4. fejezet

576 31 2
                                    

Naruto

Már 4 óra előtt készenlétbe helyeztem magam nehogy esetleg néhány lila folttal a szemem alatt keljen holnap besétálnom az iskolába. Matek könyv, matek füzet be a táskába. Az utóbbiba alig van írva. Remélem sikerül elhitetnem Sakura-channal, hogy ez a második füzetem. De ha nem akkor az indulás előtti utolsó pár percemben még gyakorolnom kell az ütések elől az elhajolást.  

Amint megérkeztem (az utolsó pillanatban, de mindegy szeretek veszélyesen élni) ezzel fogadott Sakura-chan.

- 4 óra előtt 1 perccel. Ez igen Uzumaki Naruto. Örülök hogy időben idetoltad azt a sunyi rókaképedet.  Kezdjünk is neki a mateknak. - Lehet, hogy ez egy kicsit gonosz volt de már megszoktam. Egyszerűen ilyen a stílusa. Ettől még tud kedves lenni. 

2 óra szenvedés után megszabadultam. Hála Sakura különórájának, álmomból felkelve is el tudok mondani mindent a törtekről.

Hinata

 A különórám elég érdekesre sikeredett. Sasuke hamar megértette az anyagot és ami a legjobb, hogy egy szót sem szólt. Még kettő vagy három órát tartok majd Mr. Némának. És hát ott volt még egy apró probléma. Neji-niisan. Az órám alatt végig ott ült és Sasukét méregette. Az áldozat csak óra végén kérdezte meg tőlem, hogy mit tett Neji ellen. De ezt is olyan unottan, hogy én éreztem magam kellemetlenül helyzettől. Sajnos csak bocsánatot tudtam kérni a bátyám nevében. Ezután rögtön el is ment. Hűűűű. Milyen jóban vagyok én a fiúkkal! Ezek után kérdőre vontam Neji-niisant.

- Miért méregetted úgy Sasukét mint egy kibelezett csirkét? - kérdeztem meg tőle.

- Mert egy fiú és inkább ellenőriztem. - Úgy tűnik a bátyám nehezen kezeli a fiúügyeimet. De ez még túlélhető. De hát Sasukétől kicsit sem kell tartania. Olyan antiszociális, hogy néha azt is elfelejtem, hogy tud beszélni. 

Természetesen ma is késésben voltam. De Sakura nem volt bent a suliban még akkor sem amikor beestem csöngetés előtt 2 perccel. Matek órával kezdtük a napot. A sensei tudatta velünk, hogy Sakura is elkapta az influenzát. Ezért legalább egy hétig hiányozni fog. A matektanárunk azt is kijelentette, hogy a továbbiakban egy kicsit át kell vennem Naruto korrepetálását is. Először is ez azért lesz érdekes, mert a két ősellenséget együtt kell tanítanom. Tuti, hogy megölik egymást azalatt a 2 óra alatt. A másik a bátyám. Óvatosan ránéztem, úgy hogy ne vegye észre és azt láttam, hogy a szőkét méregeti. De nem úgy mintha érdekes lenne hanem mintha éppen a szöveget találná ki a sírkövére. Ez nekem már most nem tetszik.  

Matek óra után Nejivel szerettem volna beszélni, de belefutottam Narutóba. Szó szerint. Körülbelül egy fejjel magasabb nálam, szóval felnézve kértem tőle bocsánatot.

- Semmi baj. - válszolta nekem nagyon aranyosan mosolyogva. - Figyu Hinata, beszélnünk kéne a korrepről. Most akkor ez, hogy lesz pontosan?

Az agyam lefagyott. Annyira a bátyámra koncentráltam, hogy el is felejtettem azt, hogy mit fogok a kezdeni a két rivalizáló fiúval. Pár variációt lejátszottam a fejemben. Lehetne, hogy Sasukét 4 órától 6 óráig korrepetálom és Narutót pedig 6 órától 8 óráig. De nem. Nincs erre energiám és pofátlanság lenne a szőkét ilyen későn áthívni és tanításra ösztökélni. Lehetne, hogy egyik nap Sasukét a másik nap pedig Narutót korrepetálom.  Ez sem jó. Nemsokára itt vannak a TZ-k és más nagydolgozatok. Kifutnánk az időből és mindketten megbuknának. Egyszerre kell őket korrepetálnom.

- Hát... Gye-gyere át 4-re és a tö-többit akkor megbeszéljük j-jó? - szörnyen zavarban voltam. Az arcom lángolt és fehér ujjakkal fogtam a könyveimet.

NaruHina: Igaz szerelemDonde viven las historias. Descúbrelo ahora