Find Each Other |kempf zozo|

3

-Ez igaz.-mondja majd a bmx-et a földre ejtve mellém ül.-Még soha nem láttalak itt.-néz rám.

-Ma költöztünk ide.-felnézek az égre, de túl sok a felhő hogy látni lehessen a csillagokat.

-Miért vagy itt ilyen későn?-dob fel egy újabb kérdést. Érdekes, de egyáltalán nem zavar hogy kérdezősködik.

-Kiszöktem.-felelem röviden.-Kissé elegem lett anyámból.-ránézek és látom az értetlen arckifejezését.

Elkezdem neki mesélni hogy mi történt, az elejétől a végéig.

-És képzeld, egyszer még kamerákat is szerelt a házba. Még a szobámba is. Mindenhova!-nevetek fel.-Abban a két hétben a ruhám alatt fürdőruhát hordtam, hogy még fürdéshez se kelljen teljesen levetkőznöm.-ezen ő is nagyot nevet, majd legugol velem szembe.

-Tudom hogy a sajnálatomtól nem lesz jobb, de tényleg én teljes szívemből sajnálom ami történt és részvétem apukád miatt!-egyik kezével a térdemet simogatja.

-Köszönöm!-motyogom.

-Kipróbálod?-lép oda a bicóhoz, majd a hátsó kerékre rálépve, felállítja azt.

-Őszintén szólva inkább kihagynám.-kitör belőlem egy óriási nevetés, a régi emléktől. Lassan felhúzom a jobb lábamon a vékony nadrágot, és megmutatom a srácnak a heget, amit a gyönyörű esésem okozott.-Pont ott, ahol most állsz.-bökök a fejemmel arra a kis emelkedőre.

-De nem azt mondtad hogy ma költöztetek ide?-teljesen összezavartam ezzel szegényt.

-Régen is itt laktunk. Most visszaköltöztünk ide.-adok rá rövid választ.

-Értem.-bólint majd a pályát kezdi kémlelni.-De akkor is megpróbálod!-szabad kezével enyémért nyúl, majd felhúz ülő helyzetemből.

-Dehogy fogom!-nevetek.-A végén még a nyakamat töröm.-próbálom kirántani a kezemet szorításából de nem megy.

-Nem fogod, mert jó kezekben vagy! Hidd el! Ha nem nekem, akkor a világbajnoki címemnek elhiszed?-még a rossz fényviszonyok ellenére is láttam hogy rámkacsint, én pedig csak megszeppenve állok előtte.

-Világbajnok?-felhúzom a szemöldököm.

-Na gyere.-húz újra meg, de azt hihette hogy még mindig ellenkezni fogok, így nem számított arra hogy túl közel kerülünk egymáshoz. A bicikli újra eldől, az egyik kezemet még mindig fogja, és olyan közel állunk egymáshoz, hogy érezzük ahogy a másik a levegőt veszi. Eddig a mellkasát pásztázó zöld szemeimmel felnézek az arcára. Nincs sok különbség köztünk, talán öt centi. Belenézek a szemeibe, azokba a mogyoróbarna szemeibe.

Fogalmam sincs ki ez a fiú, de csupán negyed óra ismeretség után olyan érzéseket vált ki belőlem mint még soha, senki. Mindössze annyival hogy a szemembe bámul, majd' összerogynak a térdeim. Próbálom az arca összes kis részét az agyamba vésni, nem akarom soha kiverni a fejemből annak vonásait. Szabad kezével a hajamból egy tincset megigazít, és a fülem mögé tűr, majd végül a karomon végigsimítva engedi le azt. Rózsaszín dús ajkai enyhén elnyílnak, majd a nyelvével egy kicsit benedvesíti azokat. Tekintetem párszor váltakozik a szemei és ajkai közt, s észreveszem hogy ő is ugyan ezt csinálja.

Egy aprócskát közelebb hajolok hozzá, mire ő is felém halad, de ő már magabiztosabban. Ajkait az enyémre tapasztja. Úgy egészítik ki egymást mintha mindig is össze tartoztak volna. Először nagyon óvatosan csókol meg, és apró puszikkal halmoz el. Majd egyre hosszabb és szenvedélyesebb lesz. Csak úgy falja ajkaimat, néhol megszívja az alsót, amire a válaszom egy harapás az övére. Az biztos lila lesz neki holnapra. Egy kis idő után megérezem a nyelvét, ahogy táncra hívja az enyémet. Elkábított egyetlen csókjával. Mintha valamiféle köd szállt volna az agyamra, egyre csak többet és többet akarok mézédes ajkaiból. Egyik kezével az arcomat fogja, a másikkal a derekamat markolja egyre erősebben, és húz egyre közelebb magához, annak ellenére hogy már egy miliméternyi hely sincs köztünk. Én mindkét kezével a nyakát karolom át, egy kétszer a hajába túrva. Lassan elválunk egymástól, és óriási csodálattal nézem a csókcsatánknak köszönhetően felduzzadt ajkait.

-Én... én....mennem kell.-szólal meg hebegve, majd a bringáért nyúl és elteker.

Ott állok egy skatepark közepén, de mégis a fellegekben érzem magam. Nem tudom elhinni hogy mi is történt az előbb. Azt meg pláne nem hogy így itt hagyott. Még a nevét sem tudom.

2020.01.03