Szívemből éneklek [Oikawa x Reader]

1.: Színpadra!

[Reader]

Ahogy lassan kilépek a színpadra, a hatalmas fénycsóvák egytől-egyig rám vetülnek, s több tízezer tekintet vetül rám. Mint éhes farkasok, úgy falnak fel engem a szemeikkel, s ordibálva, fülsüketítően kántálják a nevemet, de ez engem egyáltalán nem zavar.

Elvigyorodok, tudom hogy mind, akik itt vannak azt akarják, hogy elkezdjem, hogy ebben a szent pillanatban már hallhassák a dallamait ennek a csodálatos, ébenfekete gitárnak s hogy együtt énekelhessék velem a számaimat, én pedig úgy döntök nem is várakoztatom meg őket tovább.

A szívem hatalmasat dobban, amint visszhangozni hallom a mikrofonba beüvöltött kezdésemet, mellyel felrázom a már amúgy is teljesen izgatott tömeget.

-Ahoyyy New York! Remélem mindannyian jól vagytok! Mi lenne, ha bele is kezdenénk a lecsóba?!-Kérdezem, természetesen hatalmas éljenzés a válasz. A homlokomon már lefolyik egy-egy picinyke csepp, melyet az izgatottságomnak tudhatok be, s így már nem is különösebben érdekel. Elkezdek gitározni, a húrok szinte rá fonódnak a már nagyon begyakorolt ritmust kiadva ujjaimra, egyszerűen annyira élvezem már most ezt az egészet hogy úgy érzem, sohasem akarok majd leállni.

S most nem is akarok ilyesmire gondolni. Élni akarok. A zenének, a hangomnak, a gitárnak melyet kezeim között szorongatok, a mikrofonnak melybe szinte kántálom a muzsikám refrénjét, és az embereknek akik szeretik a művészetemet.

-Take a deep breath~-Kezdek bele egyik kedvenc számomba, amelytől mindig  kiráz a hideg, ha meghallom valahol. Az emberek felsikítanak hangomat hallva, majd egyből énekelni kezdik velem a sorait.

\\\///

-Örülök hogy ennyien eljöttetek, remélem még találkozunk!-Kiabálom még bele a mikrofonba, mielőtt végérvényesen is lemennék a színpadról. Hallom, hogy visszahívnak, ám az időbeosztásom nem engedi meg jelen pillanatban, hogy akárcsak még egy számot is eljátszhassak nekik, még egyszer, utoljára.

Milyen kár, hogy nem érdekel a beosztásom!

Amilyen gyorsan csak tudok, megfordulok, és vigyorogva szelem a visszautat a színpadra. A tömeg olyan boldogan kiállt fel mintha most látnának meg először, s bár én már szinte fizikailag érzem menedzserem szúrós, mindent átható tekintetét egyszerűen nem vagyok képes arra, hogy bele ne pendítsek még egyszer a húrokba, s ne kezdjek bele egy dalba.

-Egy dolgod volt.-Hallom meg egyből a férfi hangját, akit Fredericnek, a menedzseremnek hívhatok. Pengeéles feszültség érződik a hangjában, nekem pedig azonnal végig fut a hátamon a hideg, a lehető legrosszabb értelemben. Megszorítom a gitárt, melyet azóta sem vettem le a nyakamról, és a férfi felé fordulok, aki nem lehet több 35-nél.-Időben lejönni a színpadról. Ehhez képest, fél órát késtünk! [Név] hányszor beszéltük ezt már meg?

-Sokszor.-Forgatom meg nem túl feltűnően szemeimet, ám számára mégis feltűnik eme cselekedetem, amit egyáltalán nem vesz jó néven.

-Nem azért vagyok a menedzsered, hogy itt várjak rád mint egy kis pincsi, amíg le nem tolod a seggedet a színpadról!-Kezd bele egy kicsit ingerültebben, majd vesz egy mély levegőt. - Ha nem tudsz időben elszakadni, akkor fel fog bomlani az egész beosztásod. A találkozókról csúszni fogunk, pontosan úgy mint most! Ha nem vagy képes ezt felfogni, és teljesíteni az elvárásaimat akkor egyáltalán nem vagy zenésznek való.

-Nem azért leszek zenész, mert holmi cicababákkal találkozgatok!-Csúszik ki a számon eme mondat, amitől, Frederic szemöldökei az égbe szaladnak, s már azt hittem hogy rögtön ugranak is egyet, a hirtelen mozdulattól. Nem tántorodok meg figyelmeztető tekintetére, újból szólásra nyitom a számat. - Hanem, mert szeretem ezt csinálni, és van hozzá érzékem!

-És szerinted hányan ismernének ha nem mennél el találkozgatni hírességekkel? Hányan vennék meg akkor az albumaidat, hm?

-Nem érdekel, képzeld. -Motyogom.-Nem a hírnév és a pénz miatt csinálom.

-Na ebből most legyen elég.-Kezdi el masszírozni orrnyergét. Tudom, hogy most megint sikerült felhergelnem, hiszen mindig ezt csinálja akkor, ha nagyon ideges valamiért. Hangja látszólag most már nyugodtabb, ám én már ismerem annyi ideje hogy megérezzem benne a bújtatott feszültséget. - Menj, zuhanyozz le, tíz perc múlva indulunk Katie-vel.

Úgy döntök, hogy inkább nem szítom tovább a tüzet, és engedelmeskedek neki. Bár semmi kedvem sincsen Amerika egyik legkedveltebb cicababájával beszélgetni több órán keresztül, nincsen más választásom,hiszen nem menekülhetek el.