Cserediák program

Part 5

Amíg Kristóf telefonált, gondolkoztam, hogy vajon elindulunk-e időben. Néztem a mellettünk 4-5 méterre álló fiút, aki zsebre vágott kézzel, kicsit durván beszélt Katával. Nem hibáztattam érte, ha Katával finoman beszél valaki, akkor a lány elpoénkodja a dolgokat.
Az osztályfőnök a szülőkkel beszélgetett, közben a buszsofőr a busznak támaszkodva cigizett.
Kristóf vissza is sétált közénk, és közölte a tényeket:
-Kata még pizsamában van, állítása szerint hatalmas baj, hogyha nem keni ki magát a 17 órás repülőútra, így meg se tudtam győzni.
Az osztályfőnök lehunyta a szemét és egy "ezt nem hiszem el"-t suttogott az orra alatt.
-Viszont - folytatta Kristóf hivatalos hangnemben - mivel útba esik a lakása, 10 perc múlva ki tud szaladni a ház elé és ott felvesszük.
-Na, oké - szólt egyből az osztályfőnök. - akkor indulhatunk. Búcsúzkodjatok!-
Én odaálltam apukámhoz és átöleltem, majd adott 2 puszit az arcomra.
Kristóf adott egy rövid ölelést az anyukájának, aminek látszólag az anyukája nem örült, hiszen a kisfia mégiscsak Kaliforniában lesz 2 teljes hétig távol a családjától, egy idegen környezetben. Egyszerűen szörnyűek ezek a szülők... egy hosszabb ölelésre van ilyenkor szükség.
Ezután a fiú odalépett az apukájához, adtak egymásnak egy "haverpacsit" majd az megveregették egymás vállát.
-Fiam, szedjél össze egy jó nőt - mondta neki mire akaratlanul is felnevettem.
-Nenenenene, mert akkor drága lesz a repülőjegy, hogyha újra találkoznak. - avatkozott bele Kristóf anyukája, mire az apuka elgondolkozva maga elé nézett és amolyan "ez mondjuk igaz" bólintással fejezte ki egyetértését, ezután újra a fia szemébe nézett.
-Akkor legalább hozz sört apádnak. 
Kristóf felnevetett majd megveregette az apja vállát.
-Meglesz meglesz...
-Gyertek szálljunk be! - invitált az osztályfőnök aki már a kisbusz ajtaján hajolt ki.
Kristóffal odasétáltunk, a fiú intett, hogy menjek csak előre, és beszálltunk. Egyszemélyes helyek voltak, mindannyian helyet foglaltunk, az osztályfőnök a sofőr melletti székre ült.
-Indulhatunk gyerekek? - kérdezte a sofőr hátrahajolva.
-Igen - feleltük kórusban az ofővel és Kristóffal, mire a sofőr beindította a kisbuszt majd bezáródott az ajtó.
Kinéztem az ablakon, és mivel égett a buszban a lámpa, így nem tudtam ki az apukám. Elkezdtem integetni azoknak a sötét körvonalaknak akik ott álltak, majd lassan elindult a busz. Én folyamatosan integettem a sötétbe. Kicsit rossz érzésem volt. Elmegyek 2 hétre nyaralni és nem fogom látni a szüleimet. Se a barátaimat, se a családomat. A szívemet markolta ez az érzés. Viszont borzasztóan izgultam és vártam azt, hogy odaérjünk. És nem csal Kaliforniába. Vártam, hogy felvegyük Katát útközben, azt, hogy kikanyarodjon a busz az autópályára, hogy a reptérre érjünk, és valami ne stimmeljen majd a csomagom súlyával, ezért elküldenek intézkedni, hogy a sok baj után a terheket levéve a vállamról felsétáljak a repülőre, hogy aztán beduguljon a fülem és 17 óra után leszálljunk. Hogy elfoglaljuk a szállásunkat, és megismerjek új embereket. Hogy megtaláljam az osztályból a leghelyesebb fiút, és beleszeressek mint a filmekben. 
Kikanyarodtunk egy utcára és elindultunk Kata háza felé.
Az 5-6 perces út csendben telt, amíg le nem parkoltunk a társasház elé amiben Kata lakik. De az említett személy nem volt a ház előtt.
Ott álltunk a busszal egy üres parkolóhelyen és csak néztük a ház bejáratát.
-Hol a kiscsaj? - kérdezte a rekedt, mély hangján a sofőr.
-Hát arról volt szó, hogy lejön a ház elé. - szólt közbe az ofő.
-Felhívjam?- kérdezte Kristóf a telefonját a magasba emelve.
-Igen.
Kristóf kikereste Katát a névjegyzékben és a füléhez emelte a telefont. Legalább 15 másodperce csendben ültünk és vártuk, hogy Kata felvegye a telefont. Szerintem ennél hosszabb 15 másodpercet még nem nagyon éltem át. 
Én Kristófot néztem, amíg ő lazán ült és az IPhone-ját a füléhez tartotta. Hirtelen elkapta a fülétől és értetlenül nézte a képernyőt.
-Letette.
A sofőr sóhajtott és rácsapott a kormányra.
-Valakit zavar ha rágyújtok?
Kristóffal nemet válaszoltunk, míg az osztályfőnök elhúzta a száját.
-Üljön hátra hölgyem - válaszolta a sofőr, és elkezdte letekerni az ablakot.
Egy nagy ajtónyikorgást hallottunk, és elkezdtünk forgolódni, hogy honnan jöhetett a hang. Kristóf egyből gondolta, hogy mi a hang forrása és mikor ránéztem, hanyagul rámutatott az ablakra. Megfordultam, és Katát láttam, ahogy pizsamában, vans cipőben, kócos konyttyal, a telefonnal a kezében, és egy hatalmas bőrönddel kinyitotta az ajtót, és elindult a busz felé.
A sofőr kinyitotta a busz ajtaját és kiszállt, hogy be tudja rakni Kata bőröndjét. Kata megállt, odanyújtotta a csomagját és az övtáskáját magán hagyva, telefonnal a kezében beszállt a buszba. 
-Szép a sminked. - nézett rá Kristóf szemtelen mosollyal.
-Tudod mennyire nem volt kedvem ehez? Minek öltözzek át, úgyis alszom vagy filmezek.
Kristóf előrehajolt a széken, hogy a busz elején álló lányhoz szóljon:
-Mert amikor megérkezünk a hanfordi házunkba, és meglátnak így a "szüleid" -ezt a levegőben idézőjellel mutatta- nem kelt jó benyomást. -  Ezt Kata egy "ooooo" nézéssel és száj elé tett kézzel jelezte, hogy belegondolt abba, amit az osztálytársunk mondott neki.
-Hát már mindegy. - vonta meg a vállát, és hátrasétált, hogy leüljön mögém.
Az út unalmasan telt, mindannyian zenét hallgattunk, vagy éppen néztünk ki a fejünkből, de egyikőnk sem szólalt meg.