Scarlet

2. Fejezet

~Nevra~

Téma: Vegyél fel órákat 

- Lehetne ilyen óra is: „Hogyan legyünk mi is olyan menők, mint Nevra, vámpírfogak nélkül?"

Elhúztam a számat, a többiek viszont hangosan felnevettek.

- Vagy „Nevra: Mit takarnak a fekete fürtök?" Azt biztosan tudjuk, hogy nem agysejteket!

Néhányan nevettek a beszóláson, egy ketten, mint én is, felé dobtuk a cipőinket. A srác ügyesen kivédte őket, de utána megadóan felemelte a kezét, és bocsánatot kért.

Letekintettem a kurzusokra, és tényleg szívesebben láttam volna, pár ilyet, ezek helyett; „Főzöl vagy kotyvasztól" vagy „Őseink naplója" maga az unalom, egyáltalán nem arról szól, amit az ember várna. Itt van még „Megfejthetetlenség titka" a szemeimet forgatom ezeken a neveken. Tényleg ezzel akarnak rávenni bennünket arra, hogy felvegyük őket? Ezzel csak alá ássák az egészet. Az egyetlen, ami hasznos lehet az a „Familiáris nevelde". Mégis a kedvencem a „Izomnevelés", egy tantárgy, amiben tényleg jó vagyok.

Elég sok órám volt, így még azt sem tudtam igazán, hogy hogy fogok edzésekre járni, és mellette tanulni is. Az ösztöndíjamat nem veszíthettem el, így muszáj volt megtartanom a jó jegyeimet. Azon gondolkodtam, hogy majd meg kell kérnem valakit, hogy segítsen. Kirázott a hideg a gondolatra. Egyedül is menni fog. Mondogattam magamban, és lassacskán el is hittem.

- Jön a levezető kör, Nevra! Jössz?

- Persze!

Ledobtam a listát a padra, és már szaladtam is Rolf után. Kint már esteledett, a levegő kezdett lehűlni, ideális alkalom volt a futásra. Egymás mellett futottunk, csak egy ketten törték meg a csendet. A pálya túloldalát egy erdő keretezte. Itt is elválasztotta a fal a kettőt, de ettől még tisztán lehetett hallani az állatok nyüzsgését, főképp, ha jobb hallásod volt. Hallottam, ahogy a madarak hívogatják egymást, ahogy a mókus hozzáveri a fához a makkját, rókák bújtak elő az odujukból, baglyok ébredeztek.

Szerettem ezt a nyugalmat. Az én érzékeimre is jó hatással voltak, sokkal nagyobb önfegyelmem volt ez által. Ez megnyugtatta az idegeimet, és a futással egybekötve, lenyugtatott, és egyben ki is fárasztott.

Az edzés után visszamentünk a koleszba, ahol a bejáratnál leadtuk a kurzusjelentkezéseinket. Holnap délig lehetett leadni őket, aki ezt nem tette meg, annak automatikusan generáltak egyet. Ezt senki nem kívánta, még a legnagyobb ellenségének sem, így mindenki igyekezett minél előbb túlesni rajta.

Vettem egy hideg-meleg fürdőt, még vacsora előtt, ami után egyből visszajöttünk a szobánkba, kipakolni a cuccainkat.

- Utálom ezt a részét! – Rolf levágta magát az ágyra, míg a ruháinak egyik fele már a szekrényben volt, de a többi a földön hevert szétszórva. – Mért nem tanítanak egy olyan varázslatot, ami hasznos is lehetne? Csiribu ruhák a szekrénybe!

- Hirtelen Hamupipőke akarsz lenni? – Mondtam nevetve, Rolf viszont csak összeráncolta a homlokát, majd a könyökeire támaszkodott, és nagy szemekkel nézett rám.

- Te lehetnél a Keresztanyám, aki szépen bepakol a szekré...

Még mielőtt be tudta volna fejezni a mondatot, az egyik cipőm találta el fejét.

- Nem rendezkedek be helyetted. Örülök, ha a sajátom kész lesz.

- Nem is lennél jó keresztanya...

~

Reggel pillantottam meg a Nagycsarnokban. Egy hatalmas parafa tábla előtt állt, és teljesen elveszettnek tűnt. Éreztem a késztetést, hogy odamenjek, és segítsek neki. Ehelyett megálltam, és nekitámaszkodtam a falnak. Gondoltam, inkább előbb felmérem a helyzetet, minthogy tudatlanul beleugorjak.