbe a tudatba, s autómatikusan Oikawára néztem, ám magam sem tudom, pontosan miért.

Két kezével mutatta, hogy énekeljek. Hogy folytassam azt amit elkezdtem, s nekem ennyi immáron elég volt ahhoz, hogy ne halkítsam le önmagamat. Ahogyan a tömegre néztem immár nem láttam semmi mást, csak kihívást. Egy olyan kihívást, melyhez össze kellett gyűjtenem a maradék hangomat is, hogy elégedetté tegyem őket.

Ahogyan teltek a percek, az emberek egyre inkább mosolyogni kezdtek, majd végül kezdték elengedni magukat. Néhányan már táncoltak, s voltak akik velem együtt dúdolták, netántán dalolták a refréneket, amiken jót mulattam. Később pedig már szinte fel sem lehetett ismerni az embereket, olyan nagy erővel buliztak a zeném alatt.

\\\\////

-Ilyen nagy tehetséget ritkán láthat az ember.-Mosolygott le rám a szervező, miután leléptem a színpadról.

-Oh.. Köszönöm. - Nem tudtam még, mit mondhatnék, ezért csak szótlanul álltam, s vártam hogy Frederic megjöjjön. Kb. Két és fél órát tölthettem a színpadon, s most kellett hogy jöjjön az a rész, mikor a rajongóknak lehetőségük lesz arra, hogy találkozhassanak velem szemtől-szemben. Bár jelen esetben nem láttam nagy esélyt arra, hogy több mint öt ember jöjjön el, azért próbáltam győzködni magamat.

-Nagyon ügyes voltál, [Név]-chan~. -Hallottam meg Oikawa hangját magam mögül, mire szó szerint megpördültem a tengelyem körül, és egy széles vigyort eresztettem felé.

-Köszönöm! Bár, valljuk be a koncert előtti beszédet nélkül úgy álltam volna ott, mint aki mindjárt összeesik.-Vakargattam meg a tarkómat,majd kissé komolyabb hangnemre váltottam. -Szóval... Tényleg. Köszönöm.

-Semmiség.-Motyogta,s ha a fények nem lettek volna olyan rosszak, azt hittem volna hogy egy pír telepedett az arcára. De így viszont tudtam, hogy nem.

-[Név] nagyon jó voltál.-Ért oda hozzánk Iwaizumi is, ezzel megtörve azt a pillanatnyi csendet, ami kb. fél percre állhatott be közénk Oikawával.

-Köszönöm!-Fordultam felé, őszintén mosolyogva.

////\\\\

-Meddig leszünk még itt?-Kérdeztem Fredet mikor hazaértünk. Iwaizumi és Oikawa úgy döntöttek, hogy hazamennek, mivel még elég sok elintézni valójuk volt, viszont mindketten megadtàk a szàmukat, hogy beszélhessünk. Jó érdés tudni azt, hogy vannak olyan emberek itt, akikkel beszélhetek és szeretnének megismerni.

-Most lesz egy kisebb szüneted, olyan másfél hónapnyi, mivel úgy gondolom nem árt neked egy kis pihenés. Főleg a múltkori után...-Emlékeztetett arra, hogy a múlt hónapban olyan szinten nem volt időm pihenni, vagy úgy ámblokk bármit is csinálni hogy a végén már fél holtan, hatalmas karikákkal a szemeim alatt volt muszáj rendeznem a dolgaimat.-Szóval ha nincs más ötleted akkor a következő másfél hónapban még nyugodtan itt maradhatunk. Iwaizumi úgyis azt mondta neked hogy szívesen megismerne, nem? Így legalább több időt tölthetnéktek egymással és legalább lenne egy barátod is.

Sértődötten fontam össze mellkasom előtt a karjaimat, miközben Fredet néztem.

-Hogy érted, hogy legalább lenne egy barátom is? Ha nem tudnád vannak barátaim, például [L/Bnő/Név]! Mindenesetre, honnan tudod hogy ilyet mondott nekem?-Vontam kérdőre.

-Én mindig mindenről tudni fogok. Jobb ha ezt mielőbb megjegyzed.-Nézett komolyan a szemeimbe, mire csak megforgattam a szemeimet.

Ezt követően némán lassú léptekkel indultam meg a szobám fele és miután bezártam magam mögött az ajtót elővettem a telefonomat, s megnéztem a rajta levő értesítéseket, üzeneteimet.

Legjobb barátnőm hívott egy órája, illetve SMS-t is küldött ami őszintén szólva nem volt meglepő és én mosoly kíséretében nyomtam is a visszahívás gombra.

-Sziaaaaa!!-Hallottam meg vidám hangját a fülem mellől, ugyanis  időközben a mobilomat az említett helyhez raktam.

-Szia [L/Bnő/Név]. Mi újság?

-Állati volt a koncerted, leadták ám a TVben!-Kezdte megint azzal a témával,amit jól tudta, hogy ki nem állhatok.

-Mondtam hogy ne kezdd ezzel mindig,ugye?-Hunytam le a szemeimet, mire ő csak felkuncogott.

-Bocsi, csak...Egyszerűen olyan büszke vagyok rád. Mindenesetre, velem nincsen semmi sem. A suli rossz és unalmas mint mindig, az osztályba jàró fiúk nagy része csajosabb mint én,soroljam?-Nevette el magát a végére, bár mondata utolsó felén én inkàbb fintorogtam egyet.

-Uh...Ne.

Az ezt követő pár órát egymás szavába vágva, nagy sztorik mesélésével töltöttük el, s bár az időeltolódàsok miatt neki hamar mennie kellett,mégis örültem annak hogy ennyi időt beszélhettünk mindenféle dolgokról...