fairy tale from the stars

1. Fejezet

Úgy érzem ezt a történetet, okos döntés lenne, ha rögtön az elején kezdenénk...
Nos, a nevem Rosanna Park, de mindenki csak Rosenak hív. 21 éves vagyok és énekesnek készülök. Van két legjobb barátnőm, Jennie és Jisoo. Igazából mind hárman énekesek szeretnénk lenni és sokszor össze is szoktunk ülni, hogy dalokat tanulgassunk és énekelgessünk. Még csak magunknak adjuk elő őket, de később azon gondolkoztunk, hogy elmegyünk egy tehetség kutatóba, bár én ezt nem szeretném... Soha se voltam odáig a tehetség kutatókért.
Végeredményben boldognak kellene lennem, mert vannak barátaim akik szeretnek, mégsem vagyok boldog. Mindenkinek azt mutatom, de belül úgy érzem mintha senki se szeretne és senki se fogadna el. 11 évembe telt mire beláttam, hogy nem tudok minenkinek megfelelni, még akkor sem, ha csak mosolygok és mindenkivel kedves vagyok. Ilyenkor érzem magam a legmagányosabbnak egyébként. Mert ilyenkor látom az embereken, hogy szeretnek, aztán mikor elköszönünk egymástól már nem vagyok fontos, nem keres senki, néha még Jennie és Jisoo se.
Tudom elég lehangoló vagyok néha, és talán pont ezért sem szeretem az emberek társaságát. Olyankor ha barátokkal vagyok képes vagyok annyit beszélni egy témáról, hogy félek, hogy túl sok vagyok és valójában senkit se érdekel.
De elég is a depresszióból, fogadok téged se az érdekel.

Nyár vége volt és tekintve, hogy szeptemberben iskola, kiakartam élvezni a nyár utolsó napjait ezért néhány barátommal elmentünk egy koncertre, hogy kibulizzuk magunkat ami végülis jól sikerült.
Rákövetkező nap azonban az életem fenekestül felfordult...

Rémesen másnaposan ébredtem és valójában nem is akartam kikelni az ágyból, de hirtelen megcsörrent a telefonom.
Jisoo volt.
- Rose, ugye nem felejtetted el a megbeszélést? Ma beszéljük át a szeptemberi programokat... - felültem  az ágyban és megdörzsöltem a szemem. Hirtelen azt se tudtam, hogy mi történik, de belehasított a fejembe egy erős fejfájás és felnyögtem.
- Nem, nem, nem soká ott vagyok... - letettem a telefont és kivonszoltam magam a fürdőbe. Amikor belenéztem a tükörbe egy percre megijedtem a látványtól, majd konstatáltam, hogy csak én vagyok és megmostam az arcom.
Egy gyors készülődés után felkaptam a táskám és futottam Jenniékhez.

Mikor megérkeztem, kissé ledöbbentem mekkora hangsúlyt fektettek a lányok ebbe a megbeszélésbe. Mindenhol kaja volt és lufik... Persze, egész nyáron alig láttuk egymást, de én ezt azért kicsit túlzásnak érzem. Köszöntem nekik és leültem, hogy el tudjuk kezdeni.

- Rosie! - nézett rám Jisoo mosolyogva. - Rengeteget változtál a nyár alatt. Nagyon csinos vagy. - nevetett, majd megsimította a karom. Nem tudom miért, de ez a kedves gesztus, most a szokottnál is jobban tetszett. Ránéztem Jisoora, aki most Jenniere figyelt és láttam hogy csillognak a szemei közben. Nem tudom miért, de olyan volt mintha féltékeny lettem volna Jennie-re... Talán csak a figyelemre amit Jisootól kap állandóan. 

- Akkor kezdhetjük is! - állt fel mosolyogva Jennie. 

*Egy óra múlva*

Egy teljes óra telt el és halálra untam magam... nem volt semmi olyan téma amiről eddig ne tudtam volna, vagy nem beszéltünk volna már korábban. Melegem is volt és mikor kinéztem az ablakon és láttam milyen szép idő van, felpattantam.

- Lányok! Menjünk ki a levegőre, olyan szép idő van... - mosolyodtam el. A többiek csak néztek rám, majd bólintottak és kimentünk az udvarra. Leterítettünk egy pokrócot, ráültünk és Jennie már folytatta is tovább a monológját. 

Egy pár perc múlva azonban Jennie anyukája jelent meg az erkélyen. 

- Jennie szívem, tudnál jönni egy kicsit? - Jennie felpattant, majd anyukájával együtt eltűnt az ajtó mögött. Egy kicsit furcsán éreztem magam, hogy csak kettesben maradtunk Jisooval... Az előbbi érintése, és az az érzés, kicsit felkavart és elfelejtettem, hogy már nagyon rég óta barátok vagyunk és nem kellene furcsán éreznem magam vele... 

- Rosie... Rosie, figyelsz? - nézett rám nagy szemekkel Jisoo. A szívem elkezdett hevesebben verni és az arcomba szökött a vér. "Szedd már össze magad Rose! Mi a fene van veled? Ő az egyik legjobb barátnőd és lány!" Zavartan megráztam a fejem és elmosolyodtam.

- Bocsánat, csak kicsit elkalandoztam. Mit is mondtál? - minden erőmmel azon voltam, hogy elnyomjam magamban ezt a furcsa érzést, amit valószínűleg a meleg és a másnaposság okozott.

- Nézd... - bökött fejével az erkély ajtó felé. Lassan oda fordítottam a fejem és megláttam őt... Ott állt Jennie mellett és mosolygott. Gyönyörű volt és csinos... Hirtelen ránk nézett én pedig gyorsan elkaptam a fejem. 

- Lányok, ő itt Lisa... - mondta Jennie kedvesen és karon fogta a lányt. 

- Sziasztok, Lisa vagyok! - mosolyodott el. Jisoo felállt és köszönt a lánynak, majd rám nézett, aki még mindig a földön ült és nézett bután a többiekre. Teljesen lesokkoltam. Mi bajom van? Biztos megőrültem... Igen, tuti... Felpattantam és mint ha nem történt volna semmi kezet ráztam Lisával és elmosolyodtam.

- Szia Lisa, Rose vagyok. - kicsit talán erőltetettre sikerült, de már nem érdekelt. A szívem így is a torkomban dobogott, görcsben volt a gyomrom és úgy éreztem mindjárt kidobom a taccsot. Mégis... Inkább csak mosolyogtam és igyekeztem nem fura lenni. 

- Örülök, hogy megismertelek titeket. Most költöztünk a szomszédba és gondoltam be köszönök. - nézett körben szégyenlősen, majd megállapodott rajtam a szeme... Ettől csak jobban vert a szívem és úgy éreztem, hogy alig kapok levegőt. El kellett mennem. Ez nem normális. 

- Ne haragudjatok, de nekem most mennem kell. Eszembe jutott, hogy anyu mondta, hogy ma megyünk vásárolni, utána meg jönnek át vendégek és segítenem kell neki... - hazudtam, aztán sietve elköszöntem mindenkitől. - Örülök, hogy megismertelek Lisa. - néztem vissza az ajtóból, majd haza siettem. 

Nem laktam messze Jenniéktől, ezért haza sétáltam. Útközben végig gondoltam a ma történteket. Nem értem... Először Jisoo, most meg ez az új lány... Lisa... Újra játszottam magamban a találkozásunkat... A mosolyát amikor rám nézett, azokkal a gyönyörű nagy barna szemeivel... Újra hevesen kezdett verni a szívem és teljesen össze voltam zavarodva... Sírni akartam, de nem tudtam, mert hirtelen egy ismerős arc vigyorgott rám a távolból...