We go! Up?

Mindig Is Utáltam Az Iskolát...

Éreztem, ahogy zuhanok. Ahogy semmi sincs a lábam alatt. Ahogy a gravitáció felülkerekedik rajtam és leránt magával a mélybe.
Már vártam, hogy mikor csapódom a betonba, de semmi hasonló nem történt. Helyette valami márt éreztem.

Valaki szorítja a csuklómat.

-Ne merészeld elengedni a kezem! - hallottam meg Jeno hangját, aki a hason feküdt és úgy tartott engem.

Ösztönösen lenéztem, de lehet nem kellett volna. A betonból olyan fél méter nagyságú vas tüskék álltak ki, amik könnyedén fel tudtak volna nyársalni. De, hogy Vöröskét idézzem, létezik csapatmunka is...

-Ne nézz le.
Bocs Jeno, de már késő.
Haechan is nyújtotta a kezét, így ketten gond nélkül felhúztak és minél távolabb vittek a lyuktól.

-Megmaradsz? - nézett rám Mark aggódóan.
-Talán. És köszönöm. - pillantottam a megmentőimre.
-Semmiség. Viszont lehet, ezek után nem célszerű sokáig egy helyben maradni.
Mivel mindenki egyetértett Haechanal, így ismét elindultunk.

Nagyobb volt ez az egész hely, mint amilyennek elképzeltem…

-Biztos minden oké? - lépett mellém Jeno. Hangja aggodalmat sugárzott.
-Fogjuk rá. Viszont hallgatnom kellett volna rád. Nem kellett volna lenéznem.
-Szólhattam volna korábban is… Bocsi.
-Ne sajnáld. Nem a te hibád. Amúgy is. Köszönöm. Ha te nem lettél volna, már én se lennék.
-Ugyan. Nekem csak az számít, hogy mindenki kijusson innen innen élve.

Pár percig csendben sétáltunk egymás mellett, amikor egy zöld búrát véltem észrevenni, akit egy rózsaszín hajú egyén is követett.

Végre teljes a csapat.

-Végre megvagytok! - jött oda Jaemin hozzánk, oldalán Chenleval.
-Renjun majdnem meghalt! - mondta Haechan teljes lelkesedéssel, mire Mark tarkón vágta.
-Legalább ne ilyen hangsúllyal.
Az újonnan érkezők kicsit lefagytak a hír hallatán.
-Jenonak hála, nincs semmi bajom. Nem kell aggódni. Csak jussunk ki innen minél előbb.

Nagyjából 2 perc sétálás után elérkeztünk egy ajtóhoz. Viszont csak egy baj volt. Csak kóddal volt nyitható. És ekkor ki jelent meg teljes alakos hologramként? Hát Vöröske!
Egy fekete-fehér, kockás ing volt rajta, egy fekete-piros kockás zakóval, amihez fekete nadrágot és cipőt párosított.
-Gratulálok! Mind épségben eljutottatok idáig! Ügyesek vagytok. - gyermeteg hangulata ismét komollyá változott – De van egy végső feladat az 1. szinten. A kód, aminek igen egyszerű, csak egy feladványt kell megfejtenetek.
-Te most csak szívatsz minket, ugye? - szólalt fel Jisung.
-Én? Dehogy is! Csupán csak izgalmassá teszem a játékot!
-Neked izgalmas, hogy az élet peremének szélén láthatod az embereket? Neked ez az egész tényleg csak egy játék?
-Miért? Mi más lehetne, ha nem egy játék? De akkor kíváncsiak vagytok a feladványra? Csak mondom, időre megy.
-Akkor bökd már ki végre! - utasította a vöröst Mark.
-Az erdőgazdaságban háromféle fát nevelnek, fenyő, tölgy, platán, három téglalap elrendezésű parcellában. A tölgyfák parcellájában 4-gyel kevesebb sor van, mint a fenyőfákéban, és minden sorban 5-tel kevesebb fa van, mint ahány fa a fenyő parcella egy sorában áll. 360-nal kevesebb tölgyfa van, mint fenyőfa. A platánok telepítésekor a fenyőkéhez viszonyítva a sorok számát 3-mal, az egy sorban lévő fák számát 2-vel növelték. Így 228-cal több platánfát telepítettek, mint fenyőt. Hány sor van a fenyők parcellájában? Hány fenyőfa van egy sorban?
-Mi a franc ez? Érettségi feladat? - horkant fel Haechan.
-A többségetek már lerakta azt, szóval nem hiszem, hogy olyan nagy problémát okoz majd a feladat. Vagy mégis? - nevetett fel a hologram – 5 percetek van megoldani. - és azzal el is tűnt.
-Vöröskének igaza van. Ha meg tudtuk csinálni az érettségit, akkor ez is menni fog! - lelkesített minket Mark.
-De én még nem érettségiztem… - nézett szomorúan Jisung.
-Tudjuk, majd mi megoldjuk helyetted meg Chenle helyett i-
-36 és 50. - szólalt meg a semmiből Chenle.
-Mi 36 és 50? - néztem én is rá.
-A megoldás. 36 és 50.
Jaemin gyorsan beütötte a két számot egymás után és az ajtó tényleg felnyílt.
-Miért néztek így rám? Nem sokára érettségizek. Logikus, hogy meg kell tudnom oldani egy ilyen feladatot.
-Mindezt fejben?
-Ch, azért én is ember vagyok. Persze, hogy nem! - mutatott a mellette lévő területre. A beton tele volt firkálva x-ekkel és y-okkal, meg egy csomó számítással.
-Anyám, de elszoktam ezektől… - merengett el gondolataiban Haechan.
-Te még nem egyetemre jársz? - nézett rá Jisung. Haechan, kérdésére nem válaszolt, szerintem rájött, hogy ezzel csak a saját sírját ásná egyre mélyebbre.

-Akkor, ki megy előre? - nézett a csapatra Jaemin. Valahogy látszott, hogy nem ő akar az első lenni.

Az ajtó mögött egy sötét szoba tárult elénk. A fény, ami abból a teremből szűrődött át, ahol tartózkodtunk, csak egy nagyon kis területet tudott megvilágítani, ráadásul azt sem eléggé. Azon a kis részen nem volt semmi, csak a betonpadló.
-Én nem! - kiáltottam Jisung-al egyszerre, majd én Jeno, ő pedig Mark mögött rejtőzött el.

Pár perc szemezgetés után végül Jeno lépett elő.
-Akkor majd megyek én…
Jeno vett egy mély levegőt, majd besétált a terembe, ám amint beért, a kő ajtó ismét bezárult. Hiába próbáltuk meg a kóddal, vagy bármi mással kinyitni, sehogy sem sikerült.
-Hékás. Ne törjétek össze a berendezés. - jelent meg ismét a hologram-Vöröske – Ne aggódjatok, mindenki sorra fog kerülni. Egyesével. De ne felejtsétek, minden perc számít.
-Ha egyszer kijutunk innen, a saját kezeimmel fogom megfojtani… - mérgelődött Haechan, ahogy ismét eltűnt az általunk utált személy alakja.

Pár perc múlva ismét kinyílt az ajtó, ám senki sem volt már bent. Jaemin nem sokáig tétovázott. Szinte azonnal be is ment, az ajtó pedig mögötte is bezárult.
Aztán megint nyílt az ajtó, ezúttal pedig Haechan ment be. Ez mind addig ment, amíg csak én, Mark és Jisung maradtunk. Ekkor én léptem be, hogy a kihívás elébe nézzek.

A szoba pont annyira volt sötét, mint a tükörszoba. Hirtelen felkapcsolódott egy lámpa, ami egy asztalt világított meg. Közelebb mentem, hogy megnézzem, mi van rajta. Ekkor ismét meghallottam Vöröske hangját, de sehol sem láttam.
-Sunshine. Egy feladatod van. A lehető leggyorsabban kell teljesítened egy feladatot a szobában található eszközök segítségével. Készíts egy éghetetlen papír zsebkendőt.

Hirtelen azt se tudtam fiú vagyok-e vagy lány. Éghetetlen papír zsebkendő? Tudom, hogy lehetséges, még rémlett valami a 4 éves kémia tanulásomból, de egyik adat sem volt tiszta.
-3 lehetőséged van.

Végignéztem az asztalon. Volt rajta 3 zsepi, egy öngyújtó, gyufa, egy fehér palack, amibe beleszagoltam, így meg tudtam mondani, hogy nem is kicsit tömény alkohol van benne. Volt még 6 pohár, egy másfél literes víz, valamint egy zseblámpa is. Ösztönösen a zseblámpához nyúltam és elkezdtem körbenézni a szobában. Persze, hogy nem volt semmi használható. Nem is értem, miben reménykedtem. Találtam egy üres vödröt, egy táskát, amiben csak lapok voltak, találtam még egy mérőpoharat is. De mást nem. Emiatt igyekeztem nem pánikolni, ami sajnos elkerülhetetlen volt. Pár perc után végül vettem egy mély levegőt és végig gondoltam ezt az egészet. Ha tiszta alkoholba teszem, akkor tuti elég. Ha vízbe, akkor nem fog meggyulladni. Tehát elegyítenem kell a kettőt. Azt mondta, 3 lehetőségem van. Hát akkor próbálkozzunk.

Fogtam a mérőpoharat és nagyjából a harmadáig megtöltöttem vízzel, a kétharmadát meg alkohollal. Beletettem az egyik zsepit, majd miután jól megszívta magát, kivettem és meggyújtottam.

És meggyulladt!

Majd ugyanolyan gyorsan el is égett...

-Már csak 2 lehetőséged maradt.
Fejemet megrázva próbáltam nem odafigyelni a hangra.
Valószínűleg a sok alkohol miatt éghetett el az anyag. Vagyis ha a víz a több, akkor nem fog meggyulladni. Ergo, fele-fele arányban kell lennie a két folyadéknak. Gyorsan ki is mértem az adagokat, majd míg a zsepi megszívta magát, én vártam a csodára. Mert nekem a siker, egy csodával érne fel. Aztán a zsebkendő hamar lángra is kapott. És csak lángolt és lángolt. Majd lassan elaludt, a zsepinek pedig semmi baja nem volt. Számat csak egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el. Majd hallottam, ahogy valami felemelkedik. Egy fal volt, amely utat mutatott egy jól megvilágított szobába, emiatt szükségem volt pár percre, amíg a szemem hozzászokott a fény viszonyokhoz.
Miután kitisztult a látásom, észrevettem, hogy a szobában tartózkodnak azok a személyek, akik előttem mentek be a szobába. Emiatt nagy kő esett le a szívemről.

Még mindig élnek.

🍂🎡🍂

Olyan 15 perccel később hallottuk, ahogy ismét felnyílik az ajtó. Mark lépett ki rajta, akinek az arcáról a mosoly hamar lefakadt, miután végig nézett rajtunk.

-Hol van Jisung?

Folytatása következik~