A "The Guardian", az "All Hail My Demon" és a "Lucifer's Bastard" című, összefüggő történetszériám szereplőinek tárháza, mely az újonnan megjelenő szereplőkkel karöltve egyszerre frissül majd. A széria köteteinek egységes neve a "Transcendence Chro...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Wyatt a Nagyterem felé igyekezett. Azaz igyekezett volna, ha képes lett volna egyszerre bezárni a sufni ajtaját és megtartani azt a két darab, roskadásig megtöltött, hatalmas dobozt, amelyben a karácsonyi csecsebecsék voltak. Valamilyen egészen furcsa hagyomány miatt még az alvilágiak is ünnepelték a karácsonyt az intézményben, holott nekik aztán tényleg semmi okuk nem volt Jézus születésének örülni. Wyatt viszont szerette a karácsonyt, ha másért nem is, akkor hát az ünnepi hangulatért, a finom ételekért és a meghitt együttlétért édesanyja, s idén végre jóbarátai társaságában is. Mert úgy érezte, végre voltak igazi barátai.
Wyatt mindig is különcnek számított. Nem igazán a szexualitása miatt, hanem sokkal inkább azért, mert sosem azzal foglalkozott, mint amivel mások. Nem igazán szerette a 22. századi kütyüket, sőt, nem is nagyon értett hozzájuk. Holofonja nem volt, teleportálni magától is tudott, s az egész életét a Félvér Akadémián töltötte, amely inkább a 19. századot idézte fel benne. Wyatt tehát jobban szerette a hagyományos dolgokat. Ezért rajongott a régi karácsonyi szokásokért is.
Lábával végül berúgta a sufni ajtaját és közben elindult a Nagyterem felé. Nem számított soha egy izmos alaknak, így nem volt könnyű a nagy dobozokkal egyensúlyoznia, ráadásul még az is rátett az egészre egy lapáttal, hogy a szőnyeg nem állt egyenesen a folyosón, így el-el botlott néha benne.
- Várj, segítek! - szólította meg egy ismerős hang kuncogva. Wyatt a nagy dobozoktól nem látta az illető arcát, de a hangja alapján be tudta azonosítani azt: magas hang volt, de kellőképpen férfias és a fiút egy csapásra libabőr lepte el, már attól is, ha csak rá gondolt.
Hát pláné amikor elvette tőle a dobozt!
Leon minden pénzt megértő, széles, hófehér mosolyától Wyattnek rögtön remegni kezdtek a lábai, szíve gyorsabb ütemben dobogott odabent a mellkasában, s amikor egy pillanatra a keze összeért Leonéval a súrlódás pillanatában, olyannyira vörös lett, hogy nem is bírt a fiú szemébe nézni.
- Khm, szia, Leon! - köszörülte meg a torkát kínosan.
- Szia! A Nagyterembe viszed, ugye? - kérdezte a fiú, mire Wyatt aprót bólintott. - Veled tartok! - jelentette ki, majd mindketten elindultak. Az idősebb fiú ekkor végre valahára ismét fel mert pillantani, s meglátta, hogy Leon lazán a hóna alatt cipelte a nehéz dobozt, miközben egy hatalmas, fekete bőröndöt húzott maga után.
- Most mész haza? - tette fel a világ legbanálisabb és legegyértelműbb kérdését, ami miatt legszívesebben a falba verte volna a saját fejét. Sejtése sem volt arról, hogy egyébként Leon sosem tartotta hülyének a kérdéseket, sőt, mindig örült, amikor Wyatt felőle érdeklődött. Nem sokan tették ezt manapság, még Gray sem, bár őt megértette, hiszen megvoltak a maga kis gondjai.
- Igen - mosolyodott el. - Nagyon remélem, hogy a szüleim idén mindketten otthon lesznek karácsonykor! Kicsit szomorú lenne, ha csak Wispával ketten lennénk.
