NaruHina: Igaz szerelem

6. fejezet

1 héttel ezelőtt

Sasuke

Ma már jobban voltam. Ez az influenza nagyon ledöntött a lábamról. Jelenleg nincs lázam, de még mindig gyengének érzem magam egy kicsit. Egy sétától biztos jobban leszek! A friss levegő segíteni fog a felépülésemben. Sétálás közben, szokásomhoz híven a gondolataimba merültem. Már megint arra a kegyetlen bátyámra gondoltam. 8 évvel ezelőtt brutálisan meggyilkolta a szüleimet és a rokonságot. Akkor ő is körülbelül velem egyidős volt. Sajnos sikeresen meglépett, és azóta hírét sem hallottam. Jelenleg egyedül élek. A szomszédok segítenek fenntartani az otthonomat és sok másban támogatnak engem. Az egész környék kedvelte a szüleimet és mind úgy gondolták, hogy az a minimum, ha a szegény árva fiuknak segédkeznek. Már nyolc éve csak az éltet, hogy rendőrré válva én foghassam el az átkozott testvéremet Itachit. A nagy agyalásból egy kiáltás szakított ki. Ez is pont jókor jött, mert majdnem beleütköztem egy fába. De nem is akármelyikbe! Ez a suli utcájában található óriás cseresznyefa volt. Mégis, hogy kerültem ide? Ekkor újra kiáltást hallottam. A hang irányába fordítottam a fejem. Ismerős volt. Az utca másik oldalán, az iskola hátuljában Sakura és kettő tizenkettedikes fiú álldogált.

- Na mi van kislány? Add csak szépen ide azt a táskát! - kezdte az egyik. Látszódott rajta, hogy nem volt teljesen magánál, mivel furcsa tekintete volt és dülöngélt. A társa is ezeket a tüneteket produkálta. Valószínűleg olyan részegek lehettek, hogy megpróbálták kirabolni az első arra járó embert.

- Nem adom! Mit képzeltek? - tiltakozott Sakura. 

- Ne akard, hogy erőszakhoz folyamodjunk! - fenyegetőzött a másik. Ekkor már megindultam feléjük. Mit képzelnek ezek? Egy náluk fiatalabb embert ráadásul egy lányt akarnak megverni, kirabolni és fenyegetni? Gyorsan közbe kell lépnem mielőtt még ezek a disznók kezet emelnek rá! Már az utca másik felén voltam amikor a legsokkolóbb dolog történt. Sakura elmosolyodott.

- Hadd helyesbítsek fiúk! Ti ne akarjátok hogy én erőszakhoz folyamodjak! - és ledobta a táskáját a földre. A részeg srácok már megindultak felé és azt tervezték, hogy gyorsan elintézik ezt a kislányt és meglépnek a szajréval. De ekkor Sakura is támadott. Még nem nagyon láttam karate mérkőzést, de mégis felismertem a küzdősportot. A rózsaszín hajú lány vérprofi volt. Rúgott, védett, elhajolt. Pár perc múlva a két tizenkettedikes ki volt dőlve mint két zsák krumpli. Sakura felkapta a holmiját és elindult, mintha mi sem történt volna. Ekkor utána kiáltottam:

- Sakura! - ő megfordult, én meg elindultam felé. Egy kicsit kellett csak kocognom, hogy utolérjem. A lány nagyon megdöbbent arcot vágott, és nem tudta hogy, mit keresek itt. 

- Ööö... Szia Sasuke-kun jobban vagy már? Hallottam hogy elkaptad az influenzát. - próbált meg velem szóba elegyedni. Teljesen nyilvánvaló volt, hogy zavarban van mivel vörös volt az arca, és a haját babrálta. 

- Ezt inkább nekem kéne megkérdeznem! Azok a fiúk nagyon veszélyesek voltak! - nem vagyok az az aggódós típus, de ez engem is teljesen meglepett. Lehet, hogy kívülről hidegnek és bunkónak tűnök de ez nem teljesen így van. Csak nem érdeklődök annyira más emberek iránt és maximum Narutóval beszélek (értsd: veszekszek) néha, hogy leállítsam, mert nagyon idegesítő. Én megvagyok egymagamban is és mivel egyedül élek, ezért némaság sem áll távol tőlem. Nem szoktam megnyílni más embereknek néhány sulin kívüli barátomat kivéve. A nevük Suigetsu, Karin és Juugo. 

- Te-te láttad? - ment az arca még egy árnyalattal vörösebbe. Valószínűleg szégyellte a tettét.

- Igen. Nagyon ügyes voltál. Hol tanultál meg így karatézni? - kérdeztem.