Tovább! (M&M ff.) ✔

1.FEJEZET

𝐕𝐀𝐒𝐈𝐋𝐈𝐂𝐀

A mai napom is úgy kezdődött mint a többi. Már hogy kezdődött volna másként amikor az elmúlt években semmi sem történt körülöttem. De úgy tényleg semmi. Emlékszem amikor fiatalabb voltam akkor mindig kirándultunk apával és anyával, de most már ezt kiölte a sok munka ami rájuk hárul. Na de milyen ember vagyok én, hogy rögtön panaszkodással kezdem. 

Lassan ki másztam az ágyamból majd elvégeztem a reggeli rutinom, ami nyilván mindenkinek ugyan az. Vagyis a legtöbb pontja biztosan, hiszen azért még sincs két egyforma ember. Legalábbis ezt híresztelik, de aztán ki tudja. Az utam az emeletről rögtön a konyhába vezetett, ahol szokásosan anyukámba botlottam, amint éppen pakolászott.

- Jó reggel! - köszöntem elfoglalva szokásos helyem az asztalnál. 

Különös érzésem volt már az ébredésem óta, amiről nem szívesen meséltem volna senkinek, mivel biztos őrültnek néztek volna. Mégis mintha ez a nap másnak ígérkezett volna, mint az elmúlt négy év bármelyike. Holott amióta elhagytam szent rejtekhelyem mindent ugyan úgy tettem, mint eddig. A szokásos szürke monotonitás igaz? Igazából ne is figyeljetek rám, nincs értelme. Ez az egész is biztosan azért van, mivel még arra sem emlékszem hogyan aludtam el, hát még arra, hogy mikor. Igen biztosan későn feküdtem le.

- Szia, siess mert hanem elkésel - lesett felém akár csak egy rossz amerikai drámában, mire muszáj voltam elnyomni egy ásításom miközben azt figyeltem ahogyan lehelyezte elém a reggelit.

- Rendben. Na és veled mi van? Ma mikor jössz haza? - kérdeztem de persze tudtam előre a választ. De azért szerettem volna lefutni a szokásos köröket, hogy semmi sem maradjon ki a mai napból.

- Egy kicsit korábban, talán hatra itthon is leszek.  Vendégeink lesznek - közölte egyszerűen, mire izgatottan tekintettem fel rá. No nem az hatott meg, hogy vendégeink lesznek, mivel a szüleim munkájából adódóan sok ember fordult meg a házunkba. Nagyon nehéz jó szálás kapni a környéken ezért is mindig amikor az ország másik feléből, vagy épp egy külföldi befektető érkezik akkor nálunk száll meg. Rosszul hangzik? Egy idő után már nem is szokatlan.

- Jól hallottam korább jössz? - kérdeztem vissza tele szájjal kimutatva az igazi okát az izgatottságomnak. 

- Igen, ezen ennyire meg kell lepődni? - nevette el magát.

- Jó na, de annyira megszoktam, hogy későn jössz haza - duzzogtam a tányéromat a mosogató kagylóba helyezve. 

- Igen tudom - sóhajtott fáradtan fel és egy sajnálkozó tekintetett engedett meg irányomba -, de úgy-e tudod, hogy ma te vagy a soros Vasilica? El kell mennem értük a reptérre. Ohh és jönnek még Luciaék is - mondta és elpakolta a tányéromat a mosogatóba.

- Persze, mindig számba tartom mikor kell nekem főznöm. Most megyek, még a végén tényleg elkések és akkor már tényleg egy sorozat főszereplője lehetnék, az pedig éppen most nem akarok lenni  - intettem az előszobába sietve.

- Jó legyél - kiáltotta a konyhából még utánam anyukám.

- Én? Mindig  - kiabáltam vissza, hogy mindenképp meghallja, majd már kint is voltam az ajtón.

A nap nagyon unalmas volt feleltem meg írtunk egy dolgozatot is mert hát amúgy kívülről fújjuk az anyagot. De lényegébe hamar elszalad az a hat órám ami volt így mikor vége lett a sulinak egyből elindultam haza, hogy gyorsan elkészítésem a vacsorát. Azért mégis csak elég sok éhes szájat kell ellátnom a mai este folyamán, még úgy is ha nem sokan tudják majd, hogy én főztem a vacsit. Mit is várnának egy csak tizedikes kislánytól, persze nem Luciaról és a családjáról beszélek, hiszen ők pontosan tisztában vannak vele, hogy a kedd esete az enyém.