Cserediák program

Part 4

*Állok a vasút mellett, velem van Kristóf is. De nem csak ketten voltunk. Velünk volt egy lány és két fiú. A lánynak gyönyörű szőke vállig érő haja volt. Az egyik fiú nagyon jófejnek tűnt, nagyon nyitott felénk és mindenre volt szava. A másik fiú, a leghelyesebb srác volt akivel életemben találkoztam. Rajta rengeteget időzött a tekintetem, de igyekeztem nem feltűnően bámulni. De basszus, annyira tökéletes!
 Éppen egy autónak támaszkodunk neki, ami fogalmam sincs, hogy kié.Kristóf törte meg a csendet:
-Na hát itt sincs másképp mint Magyarországon, 3 perccel hamarabb megállítanak, ha jön egy kurva vonat... - a szavai furán csengtek a fülemben. Tökéletesen értettem amit mond. De valami nem stimmel. A helyes srác is megszólalt, aki velünk volt:
-Tényleg? Én néha kezdem pedig elhinni, hogy a Kaliforniai vonatközlekedésnél nincs is szánalmasabb. - erre a kijelentésére Kristóffal egyszerre nevettünk fel.  Olyan angyalian kellemes hangja van ennek a srácnak. De neki sem stimmel valami a beszédével. Úgy éreztem meg kell szólalnom:
-Hallod, egyszer el kell jönnöd Magyarországra.
Ezen mindannyian elnevettük magunkat, és közben rá is jöttem, mi a baj. Angolul beszélünk. Angolul beszélek folyékonyan. És Kristóf is. És a 2 srác is. A lány nem szólt semmit, csak nevetett.
Az éjszaka közepén egy vasút mellett várakozom egy kocsinak támaszkodva, 3 idegen+ Kristóf társaságában, és fogalmam sincs hol vagyunk. Hirtelen csörömpölő hang ütötte meg a fülem, mire megfordultam, és láttam hogy jön a vonat. Még mindig csörömpöl. Nem hagyta abba. Ahogy egyre közeledik, egyre hangosabb. Kb 30 méterre jár tőlünk, és már nem bírom, hátrálnom kell 2-3 lépést. Már nagyon hangos. A fülemhez kellett tennem a kezeim, nehogy kiszakadjon a dobhártyám.*

Képszakadás
A csörömpölés nem halt el, viszont ahogy ébredtem fel és tértem magamhoz, egyre inkább kezdett az ébresztőm hangjára hasonlítani. A kezeim a fülemnél voltak, és még kómásan is realizálódott bennem, hogy álmodtam, így gyorsan elvettem őket.
Álmosan átfordultam a másik oldalamra, és kinyomtam. Megnéztem az időt. 2:30. Nagyon király. Bár még mindig jobb, mintha anya vagy apa rontaná rám az ajtót. Mert tényleg ezt csinálják. Kb. 45 percem van elkészülni, és tudniillik, minden  reggel borzasztó lassan készülődöm. Minden nap henyélek még 5-10 percet az ágyban ébredés után. Ma viszont másképp volt. Igaz, hogy álmos voltam, de egy cél, egy úticél lebegett előttem. Ugyanis ma már a californiai házban, az ideiglenes szobámban fogok aludni. 

Kibújtam a takaró alól, és éreztem ahogy elönt a boldogság. Illetve még azt is éreztem, hogy fázom. Nem csináltam semmit, nem vettem magamra pulcsit és nem indultam el készülődni, hogy talán időben el tudjunk indulni. Ültem az ágyam szélén és bambultam magam elé. Felfoghatatlan számomra még mindig ez az egész. Két hétig Kaliforniában leszek, az új osztálytársaimmal, az új családommal, egy új házban, egy teljesen új szobában, új környékkel, új utcákkal, új belvárossal, új sarki kisbolttal. Egy dolog lesz ugyanolyan, ami nem különbözik a hétköznapoktól. Kata és Kristóf. Nagyon hálás vagyok amiért ők jöhetnek velem, Kristóffal nagyon jóban vagyok, sokat lehet vele beszélgetni és egyszer osztálykiránduláson lelkiztünk, azt sosem felejtem el. Ő az a tipikus okos srác, de nem az a lúzer-okos, hanem aki ötösöket szerez, de nem vág fel vele. Ha négyest kap, nem kap idegösszeroppanást. Nem idegeskedik vizsgák előtt, mert tisztában van a képességeivel. Segít a dolgozatoknál. Aki tanul, de van ideje a barátaira és a médiapletykákkal is képben van. Nem tudom hány órát aludhat naponta, hogy ennyi mindent csinál. Katával nem beszélek olyan sokat, ő mindig ide-oda csapong az osztályban, míg nekem megvan a megszokott baráti köröm...Kaliforniában vannak egyáltalán sarki kisboltok?
A gondolkozásomat anyukám szakította meg, aki berontott (igen, mondtam) a szobámba, és az első dolog amit meglátott az az, hogy ülök az ágyam szélén. Vártam, hogy kiabáljon, hogy kiakadjon, hogy a fejemhez vágja, hogy aludnom kellett volna.
-Te...végig fent voltál? - nézett rám furcsán, mégis kétségbeesetten. Én odafordultam kialvatlan, "most keltem fel ne szólj hozzám" fejjel, és meg is értette, mert egy ilyen "jaa" arccal nézett rám. Néma gyereknek anyja érti a szavát. Legalábbis nálunk.

3:40
Apa leparkolt kocsival a Dobó István téren, már ott állt a kis mikrobusz, az osztályfőnök, illetve Kristóf és a szülei. Kiszálltunk a kocsiból, kivettem a bőröndömet és odasétáltunk. Apukám bemutatkozott mindenkinek, én pedig Kristóf szüleinek. Beszélgetésbe kezdtek, én viszont körbenéztem a téren, miközben fogtam a bőröndöm fülét. Van a városnak egy csendes pillanata is. Az pedig hajnali háromnegyed 4. Nem ment a szökőkút, viszont égtek a fények. A vár meg volt világítva, illetve különböző éttermek is. Egy lélek sem volt rajtunk a környéken. Hirtelen összerezzentem, mert arra lettem figyelmes, hogy odalép hozzám egy kb. 60 éves, 190 cm magas, kövér férfi. Cigi lógott a szájából, ezüst karkötői és karórája indokolatlanul hangosan csörögtek.
-Add ide a bőröndöd kislány - iszonyatosan rekedt hangja volt, pontosan olyan, mint amilyennek kinézett: egy 60 éves láncdohányos. Pár másodpercet hezitáltam, aztán rájöttem, ha egy tolvaj lenne, oda se jött volna hozzánk, főleg nem állt volna ki így elém és kéri el a bőröndömet úgy, hogy mindenki hallja.
Így nagyot nyelve átnyújtottam neki a bőröndöm, és azzal a lendülettel felkapta, majd fél kézzel berakta a kisbusz csomagtartójába.
3:55
-Katáról tudtok valamit? - kérdezte az osztályfőnök.
-Felhívjam? - kérdezte Kristóf, és nem is lepődtem meg, hogy megvan neki a száma. Mindenkivel jóban van.
-Igen, légyszi hívd már fel. - mondta az osztályfőnök aggódó nézéssel, így Kristóf félrevonult, majd a füléhez emelte a telefont.