Minden jó volt ezelőtt. Előtted.

5.rész

Kipattantak a szemeim. Egy fiú ébresztgetett.

- Hé, jól vagy?

-Öhm... Azt hiszem igen.

-Gyere. -Felsegített.

Vissza kísért a koliszobámba majd otthagyott.
Én lefeküdtem aludni. Másnap bementem az órákra csak tesire nem. Akkor Jacob óráján voltam. Majd aztán megint. Az utolsó órám szinte midig vele van.

-Mi a baj?

-Csak szarul aludtam.

-Biztos?

-Igen. Amikor mentem vissza koliba. Elájultam. És ameddig ki voltam ütve álmodtam. Nagyon szar volt. Majd egy srác ébresztett fel.

-Értem. Ez bizar.

-Mit fessek?

-Nem tudom. Mindig csak úgy áradott belőled az ötlet.

-Most viszont segítség kéne.

-Rendben. Másold le ezt.

Odament a szekrényéhez és kivett egy képet. Eléggé bonyolult volt. Főleg hogy eléggé nehezemre esik ugyan olyan dolgokat készíteni. Mint a mandala. Soha nem tudnék megcsinálni egyet sem.

-Ez lehetetlen számomra.

-Nem az. Csak koncentrálj.

-Az is.

Rácsapott a homlokára. Én el nevettem magam.

-Rendben. Megpróbálom.

-Jó válasz.

-Nem lenne gond ha.....

-Nem, dehogy. Nyugodtan.

Beraktam a fülembe a füllhalgatót és bekapcsoltam azt a bizonyos Daniel Jiang-ot akit úgy imádok. Ő egy hegedű művész.

Olyan 2 óra elteltével végeztem vele.
Nem úgy sült el ahogy vártam. Egész jó lett. Persze nem olyan mint ott, de szerintem a festészetnek nem is az a lényege hogy lemásoljuk a dolgokat.

-Tökéletes. Sabrina mondd csak mit gondolsz mi a festészet lényege?

-Az hogy ábrázoljuk a saját néző pontunk szerint a dolgokat. Eléggé kilehet fejezni magad ezzel az ággal.

-Valahol érted ezt az egészet. De ezt nehéz kifejezni szavakkal igaz?

-Igen. Valami olyasmi. Ezt csak olyan értheti meg mint te. Akinek tényleg van valami köze ehhez az egészhez.

-Ha most azt mondtad volna hogy lemásoljuk a dolgokat és hogy csal krikszkrakszokat hozzunknlétre amiből később pénzt csinálnak. Megbuktattalak volna.

-Akkor helyesen válaszoltam.

-Ami azt illeti igen. Több alternatíva létezik amivel el lehet mondani. De mindenkinek más a lényege.

-Szóval aki csak érdemből van itt hamar lebukik.

-Ma sokat tanultam.

-Azt látom. Sikerült meg csinálnod egy olyan festményt amit soha nem mert el volna. Büszke vagyok rád.

-K-köszönöm. -Elpirultam.

-Emlékszel az első alkalomra?

-Hogy felejthetném el. Nem voltál itt és rám hagytad. Tudni akartad mit tudok.

-Valóban.

-És mostmár tudod?

-Nem igazán. De azt tudom hogy nem eszetlenül festessz. És nagyon türelmes vagy, de közben heves. Az az ember vagy aki menne előre. Nem nagyon gondolná az ember hogy elég türelmes vagy egy baromi jó festmény elkészítéséhez. De megleptél mert igenis képes vagy rá.

Egyre közelebb jött és leült velem szemben. Olyan fél méterre.

-Büszke vagyok hogy a tanítványom lehetsz.

Egyre közelebb hajolt. Majd eltűrte egy hajtincsem.

-Mostmár menj. Majd elpakolok.

-Rendben. Köszönöm.

Igyekeztem vissza a kollégiumba. De a folyosón valaki lefogott hátulról.

-Miattad felfüggesztettek te szaros. Csak hogy tudd ennyivel nem úszod meg. Úgyis meg b@szlak csak hogy értsd.

-Gabriell. Nem felfüggesztettek?

Megfordult.

-Engedd el. Mit képzelsz? Engedd el a diákomat.

-Jaj, Jacob nehogy azt hidd hogy hallgatni fogok rád.

Elkezdett vészjóslóan közeledni.

-Úgy sem mersz megütni.

Megfogta a karom és a tesitanárnak pedig behúzott egyet aki pedig, elájult.

-Jól vagy?

Átölelt. Én pedig a mellkasába süpedtem. És elkezdtem zokogni.

-Hé, nyugi. Már nem tud bántani.

Ezek a szavak kicsit megnyugtattak.
Elváltam tőle.

-Bocsánat. Nem nem akartam csak-

-Nem kell magyarázkodnod. Semmi gond. Megértelek. Őt most elviszem. Te menj vissza a kollégiumba. Rendben?

Csak bólintottam.

Ahogy kérte vissza mentem. Nem sokkal később kopottak a szobámba ajtaján. Kinyitottam és beengedtem Jacob-ot. Ahogy legutóbb ő leült a székemre én pedig, az ágyamra.

-Nem tudom mit mondhatnék. Először is köszönöm.

-Tudom hogy most kellemetlenül érzed magad. Nem kell mondanod. Értem.