A "The Guardian", az "All Hail My Demon" és a "Lucifer's Bastard" című, összefüggő történetszériám szereplőinek tárháza, mely az újonnan megjelenő szereplőkkel karöltve egyszerre frissül majd. A széria köteteinek egységes neve a "Transcendence Chro...
К сожалению, это изображение не соответствует нашим правилам. Чтобы продолжить публикацию, пожалуйста, удалите изображение или загрузите другое.
- Azt mondja, mostantól kezdődik majd a hivatalos időszámítás is, mert hogy ma születik meg a fia, chhh! - vinnyogta Lucifer, miközben Mephistoval Betlehemben ücsörögtek egy dőlöngélő kerítés legtetején. Mephisto szórakozott képet vágott minduntalan, egész szórakoztatónak találta a helyzetet, ám Lucifernek egyáltalán nem tetszett ez a szituáció: dühös volt.
Dühös volt a kisdedre - akiről biztos forrásból tudta, hogy Jézus lesz majd a neve - és dühös volt az Istenre is. Előbbire azért, mert létezésével egy új időszak készült beköszönteni a világba, ami egy új ellenséget jelent Lucifer számára is. Tudta, Jézus korlátozni fogja majd a gonoszság elterjedését szerte a világban, hogy majd az angyalok jóslata szerint felszabadítja a Pokol ártatlan lelkeit, ez pedig számára nem kecsegtetett semmi jóval. Sőt, azt jelentette, hogy Isten ismét győzelmet aratott felette, s ezért is tekintett rá mérhetetlen gyűlölettel: mert annakidején, amikor őt teremtette, egyáltalán nem rendezett ekkora felhajtást a tiszteletére.
"Jézust az egész világ ismerni fogja és mindenhol ünnepelni fogják a születésének napját."
- Gyűlölöm! - sipítozta, pedig a gyermek még meg sem született. - Gyűlölöm, gyűlölöm, gyűlölöm! - pattant le a kerítéstől majd az úton lévő kavicsokat kezdte el rugdosni, ezzel felkavarva az őket ellepő port, amitől barátja fel is köhögött.
Nyár volt. Nagyon nagy volt a meleg, a hőség lassan kezdte kikészíteni Mephistot, s Lucifer hisztije nem javított a helyzeten. Az idősebb fiúval ellentétben őt egyáltalán nem zavarta a születendő gyermek gondolata sem, csak egyetlen egy dolog volt az, amely aggodalommal töltötte el őt: az, hogy Lucifert ennyire megviselte ez az egész. Nagyon jól tudta, hogy régen különleges kötelék volt közötte és Isten között. Tudta, hogy Lucifer árulása mély nyomot hagyott a felsőbb hatalmú lény szívében, akinek összes teremtett angyala közül Lucifer volt a kedvence. És Mephisto nem csak ezt tudta, hanem azt is, hogy Isten túlságosan tökéletesre teremtette a barátját, túlságosan sok hatalmat adott neki, s Lucifer ezt ki is használta. Isten volt a hibás mindazért, hogy legjobb barátja bukott angyalként végezte, s megkaparintotta ezzel a kárhozottak és számkivetettek földjét.
- Lucifer, gyere, menjünk! - próbálta meg elkapni a fiú karját, de az gyorsan kitért a mozdulat alól. A levegőben lehetett érezni azt a gyűlöletet, amit leplezetlenül ontott ki magából. Hiszen azt hitte, pótolhatatlan. Hogy Isten képtelen lesz tökéletesebbet teremteni őnála. Lucifer észre sem vette, hogy tökéletessége megtört abban a pillanatban, amint elárulta teremtőjét. Hogy a Pokol kénköves bűze, a halál és a kínzások, a szenvedés, a fájdalom egy más lényt hoztak létre belőle. Egy romlottabbat. Egy bűnösebbet. Egy sötétebbet.
- Hagyj békén, Mephisto! - sziszegte dühösen a fiú irányába. - Nem megyek sehová sem, ameddig a saját kezemmel nem látom a gyermeket. És amint megszületik, én mondom, a tulajdon két kezemmel fogom megfojtani!
