Glorie oder Tod [befejezett]

"Elkezdődött"

Berlin 1944.07.20 15:30

- Olbricht, meg kell tennie, mindenki ezt várja magától!- hallottam már vagy huszadszorra.
Nem válaszoltam, csak elővettem a Walküre tervet tartalmazó mappát és egy tollat. Nagyot sóhalytottam.
- Remélem tisztában van vele, hogy ha ezt aláírom, történjék bármi, többé nincs visszalépés, végig kell csinálnunk!- mondtam halkan.
- Igen Uram!- válaszolta Quirnheim.
- Akkor nincs más választásom...- vettem le a töltőtoll kupakját, majd kinyitottam a mappát.
- Éljen a szent Németország!- gondoltam, miközben a lehető legprecízebben aláírtam a parancsot Fromm vezérezredes nevében, majd kiléptem az iroda ajtaján, és odaadtam az iratot a titkárnőmnek, aki a szoba előtt várakozott.
- Küldje el a tartalék hadsereg főparancsnokságára, aztán jöjjön vissza!- mondtam neki.
A lány bólintott majd elment, de öt perc múlva már jött is vissza.
- Köszönöm freulein, mostmár elmehet- néztem mélybarna szemeibe.
A titkárnő elment, én pedig ismét egyedül maradtam az ezredessel. Percekig csak néztünk egymásra. Noha csak kimondatlanul, de végig ott lebegett egy szó a levegőben "Elkezdődött".Egyszer csak megszólalt a telefon. Mindketten összerezzentünk.
 Fejemmel intettem Mertznek, hogy vegye fel.
- Itt Olbricht tábornok irodája!- szólt bele, majd ezután rögtön el is némult. Körülbelül egy perc múlva felém nyújtotta a kagylót.
- Stauffenberg az, Önt keresi!- suttogta.
Melléléptem, majd kivettem a kezéből a készüléket.
- Igen?- kérdeztem.
- Hogyhogy csak most jött ki a készültségi parancs, mi a ménkűt csináltak eddig, Olbricht!?- hallottam az ezredes ingerült hangját.
- Addig nem akartam elindítani az akciót, amíg biztosan nem tudjuk, hogy a Führer meghalt- válaszoltam.
- Az Istenért, Olbricht én magam vittem a bombát, láttam a robbanást és azt senki, még Adolf Hitler sem élhette túl!!!- ordította Stauffenberg.
- Tehát megtörtént- gondoltam magamban, majd Quirnhein felé fordultam.
- Hívja ide Becket és a többieket, aztán menjen Fromm irodája elé, ott fogom várni!- mondtam neki, majd miután elment, újra minden figyelmemet Stauffenbergnek szenteltem, aki a hangjából ítélve még mindig elég paprikás hangulatban volt.
Nagyjából tíz perc komoly vita után megnyugodott és letette a telefont. Én pedig fáradtan ültem le asztalomra.
El sem akartam hinni, hogy Hitler meghalt. Annyi embert küldött a halálba, annyi asszonyt tett özveggyé, annyi gyereket árvává, most pedig ő fekszik valahol szétroncsolódott testtel, egyedül.