Haver, ne olvasd a naplómat!

XXIII. A randi (09.23.)

09.23.
by D.D.

A mai napom már megint egy érzelmi hullámvasút volt, habár ez az utóbbi bejegyzéseim fényében talán már nem is egy akkora csoda. (?) Szerintem már senki sem lepődik meg rajta, én pedig a legkevésbé.

Igazából ma is sikerült alakítani, amit legfőbbképpen talán egytized részben a kialvatlanságomnak könyvelek el (ugyanis most sem tudtam normálisan kialudni magam hála a maffiapurdénak, de erről inkább majd máskor), kilenctized részben pedig drága legjobb barátomnak köszönhetek.
A reggelem ugyanis úgy kezdődött, hogy mi szépen összebalhéztunk Auréllal, már megint. Mert miért ne.
:') *sóhaj*
Pontosabban az összebalhézás talán túlzás, mert különösebben nem vesztünk össze semmin, csak ő sértődött már megint kurvára be és játszotta az eszét egésznap egy hülyeség miatt. :')
Mint az sejthető, természetesen megint az Orsi témán kapta fel a vizet, habár most már igazán elvesztettem a fonalat, hogy mi a fenét akart elérni és mi is volt pontosan a baja. Szombaton még azt ecsetelte nekem, hogy mennyire idegesítené, ha több időt töltenék a csajszival, most meg egyenesen nekem támadt, hogy ha Orsi annyira tetszik nekem, akkor miért nem teperek kicsit jobban és használok ki minden egyes alkalmat, amikor vele lehetek. Konkrétan azt vágta a fejemhez, hogy miért vele chatelek fakt közepén, amikor ott ülök Orsi mellett és itt a tökéletes alkalom, hogy fűzzem őt... ???
Hát mit ne mondjak, a pofám leszakadt és kissé felment a vérnyomásom, hogy mi a fene ütött már megint belé. Persze egy részem kurvára tudta, hogy ezt most a tegnapi miatt kapom, mert lepattintottam a hülye cukrászda ötletét és ki van akadva, hogy Orsival bezzeg elmegyek a plázába, míg vele nem. De akkor sem éreztem úgy, hogy megérdemeltem volna ezt a féltékenységi rohamot (már megint). Főleg, hogy igazából semmi olyat nem mondtam, hogy vele nem akarok időt tölteni a héten, vagy, hogy nem mehetünk el akárhova máshova. Kurvára kiakasztott ezzel az egésszel.

A reggeli dupla faktunk után már az összes óránk együtt volt, de lényegében nem számított az egész semmit, mert természetesen Au alig szólt hozzám a történtek után és én sem hozzá. Igazából ezer százalékig biztos vagyok benne, hogy ő is pont ugyanolyan nyomorultul érezte magát, mint én magam, de egyikünk sem akart engedni a makacsságából. (Meg ebből az egész hülyeségből, amit szerintem egyikünk sem igazán értett.)
A szünetekben is alig kommunikáltunk egymással, ami persze Ákosnak és Orsinak is feltűnt, és talán a legironikusabb az egészben, hogy pont Orsi súgta oda nekem aggódva, hogy minden rendben van-e velünk. *facepalm*
Hát nem, nem volt semmi sem rendben, és egy ponton igazából én is kezdtem aggódni, mert általában Au volt mindig az, aki először beadta a derekát, és elkezdett engem piszkálni, hogy béküljünk ki. De most nem kezdett el piszkálni, csak puffogott tovább. És oké, nem túl szívesen vallom be, mert elég gáz volt a viselkedésem, de akkor ott ezen még inkább bepöccentem és még inkább bedurcáztam én is. :'))

Mire ebéd után jött a tánctanár, már annyira felhúztam magam, hogy elhatároztam, nem fog érdekelni Aurél faszsága, sőt, inkább megfogadom a tanácsát. „Azt akarja, hogy csak Orsival foglalkozzak? Hát jól van!" Nem volt valami érett lépés részemről, de abban a pillanatban pont nem érdekelt. Azt akartam, hogy lássa, hogy igenis komolyan gondolom ezt Orsival és nem csak a számat jártatom, mint ahogy azt ő gondolja. Lelki szemeim előtt már láttam is a tökéletes képet, ahogy én Orsit szorosan magamhoz húzom a derekánál fogva, ő pedig a vállamnál fogva kapaszkodik belém és romantikusan mosolygunk egymásra, miközben Aurél majd megpukkad az irigységtől a háttérben. Hah! Tökéletes mentális kép volt!
A gonosz kis tervem aztán persze egy pillanat alatt tönkrement és szilánkjaira hullott, amikor kiderült, hogy a tánctanár egészen máshogy képzeli a táncoktatást, mint én. -.- A fickó ugyanis egy olyan hülye koreográfiát talált ki, amelynek az elején külön vonulnak be a fiúk és külön a lányok, és lényegében az egész másfélórás szerencsétlenkedésünk kb. azzal ment el, hogy ezt a bevonulást gyakoroltuk és nem igazán értünk el ahhoz a ponthoz, ahol ténylegesen elkezdődött volna a lányokkal bármiféle interakció.
Őszintén szólva rohadt kiábrándító volt az egész, főleg, hogy mennyire rá volt mindenki feszülve erre az egész táncoktatásra. Egy ponton Auréllal össze is találkozott a tekintetünk és kárörvendően belevigyorgott a pofámba, mert azt hiszem, hogy valamilyen csoda folytán kitalálta a gondolataimat. (Kurvára utálom néha, amiért ennyire ismer.)

Igazából a gáz táncóra után úgy léptünk ki a suliból, hogy még mindig baromira fújtunk egymásra és Au csak annyit nyögött ki flegmán, hogy „Akkor sok szerencsét a randidhoz!". Azt hiszem, hogy ezen a ponton már nem nagyon tudott meghatni, mert ténylegesen arra voltam ráfeszülve, hogy pillanatokon belül kettesben maradok Orsival és mennem kell vele a plázába. Persze nem akarok hazudni magamnak, tényleg nagyon zavart, hogy Au miket vágott a fejemhez és mi a fene volt ez az egész köztünk a suliban, de talán ezért is csak még inkább elhatároztam, hogy megpróbálom odatenni magam. Igenis össze fogom szedni magam és be fogok próbálkozni Orsinál, mint egy normális srác, aki egy randin van! Ha nem most, akkor mikor?
„Be fogom bizonyítani neked, Aurél, hogy tényleg akarom ezt és nem vagyok egy gyáva féreg!" gondolta a dacos és határozott férfi énem, de persze kigondolni jóval egyszerűbb volt, mint megvalósítani... :')