Az új kezdet

Az idegen

Elég volt számomra az éjszakából! Hogyan lehetne ennek már vége? Olyan sok minden ért egyszerre, hogy szinte már az agyam a gondolatoktól szétrobban.

Kisétáltam lassan és erőtlenül a szobámból. A fejemtől a lábamig éreztem minden fájdalmat és erőtlenséget. A halvány fényű folyósón botorkálva kijutottam a farm mechanikusan működő főbejáratáig. Éreztem ki kell jutnom a friss levegőre de hirtelen éles fájdalom nyílalt a mellkasomba. Olyan érzés volt ez mintha a szívem összeszorulna, és nem engedne a fájdalmas béklyóból. Nem voltam magamnál. Szinte csak halvány önmagamnak éreztem magam. Ekkor vettem észre, hogy csak bámulom a nyitógombot. A tenyeremet erősen rányomtam és az ajtó halkan kinyitódott. Le kellet hajolnom és erőt kellet vennem magamon, hogy kivonszoljam magam a homokos nyílt területre.

Alig tudtam lépkedni. Homályosan láttam már mindent.

Ismerem ezt az érzést. Amikor Palpatin Sith nagyúr elleni harcban mindent beleadva a végső erőmet összeszedve felálltam és a megannyi régmúlt Jedi mesterei hozzám szóltak az erő segítségével, csak akkor vettem erőt magamon és álltam fel, majd folytattam a harcot.

De most nem szólnak hozzám. Most hallgatnak! Már rég nem érzem magamban az erőt áramlani!

Elmúlok!

Térdre rogytam a meleg homokban és fejemet hátra szegtem. A mellkasomban lévő szorítás nem múlott. Úgy éreztem itt a vég! Izzadtam és ziháltam. Becsuktam a szemem és újból láttam Kylo szemeit. A sötét és mély szemeit. Az éjfekete hajfürtjeit, amik az arcába lógtak. Éreztem bőrének mély és titokzatos illatát. Éreztem az arcán lévő hosszú heg barázdáit az ujjam hegyén.

Így lesz vége a kínnak, amit egy éve érzek? Kettőnkkel? Megőrültem a végére és a rólad szóló álom öl meg! Az a kódex lehet csak megannyi mítoszok és ősi regék, elbeszélések sokasága a múltból, de semmi más?

Ekkor egy erős széllökést éreztem a testemben! Felhajtottam a fejem és szememmel próbáltam a sötét sivatagos tájt fürkészni, de még mindig homályosan láttam. Mint ha egy alak körvonalazódna ki a semmiből előttem. Még mindig homályosan láttam a fájdalomtól nem tudtam koncentrálni.

Ha most jöttek el értem, aki, vagy akik eddig figyeltek a legjobb időt és pillanatot választották! Teljesen erőtlen voltam! Bármi és bárki elbánhatna velem. Ahogy egyre közelebb ért hozzám, lassú lépésekkel az alak, már jól láttam egyedül van. Szememet megdörzsöltem, de ekkor előre buktam. Majdnem arccal a homokba estem, de utolsó pillanatban a kezeimet magam elé tettem. Négykézláb álltam már a sötét éjszakában a farmom bejáratától alig pár méterre. Annyit tudtam csak az alakról kivenni, hogy egy sötét csukja, van a fején és palást takarja a testét. Arcát kendő védte. Szeme pedig fénylett a sötétségben.

- Gyere csak! Itt az idő! - kiáltoztam a semmibe elkeseredve és dühösen - De nem adom, magam könnyen csak állj elém!

Valahogy felálltam az utolsó erőmmel is, de testem remeget a fájdalomtól. Tudtam mindjárt megadja magát a tudatom és újból földre rogyok. De állni akartam akkor is! Állva akartam a bérgyilkosomat fogadni! Nem adom meg neki azt az örömet, hogy négykézláb a Tatuin homokos földjén végezzen velem! Nem és nem!

Egyre közelebb ért hozzám és már szinte karnyújtásnyira voltunk egymástól, amikor váratlanul megállt előttem. Remegő testel szemügyre vettem. Ha jól vettem ki akkor idős férfi ember állt előttem. Szakálla már teljesen deres volt és szemén egy éjjel látó vörös sivatagi szemfedő volt. Testét egy hosszú barna palást takarta.

Nem tudtam szóhoz jutni. Most nem! Nem úgy érzetem, hogy bántani akarna. Igazából semmit nem érzetem, ami bántó lenne az érzéseiben. Utolsó erőmet összeszedve elindultam felé, de ekkor összecsuklottam és a karjaiba zuhantam. Ekkor az idegen lecsúsztatta a nyakára a vörös védőszemüvegét és tekintetünk ebben a pillanatban össze ért. Az idegen suttogni kezdet, de alig vettem ki szavainak értelmét a kíntól, ami a testemet átjárta. Hatalmas erőt és bölcsességet éreztem benne. Mély hangja teljesen átjárta a megfeszült testemet, úgy éreztem mintha megannyi tűt tépnének ki belőlem.