Cserediák program

Part 3

Augusztus 7 19:30

Ülök a szőnyegemen, a bőröndöm előttem fektetett állapotban kinyitva. Gondolataimba merülve nézem az üres bőröndöt. Anya felküldött, hogy pakoljak össze, és felajánlotta a segítségét, amit nem fogadtam el. Nem szeretem, ha anyáék segítenek nekem a bepakolásban, mindent egyedül szeretek intézni. Természetesen anyukám 5 percenként nyitogatott be arra az esetre, ha mégis kéne segítség.

-Nem anya, nem kell- sóhajtottam fáradtan és egyre unottabban. Apukám, a megmentőm, egyből jött szólni, hogy hagyjon békén, be tudok pakolni magamnak egyedül is. Végtelenül hálás voltam ezért. Mint a legtöbb tinédzser.

Anya azóta már legalább 10 perce nem nyitott be, most mégis hajtotta a kíváncsiság, mert résnyire kinyitotta az ajtót és bekukucskált.

-MÉG HOGY NEM KELL A SEGÍTSÉGEM! - akadt ki magából mire én a szívroham határán felálltam, és odalépkedtem az ajtóhoz. - LÁTOD, SEHOL SEM TARTASZ!

-Anya, ígérem, fél óra és kész vagyok. - majd bezártam az ajtót ismét és sóhajtva elléptem onnan. A szekrényemhez léptem, és összeszedtem minden gondolatomat. Miket kell bepakolnom, miből mennyit vigyek stb stb... és nekiálltam.

Fél óra múlva be voltam pakolva a hatalmas bőröndbe és az összeírt listámon lévő dolgokat kipipáltam. Pólóból hetet raktam be, nadrágból ötöt, strandpapucs, egyéb ruhanemű, fürdőruha, 2 pizsama. Tisztálkodási szerek közül sampont, arclemosót raktam be, illetve néhány sminkterméket, mert gondolom lesz ott tusfürdő és fogkrém is. Vannak olyan tárgyak, amiket csak reggel rakok be pl.: telefontöltő, fogkefe, illetve reggel még egy táskába útra való dolgokat pakolok be. Azért tettem be ilyen kevés ruhát, mert ott úgyis nagyon sokat fogok vásárolni, és valószínűleg a Hitchcock család nem teljesen igénytelen, és van mosógépük. Természetesen bejött anyukám, és leellenőrizte, hogy mit pakoltam be, hiszen sosem leszek elég felnőtt és érett ahoz, hogy magamtól pakoljam be a tökéletes dolgokat ami mindig kellhet. Miközben anya átnézegette a cuccaim, és bármennyire is próbálkozott, semmibe nem tudott belekötni, ezért csak mondta, hogy nagyom ügyes vagyok és menjek zuhanyozni, majd kiment a szobámból. Anyu mindig is kötekedős fajta volt, úgy ahogy a húgom is. Én apura ütöttem szerencsére, aki halál nyugodt és nem veszi véresen komolyan a dolgokat, beletörődik a jó és a rossz dolgokba is. Ha jó dolog történik, annak nagyon örül, ha rossz, akkor sem dől össze a világ, hiszen mindig minden megy a megszokott formában, és semmi értelme akár percekre is megállni és elgondolkodni, miért nem vagy elég jó. Amióta középiskolába járok, azóta tudom, hogy ez hülyeség. Nincs olyan, hogy elég jó.
Az ablakomhoz léptem és kinéztem rajta. A szomszédaink már fel-felkapcsolgatták a villanyokat. Vicces és egyben érdekes is, hogy mik történnek egyes emberekkel amikről mit sem tudunk. Ahogy én látom a dolgokat, valószínűleg a szomszédaim felkelnek reggel kb. 6 órakor, megisszák a kávéjukat, puszit adnak a párjuknak, vagy a gyermeküknek, beindítják a kocsit és elmennek dolgozni. De nem így van. Sosem lehet tudni, hogy milyen gondolatai vannak, miközben megissza azt a kávét, vagy az úton, amíg beér a munkahelyére. Lehet nem is mennek dolgozni. Lehet az egyikőjük wellnessezni megy, a másik temetésre megy, a harmadiknak ugyanúgy telnek a mindennapjai, mint ahogyan szoktak, a negyediknek esküvője lesz. Pont annyira nem tudom ezeket a tényeket, mint ahogy ők sem tudják azt, hogy holnap ilyenkor már Kaliforniában leszek az ottani saját szobámban.