10. rész

1.7K 82 7
                                    

A következő, amire emlékszem, hogy egy pincében vagyok. Velem szemben Kol és Davina van egy falhoz láncolva. Davina nyakában valamiféle nyakbilincs van. Nagy valószínűséggel a varázserejének blokkolására. Kol próbál szabadulni, de ahányszor a lánc a bőréhez ér az füstölni kezd, Kol pedig felordít. Ezek szerint verbénával van bevonva. Velük szemben Aurora állt két csuklyással.

- Csalódást okoztál Aratás lány - szólalt meg az egyik csuklyás - Összefogtál a legnagyobb ellenségünkkel, a Mikaelsonokkal. Ráadásul hozzá is mentél egyhez - pillantott undorodva Kolra - Áruló vagy.

- Inkább ők, mint ti - köpte nevelőanyám undorodva - Azt hittem, hogy a kovenetek csak el akarja vinni a lányokat, hogy máshogy neveljétek fel. Hogy ne legyenek gyilkosok. Megígértétek, hogy nem esik bántódásuk.

- Az ikrek veszélyesek - jelentette ki a másik csuklyás - Külön is, de leginkább együtt. Ez volt a ti célotok is, ugye? El akartátok érni, hogy Cassandra és Hope soha ne találkozzanak. Még ti is rettegtek tőlük, igaz? De nem Hope és Cassandra párosa a legveszélyesebb. Cassandra és a született farkas kapcsolata mindennél veszélyesebb.

- Honnan tudtok a kötelékről? - kérdezte Kol

- Mi is érezzük a mágiát, ami körülveszi őket. Napról napra erősebb a kapocs, amitől egyre erősebbek lesznek. Még azelőtt végzünk a lánnyal, hogy a közte és a Hale fiú közti kötelék teljes lenne.

- Nem fogom hagyni, hogy bántsátok őket - vicsorgott Davina - Az életemet arra tettem fel, hogy megvédjem Cassie-t és ezt is fogom tenni.

- Ó drágám - szólalt meg Aurora most először egy ragadozó vigyorral a képén - Mire Cassandrát megöljük, addigra te már rég halott leszel.

- Széttéplek Aurora - üvöltött Kol

- Nyugodj meg Kol! - nevetett a nő - Követni fogod Davinát a halálba.

- Csupán féltékenységből akarsz megölni két gyereket - jelentette ki Davina

- Ez nem igaz - rázta a fejét - Az ikrek veszélyesek - ismételte a csuklyás mondatát - Mondjátok! Ha Cassandra elveszítené a fejét és rátok támadna, megölnétek?

- Soha nem bántanám őt - jelentette ki Kol

- Meghalnál érte, ahelyett, hogy megölnéd - mondta Aurora - Ezt mindig is szerettem a Mikaelsonokban. Inkább meghaltok, mint hogy beismernétek, hogy gyilkosok vagytok. Pedig mind azok vagytok.

- Nálad nem nagyobb pszichopaták - köpte foghegyről az Ősboszorkány

- Ha érdekel, találkoztam Cassandrával - mondta Aurora A nevelőszüleim arca rémült lett. - Nyugodjatok meg! - nevetett - Nem halt meg! Még. Egy verbénával és sisakvirággal töltött golyó van a testében. Lassan és fájdalmasan telnek a napjai. Kíváncsi vagyok, hogy Klaus és az új barátai rájönnek-e időben arra, hogy hogy menthetnék meg. Pár órájuk még van - nézett az órájára a nő

Ekkor láttam meg a szoba másik sarkában Dereket. Láthatóan fogalma sincs, hogy hol is van és hogy hogy is került ide. A tekintete megállapodott rajtam.

- Cassandra erős - szólalt meg Kol - Túl fogja élni. De te kezdj el rettegni, mert cafatokra tépnek a testvéreim.

- Magadat nem számoltad bele - mondta

- Nem - rázta a fejét - Tudom, hogy én nem fogom túlélni. De nem baj. A lényeg, hogy Cassie biztonságban legyen.

- Mivel úgyis elpatkoltok, elmondom - lépett közvetlenül eléjük Aurora - Derek a kulcs. Csak ő mentheti meg a lányt.

A vér kötelez - avagy a család hatalomDonde viven las historias. Descúbrelo ahora